7óra7

Tizenegy teátrum a Pécsi Családi Színházi Fesztiválon

Tizenegy teátrum a Pécsi Családi Színházi Fesztiválon

2014. 03. 31. | 7óra7

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója elmondta: a tavalyi ötnapos eseménysorozat sikerén felbuzdulva döntöttek úgy, hogy idén is megrendezik a programot. Emlékeztetett rá: egy esztendővel ezelőtt összesen négyezren vettek részt az előadásokon; mindegyiken pótszékeket kellett biztosítani a közönség számára.

Az idén ezért már hét napon át tart a rendezvény, amelyen tizenegy hazai teátrum mutat be összesen tizenhárom produkciót. Ezek a klasszikus és kortárs irodalmi művek feldolgozásával vagy drámák adaptálásával jöttek létre - emelte ki Rázga Miklós. "Nívós előadásokat hívunk meg, olyanokat, amelyeket a felnőtt családtagok is szívesen megnéznek. Azt gondoljuk, hogy fesztivál - amellett, hogy megismerteti és megkedvelteti a fiatal nézőkkel a színházat, mint kulturális műfajt - egyben inspirál is a felhasznált irodalmi művek, s talán más könyvek elolvasására is" – fejezte ki reményét a direktor.

Az előadások között olyan darabok szerepelnek, mint a Pécsi Balett Diótörője a Veszprémi Petőfi Színház Légy jó mindhalálig című musicalje, a Miskolci Nemzeti Színháztól A négyszögletű kerek erdő a budapesti Örkény István Színháztól a Csoda és Kósza vagy a Kecskeméti Katona József Színháztól a MacVedel, a kalózkísértet

Csoda és kósza - Ficza István, Pogány Judit, Debreczeny Csaba, Máthé Zsolt, Gálffi László, Znamenák István, Kerekes Viktória, Vajda Milán

Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere arról szólt, hogy a pécsi kulturális élet évek óta egyre nyitottabb a fiatalok irányában. A polgármester szerint ebben a munkában egyre nagyobb szerep jut a Pécsi Nemzeti Színháznak. Hozzátette: reményei szerinte a családi színházi fesztivál néhány éven belül olyan komoly országos rendezvénnyé növi ki magát, mint a POSZT.

A sajtótájékoztatón kisorsolták a POSZT közönségzsűrijének tagjait is. Ennek kapcsán Stenczer Béla pécsi színművész, fesztiváligazgató elmondta: egyes OFF-programokra már április 1-jétől lehet jegyet váltani, míg a versenydarabok pontos bemutatási időpontját ezen a héten határozzák meg. Ez utóbbiakra április közepén indul meg a jegyértékesítés.

POSZT A június 5. és 14. között zajló rendezvényen a budapesti Örkény István Színház A képzelt beteg a Katona József Színház Fényevők a Pesti Színház Az álomkommandó a Miskolci Nemzeti Színház A tanítónő és a Woyzeck a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Énekes madár az Újvidéki Színház Opera ultima a Kolozsvári Állami Magyar Színház Csipke című előadása is látható lesz. A találkozó díszvendége idén Huszti Péter.

A versenyprogramban szerepel még a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadásában az Alkétisz; a Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Szkéné Színház és a Füge közös produkciójában az I. Erzsébet című előadás.

A találkozón a közönség megtekintheti a Kerekasztal Társulás és a Szputnyik Hajózási Társaság A hosszabbik út a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Pécsi Nemzeti Színház Bányavakság valamint a budapesti Katona József Színház és a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának Vörös című közös produkcióját is.

Az idei fesztiválra Császár Angela színművész és Sándor L. István színházi kritikus, az Ellenfény című tánc- és színházművészeti folyóirat főszerkesztője választotta ki az általa legjobbnak ítélt produkciókat a 2013. március 1. és 2014. február 28. között bemutatott hazai és határon túli magyar színházi előadások közül.

A kiemelkedőbb POSZT off-programok idén is a Kodály Központ ad otthont: június 7-én a Csík Zenekar ad koncertet, vendégeik Berecz András mesemondó és Őze Áron színész lesznek. Június 9-én a Budapest Klezmer Band lép fel, az esten közreműködik Tompos Kátya és Dunai Tamás színművész. Varnus Xavér orgonaművész és Törőcsik Mari színművész 13-án Pilinszky Jánost idézik meg Bach zenéjét hívva segítségül.

A családi fesztivál részletes programja megtalálható a Pécsi Nemzeti Színház oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr227995959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása