7óra7

The show must go on – Jérôme Bel előadása a Trafóban

The show must go on – Jérôme Bel előadása a Trafóban

2014. 04. 12. | 7óra7

Arisztotelész szerint a dráma egyik legfontosabb kelléke a meglepetés. A The show must go on ezek szerint vérbeli dráma, hiszen egyik meglepetés éri a másikat. Lehet szeretni, lehet nem szeretni, de egy biztos, unatkozni nem fog a néző.

The show must go on

Tavaly a Disabled Theater(Sérült színház) tavalyelőtt pedig a Pitchet Klunchun and myself című darabja aratott osztatlan sikert a Trafóban. Ez alkalommal Jérôme Bel egy régebbi, ám híres-hírhedt előadásával, a The show must go onnal tér vissza a Trafó színpadára.

Belt, az egykori táncost/koreográfust most is, mint mindig, az érdekeli, mi rejlik egy előadás mögött, az a kérdés izgatja, mi a tánc, miért táncolunk, mi a viszonyunk a tánchoz, és mi a tánc viszonya hozzánk.

The show must go on

A The show must go onban 18 különféle korú, nemű, alakú és méretű szereplő lép fel, civilek és profik, mindannyian énekelnek, táncolnak, miközben megszületik egy, a popslágerek (a Hair-től a Beatles-en át David Bowie-ig) szövegeire épülő egyveleg, amely egyetlen percre sem válik banálissá. Jérôme Belt az érdekli leginkább, hogy velünk, nézőkkel mi történik, miközben nézzük a színpadot. Hogy felismerjük-e magunkat a szereplőkben, hogy meglátjuk-e, milyenek vagyunk mi mind, egyenként és külön-külön: szépek és csúnyák, ügyesek és ügyetlenek, jól dalolunk vagy hamisan.

„Az a színház, amikor emberek az orrunk előtt élőben produkálják magukat. Nem felvételről, nem úgy, mint egy hollywoodi filmben, de nem is úgy, mint amikor valaki az interneten kóborol. Ez a produkció nemcsak kérdéseket tesz fel a közönségnek, hanem kiprovokálja a gondolatokat – nem kíméli a nézőket egyetlen percig sem. Figyelünk rájuk, tudatában vagyunk jelenlétüknek, és a show is róluk szól. Tisztában vagyunk azzal, hogy a színházban nézők vannak és előadók, akik élő emberek, akiknek a produkcióját meghatározza a közönség reakciója. Ez a színház, ez az élő egyidejűség” – állítja Jérôme Bel.

Jérôme Bel's – „The show must go on”

*Jérôme Bel*

1964-ben született Franciaországban, ahol kortárs táncot tanult, és olyan koreográfusokkal dolgozott együtt, mint Angelin Preljoçaj, Daniel Larrieu, Joëlle Bouvier és Régis Obadia.

Amikor az 1992-es téli olimpiai játékok megnyitóját rendező Philippe Decouflé mellett asszisztensként dolgozott, ráébredt arra, hogy a rendezés jobban érdekli a táncolásnál. Ezért két év szünetet tartott Párizsban, ahol Barthes és Foucault műveit olvasta. „Úgy éreztem, hogy az út a koreográfiáig a filozófián és a tánctörténeten át vezet” – vallja kezdeti útkereséséről.

Magyarországhoz személyes szálak fűzik, hiszen 1989-ben első darabját éppen itt, Budapesten készítette.

„Bel hamar nemzetközi hírnévre tett szert filozófusként, provokátorként és vásott kölyökként, aki botrányos sikereivel pukkasztja a polgárokat, miközben hanyag, francia eleganciával bűvöli el a közönséget… Jérôme Bel a táncot éppen annak hiányával teszi nyilvánvalóvá. Mindennapi mozdulatokkal dolgozik és amatőröket táncoltat. Előszeretettel mutat rá helyzetekre, amelyekben tánc kerül a színpadra, anélkül, hogy magára a táncra összepontosítana.” – theguardian.com

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr837996029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása