Egy földönkívüli van közöttünk, megfigyel minket, és szívesen beavatkozna, hogy megmentsen három lányt - de nem teheti. Most itt áll előttünk, egy _Isten háta mögötti_, hatalmas csarnok bejáratánál, és szabadkozik: ő nem tehet róla, nem ő tette. De valami történt vele, valami, ami nem is annyira _földönkívüli_.

Aztán belépünk a féreglyukba, és kezdetét veszi az időutazás, amiben a dolgunk az, hogy nézzünk: nézzük, amint a két parkoló kamion (díszlet: Ágh Márton) lényei kipakolják magukat. Az egyik kocsi Váradi Annamáriáé, aki Guccit hamisíttat a rakodótérben berendezett varróműhelyében három lánnyal és a földönkívülivel, aki orvosnak adja ki magát. A tulaj mellékállásban a lányokat futtatja jó pénzért, a doki végzi az orvosi vizsgálatot. A másik kamion Dr. Varjassy Károlyé, aki igénybe is veszi a lányokat, de nem arra, amire elsőre gondolnánk. Ő csak egy teljesen ártatlan videót akar feltolni a jutúbra, amiben leleplezi európai parlamenti képviselő apját, aki annak idején megerőszakolta a lányát, akit megölt és elásott, miután megszülte az aktusból fogant gyermeket. Hoppá. Varjassy ennek a történetét akarja leforgatni, hogy bosszút álljon, hogy forradalmat csináljon és megváltsa a világot, hogy lerántsa a leplet, hogy kompenzáljon – és ehhez még a vérfertőzésből született testvér-unokaöccse is a rendelkezésre áll. Természetesen a művészet nem használható öncélúan, így már a szándék is megbosszulja magát. A tökéletesen dilettáns forgatókönyv megvalósítása közben a felkért szado-mazo specialista rendező, Omar perverz vágyai elszabadulnak, és merő véletlenségből brutálisan megkínozza az első lányt. A másodiknak pedig véletlenül eltörik a nyaka forgatás közben – pontosan ugyanaz játszódik le Varjassyval, ami az apjával is történt. Ám a forgatást folytatni kell... A doktor mindent megtesz, hogy valahogy megmentse a harmadik lányt, Emőkét, aki terhes, merthogy nem sikerül egy fémpálcikával kikaparni belőle a magzatot. Hát, sikerül megmentenie.

A történet minden elemeltsége és abszurditása ellenére nem elképzelhetetlen. Annyira nem, hogy még abban se lehetünk biztosak, hogy a magát doktornak kiadó személy valóban földönkívüli. Miért ne lehetne egy zakkant valaki (hiszen elhiszik neki, hogy ufó), aki úgy érzi, hogy hatalmában áll megváltani a világot? Ha elfogadjuk, hogy isten, elfogadjuk, hogy Isten gyarló. Ha nem fogadjuk el, hogy isten, akkor nem fogadjuk el azt sem, hogy képesek lehetünk változtatni a világon. Sakk-matt - de az események csak zajlanak. Adott ponton ugyan Mundruczó Kornél rendező lehetőséget biztosít nekünk, hogy megmentsük a harmadik lányt, Emőkét a megaláztatástól és a szinte biztos haláltól, de nincs jelentkező – miért is lenne, hiszen mi csak megfigyelünk, ugye. Mentegetőzünk is azzal, hogy nekünk ehhez _semmi közünk_, és ilyen nem történhet. Ez csak _színház_. (Igazi, ritkaságszámba menő teljes színház.)

Pedig a megélhetési strici és farmerhamisító Váradi szívtelenségében és eltartott ridegségében Láng Annamária alakítása által nagyon is élő figurává válik. Ugyan a két lábon járó domina szinte teljesen kihűlt, annyi érzés még maradt benne, hogy saját önzéséből kötődni akarjon valakihez. Rába Dr. Varjassyjával tartott kis kettősük hátborzongató jelenet, hiszen itt nem csak a helyzet kegyetlensége mutatkozik meg (Váradi csak akkor adja oda a harmadik lányt, ha Varjassy megkéri a kezét), hanem az is, hogy már a színlelt érzelmekre sincs szükség. Megélhetésből és bosszúvágyból minden emberi kiveszett ebből a két alakból. Rába ehhez mérten egy ipari húsfagyasztó szenvedélyességével ruházza fel Varjassyt, akiben a bosszúvágy már-már aktuálpolitikává silányul.

