7óra7

Nyilvános a szegedi Háry János szereposztása

Nyilvános a szegedi Háry János szereposztása

2014. 06. 27. | 7óra7

2014-es látványterv Kodály Zoltán Háry János című daljátékát, a magyar operairodalom egyik legfontosabb, világhírű darabját láthatja augusztus 1-jén és 2-án a Szegedi Szabadtéri Játékok közönsége. A nagyotmondó obsitos történetéből született, a magyar népdalra építő operát már 1938-ban bemutatták a Szegedi Szabadtérin. Emblematikusnak számít a fesztiválon a darab, melyet utoljára tizenhat évvel ezelőtt tűztek műsorra.

A 2014-es Háry-t a Szabadtérin nem ismeretlen rendező, Béres Attila állítja színre. A fiatal magyar rendező pár éve operett-bemutatóval debütált a Dóm téren, majd a musical műfajában is bemutatkozott.

Homonnay Zsolt bújik a címszereplő, a nagyotmondó obsitos szerepébe. Az öreg Háry-t a Nemzet Színésze, a szegedi színházi élet kiemelkedő és igen kedvelt alakja, Király Levente alakítja, aki legutóbb 2007-ben lépett színpadra a Dóm téri csillagtető alatt. Bordás Barbara, a tavalyi operett-produkció primadonnája játssza Örzsét, Háry mátkáját.

Újra láthatja a Szabadtéri közönsége Bodrogi Gyulát: a Nemzet Színésze Ferenc császár szerepében lép színpadra. Feleségét Sáfár Mónika alakítja majd. Gálvölgyi János is visszatér Szegedre, ő Ebelasztin báró szerepét ölti magára. Soha nem szerepelt még a Dóm téri színpadon Szabó Győző, aki most Burkus silbak szerepében mutatkozik be. Mária Lujzát Bucsi Annamária játssza majd, a császári kocsis szerepében Bede-Fazekas Csabát, Krucifix generális szerepében pedig Vasvári Csabát láthatjuk.

Az előadás díszletét Cziegler Balázs, a jelmezeket Tihanyi Ildi tervezi. A karmester és zenei vezető Silló István lesz. A koreográfiát Juronics Tamás álmodja meg; együttese, a Szegedi Kortárs Balett is közreműködik a produkcióban. Ezen kívül a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szeged Táncegyüttes gyermekcsoportja, a Szegedi Nemzeti Színház ének- és tánckara is fellép az előadásban.

A fesztivál produkcióival a progresszivitásra törekszik, az alkotók a klasszikus értékek korszerű színpadi megjelenítését és a nemzeti hagyomány újraértelmezését tartják fontosnak a darabok színpadra állításakor. A Háry János is e koncepció mentén kerül színre. A produkció kiemeli majd a darab abszurdba hajló humorát.

Az opera főhőse, Háry János, a kiszolgált katona végighazudja magát a történelmen, soha nem létezett hőstettek sorozatában keres vigaszt egy kis nép, egy győzelmekkel ritkán megáldott történelem évszázados sérelmeire. Kodály műve vicces, ironikus, mesés, de képes megragadni valami fontosat a nemzeti karakterből, a saját történelmünkhöz, múltunkhoz való viszonyunkból. Kodály úgy ötvözi benne az autentikus magyar népdal dallamvilágát egy sajátosan groteszk történelemszemlélettel, hogy a napjainkban is erősen továbbélő, 19. századi nemzeti romantikát egyszerre láttatja ironikusan és emeli egy magasabb, költői szintre.

>>> A Szegedi Szabadtéri Játékok műsora a 7 óra 7-en

Kapcsolódó:

>>> Gérard Depardieu Napóleon szerepében Szegeden

>>> Családi kikapcsolódást kínáló műsor az Újszegedi Szabadtéri Színpadon

>>> Kihirdették a Mamma Mia! című musical szereposztását

>>> Plusz előadás a Mamma Mia!-ból a Szegedi Szabadtérin

>>> Mamma Mia! a Madách Színházban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon

>>> A Csárdáskirálynő és Elfújta a szél – Szereposztást hirdetett a Szegedi Szabadtéri

>>> Mobil forgószínpad a Szegedi Szabadtéri Játékokra

>>> Megfordul a nézőtér – Műsort hirdetett 2014-re a Szegedi Szabadtéri Játékok

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr637995785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása