Nehéz volt az idén eljutni a VIDOR Fesztiválra, vonattal legalábbis. A pályafelújítás során talált bombák miatt ugyanis egész Kelet-Magyarország vasúti közlekedése a feje tetejére állt. Az irodalmi programok például rendszeresen azzal a mondattal kezdődtek, hogy bocsánat, csúszni fogunk, mert késik a mai vendégünk vonata is. Meg kellett küzdeni tehát a látogatóknak az eljutásért, de érezhetően nagyon meg kellett küzdeni a szervezőknek is azért, hogy egyáltalán legyen az idén is, immár 11. alkalommal, VIDOR Fesztivál. Tavaly még csak az volt érezhető, hogy a világzenei programban kevesebb a külföldi fellépő, a világviszonylatban jelzett név, idén – a szükségből erényt kovácsolva – eleve úgy hirdették meg a zenei programot, hogy „a hazai világzene legjobbjai” lesznek láthatók-hallhatók, ráadásul napi egy koncertre kellett csökkenteni az eddig megszokott kettőt. A közönség azonban így is hálásan hallgatta a Kalákát, Herczku Ágnest vagy a Budapest Klezmer Bandet. Az esti nagykoncert mellett pedig voltak délutáni kisebbek is, részben gyerekeknek, részben felnőtteknek, helyi zenekarokkal.

Szintén kényszerűségből hirdettek az idén a múlt évben készült magyar vígjátékokat bemutató sorozat helyett retrospektív válogatást az elmúlt évtizedek legjobb magyar vígjátékaiból. Az elmúlt évben ugyanis közismert okokból nem nagyon készültek magyar vígjátékok, ilyen címszó alatt nem volt mit bemutatni. Viszont kárpótlásként a nyitónapon a nyíregyháziak a Filmszemle és a Cannes-i Filmfesztivál közönsége után harmadikként itt, a Kossuth téren nézhették meg Pálfi György Final Cut – Hölgyeim és Uraim című alkotását, amelyet 500 híres filmből vágott össze egyetlen, önálló szerelmi történetté összeálló filmmé a rendező. (Szerzői jogi okokból csak ingyenes rendezvényeken lehet vetíteni, ezért ez igazán ritka alkalom volt, sajnálom is nagyon, hogy – mivel csak másnap érkeztem a fesztiválra – erről lemaradtam.)

A színházi program azonban szerencsére idén sem szenvedett csorbát, nyolc nagyszínpadi és nyolc kamaraszínházi előadást láthattak az érdeklődők. Utóbbiakból nem volt kevés, minden előadás lépcsőn ülős teltházzal ment. Ráadásul a VIDOR-nak sikerült az, ami az idei POSZT-nak nem: programjában békésen megfértek egymás mellett a kőszínházi és a független színházi előadások (ha valaki a számokra is kíváncsi, 12:6 arányban). A nézőket pedig a legkevésbé sem érdekelte, hogy mondjuk a nagyszínpadon zajos sikert aratott Kaisers Tv, Ungarn független előadás, a szintén ott bemutatott Buborékok pedig kőszínházi. Ráadásul a kizárólag szórakoztatásra törekvő bulvárdarabok, vígjátékok mellett, mint amilyen például a Furcsa pár akadt több elgondolkodtatva, az itt-re és a most-ra reflektáló, és e mellett szórakoztató előadás is, mint amilyen a Virágos Magyarország vagy a Lefitymálva A díjakról közönségzsűri döntött (Makk Károly filmrendező elnökletével), de az idén ez a döntés akár egy szakmai zsűri döntése is lehetett volna - minőségi, nem csupán szórakoztató előadásokat díjaztak.

És mivel a pénzkérdés nem csak a rendezők, de a nézők oldalán is megkerülhetetlen (Szabolcsban pedig különösen az), a VIDOR Fesztivál színházi szempontból talán legfontosabb erénye, hogy olyan közönséghez és olyan helyekre is eljuttat előadásokat, akik és ahol saját erőből ehhez nem tudnának hozzájutni. És itt nem csak a belvárosi szabadtéri előadásokra gondolok, hanem például a bábprogramra. A Művész Stúdióban napi két előadást tartottak, színes kínálattal, az ország különböző pontjairól érkező társulatokkal. Az előadások jó átlagos színvonalon zajlottak, néhány kiemelkedő produkcióval, mint amilyen a Ziránó Színház Pulcinella kertészkedikje a Zsiga föstő fest a Tintaló Társulattól vagy a Figurina Grim(m)aszok című darabja. Ezekre az előadásokra mindössze 100 forint volt a belépő, teltház is volt minden alkalommal. De ugyanezeket a darabokat elvitték a környékbeli falvakba, gyermekotthonokba is. Szimpatikus kezdeményezés volt a KÖ-SZI. Ennek keretében vállalkozó kedvű amatőrök hozhattak létre egy előadást egy saját Gyalog-galoppot színészi segítséggel-vezetéssel, és azt be is mutathatták a városlakóknak.

Az irodalmi program – üdítő kivételként a nadrágszíjhúzások mellett – jóval gazdagabbra sikerült a tavalyinál. A helyi irodalmi folyóirat, a Vörös Postakocsi szervezésében egyrészt a térség irodalmárai mutatkozhattak be, másrészt a kortárs irodalom olyan jeles alakjai is elvonatoztak Nyíregyházára, mint Darvasi László, Kemény István vagy Kiss Judit Ágnes. És ha már vonat és utazás: Ha egy nyári éjszakán egy utazó… címmel a Vörös Postakocsi szerkesztői-szerzői klasszikus irodalmi alkotások paródiáit írták meg egy-egy jelenetben, azzal a megkötéssel, hogy minden jelenetnek vonaton kellett játszódnia. A paródiákból a Móricz Zsigmond Színház művészei tartottak felolvasó-színházi délutánt. Borbély Szilárd Kosztolányi híres Esti Kornél-novelláját, a bolgár kalauzról szólót fordította ki, mégpedig úgy, hogy a bolgár utasok és a kalauz szemszögéből nézhettünk rá a nyelvi elszigeteltségében komplett idiótának tűnő Esti Kornélra. Csabai László is egy Kosztolányi-művet választott, a Pacsirtát írta át Verébbé, Onder Csaba viszont Harry Pottert és barátait utaztatta meg a Magyar Államvasutak közreműködésével.

Ami nem változott tavalyhoz képest, az a fesztivál erőteljes jelenléte a belvárosban, az, hogy a helyiek és az oda látogatók a koncerteken, színi előadásokon és filmvetítéseken kívül is, kora délutántól késő estig mindig találtak valami látnivalót: akrobatákat, bohócokat, karikaturistákat, jelmezekben álldogáló-sétálgató élő szobrokat, tűzzsonglőröket.

A VIDOR Fesztivál nagy erénye éppen az, hogy széles közönséghez tud eljutni, és nem csak a vidéki fesztiválokra annyira jellemző, kizárólag a szórakoztatást megcélzó programokkal. Hogy bizonyítja: szórakoztatás és minőség, nevetés és gondolkodás nem egymást kizáró fogalmak. Jó lenne, ha ez a most már 11. éve kitartó mosoly nem keskenyedne tovább.

>>> Pintér Béláéké a legjobb előadás, Gálvölgyi János az életműdíjas - VIDOR-díjak 2012