Wéber Kata Andreája ízig-vérig romlott nő, de mint kiderül, ez csak megjátszás, hiszen a lány nem akar mást, csak hogy fel tudja nevelni a gyerekét. Kiss Diána Magdolna Zitája átadva magát a feladatoknak végzi a dolgát és játssza a szerepét. Tóth Orsi Emőkéje csak naiv és ostoba szemlélője az eseményeknek, akinek ártatlanságától egyáltalán nem idegen a prostitúció. Katona László, mint Omar keletiesen darabolja az angolt - és az embereket is. Attila Bánki Gergely alakításában nagy ívben tesz a dolgokra, a lényeg, hogy valahogyan haladjon a világ. Derzsi János minimalista módon, mesteri szinten használja az ehhez az előadáshoz szükséges formai eszközöket. Az általa játszott János minden pillanatban teljes és önfeledt kiüresedettséggel _létezik_ a színpadon. Az orvos céltudatos és eltökélt, legalábbis olykor nagyon annak látszik Nagy Zsolt játékában, köszönhetően a szabdalt gesztusoknak, a két ajtós szekrényeket is megszégyenítő, robusztus mozgásnak, de a színész játéka tökéletesen kifejezi az emögött húzódó hezitálást és határozatlanságot. Azonban – és ez nem a színész hibája – sokszor elveszítjük őt a szemünk elől, és mivel az ő szemén keresztül kéne látnunk az eseményeket, sokszor kapaszkodók nélkül maradunk.

Emiatt kettős az előadás is – ahogyan kinevezett Messiása –: formailag egyes elemeiben brutális és bátor, ugyanakkor egészét tekintve nem képes "eléggé" kegyetlenné válni. Az élő videofelvétel (Belényesi Zoltán), a vér, a meztelenség, a közönség aktivizálására tett álkísérlet egy pillanatig sem válik öncélúvá, sőt: minden a megfelelő mértékben van használva, hiszen az egyértelműen látszik, az első pillanattól az utolsóig, hogy ez a világ, ami elénk tárul az _ilyen_. Mundruczó rendezése minden pillanatában élő és kortárs előadás, a mi problémáinkkal, a mi kérdéseinkkel, egy sokkolóan mai formába bújtatva. Az egyes elemek és az azokat átható totális érzéketlenség és nihil ismerős életeket mutat meg, csak nincs meg az a fókusz, amelyből néznünk kellene az előadást. Így nem lehet tudni például, hogy mire vannak kifuttatva az események: a doktor reménytelen helyzetére, hogy meg akarja váltani a világot, vagy arra, hogy ő ugyanolyan, mint a teljesen megőrült Varjassy, vagy arra, hogy ezeket az embereket meg kell ölni, vagy arra, hogy meg kéne, de az se vezet sehová? Persze, ez már legyen a mi dolgunk...

Talán az a legfontosabb kérdés, hogy az a Megváltó, aki csak így képes megváltani minket - az igazából micsoda? De sok-sok más is felmerül az előadásban, és mindezek kapcsán - bár maga is egyfajta reflexió a világra - önmagára is reflektál: a végén Varjassy egy olyan időutazásról beszél, amellyel visszamegyünk ahhoz a pillanathoz, amikor belépünk a féreglyukba, majd azt mondjuk magunknak, hogy ne lépjünk be. Nem is az a fontos, amit Varjassy mond arra a kérdésre, hogy akkor mi késztetett minket az időutazásra - a szabad akarat -, hanem az, ami ezután következne, hiszen a doktor, aki elvitt minket az időutazásra, a történet végével elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor az egész kezdődött. _Hogyan_ tovább?

Ebből a pillanatból is rengeteg minden következhet: indul az egész elölről?, vagy ez zajlik mindig?, nincs kiút? Ennek eldöntetlensége az előadás egyetlen hibája - ugyanis így az előadás saját kereteivel marad részben adós, így pedig nem csak istennek lenni nehéz, de a produkciót jól értelmezni is. A hatás viszont még így is elvitathatatlan és valószínűleg napokig kiheverhetetlen, sőt még az is munkál bennünk, hogy mi váltja ki azt – az az embertelenség, ahogyan zajlik a világ (kár a gőzért: _így is_ zajlik, még ha nem is akarunk róla _tudomást venni_) –, de hogy konkrétan kiről és miről szól ez a történet, mitől lesz ez igazán különleges és egyedi, az nem derül ki tisztán. Csak a felismerés sokkhatása marad: lehetőségünkben áll változtatni a világon, csak épp nem tudjuk, mit tegyünk.

Mit tegyünk?