7óra7

A Zorba, a görög a Szegedi Szabadtéri Játékokon

A Zorba, a görög a Szegedi Szabadtéri Játékokon

2014. 07. 03. | 7óra7

Zorba, a görög

A Nikos Kazantzakis írása alapján készült produkciót Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője koreografálta és rendezte. A Kossuth-díjas művész a próbák szünetében az MTI-nek elmondta, hogy a fesztivál egyik vezetőjeként úgy tartotta szerencsésnek, ha a nyitódarabot maga állítja színpadra.

Zorba, a görög A Dóm rekonstrukciója miatt a nézőteret meg kellett fordítani, és új, korszerű színpad technikát kapott a fesztivál, egy vendégrendezőtől nem lehetett elvárni, hogy a változások miatt esetlegesen felmerülő nehézségekkel megküzdjön.

Az újítások különleges színpadi megoldásokat is lehetővé tesznek. Dmitrij Simkin díszlettervező bonyolult, geometrikus, már-már kubista teret képzelt el a Zorba helyszínéül. A sokszögekből álló, vízszintes és függőleges felületet szinte egyáltalán nem tartalmazó hátteret különleges háromdimenziós vetítéstechnika teszi élővé. A jelenetektől függően kikötőt, hegyoldalt, templomot ábrázoló hátteret a táncosok bejárják, a kilenc méter magas vetített díszlet fontos részévé válik az előadásnak.

A Mikis Theodorakis zenéjére készült koreográfiát a Győri Balett és a Szeged Táncegyüttes művészei adják elő pénteken és szombaton este. Az 1964-ben Anthony Quinn-nel a főszerepben forgatott, három Oscar-díjjal jutalmazott film által világhírűvé tett dallamok a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Sirtos együttes tolmácsolásában, Gyüdi Sándor vezényletével csendülnek föl a Dóm téren, a szólót Szolnoki Apollónia énekli.

Zorba, a görög

A címszerepet táncoló Pátkai Balázs elmondta, hogy Zorba alakja igen közel áll hozzá, talán mert a férfi és saját személyiségében sok a közös vonás. A Harangozó-díjas művész úgy fogalmazott, felemelő érzés volt, amikor a próbák során először adhatták elő a darabot élő zenekari kísérettel, igazi kihívást csupán a csaknem ezer négyzetméteres színpad mérete jelent, amelynek a szélessége mintegy 33 méter.

>>> A Szegedi Szabadtéri Játékok műsora a 7 óra 7-en

Kapcsolódó:

>>> Kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozata

>>> Bemutatták a Szegedi Szabadtéri Játékok új fesztiválhelyszínét

>>> Gérard Depardieu Napóleon szerepében Szegeden

>>> Látványos fordulatot vett a Szegedi Szabadtéri

>>> Nyilvános a szegedi Háry János szereposztása

>>> Családi kikapcsolódást kínáló műsor az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

>>> Mamma Mia! – olvasópróba a Madách Színházban

>>> Kihirdették a Mamma Mia! című musical szereposztását

>>> Plusz előadás a Mamma Mia!-ból a Szegedi Szabadtérin

>>> Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon

>>> A Csárdáskirálynő és Elfújta a szél – Szereposztást hirdetett a Szegedi Szabadtéri

>>> Mobil forgószínpad a Szegedi Szabadtéri Játékokra

>>> Megfordul a nézőtér – Műsort hirdetett 2014-re a Szegedi Szabadtéri Játékok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr717995039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása