7óra7

Együttműködési megállapodást kötött két színházzal a Kaposvári Egyetem

Együttműködési megállapodást kötött két színházzal a Kaposvári Egyetem

2014. 02. 20. | 7óra7

Az intézmények vezetői által csütörtökön Budapesten aláírt együttműködési megállapodás keretében a Kaposvári Egyetem művészeti karának hallgatói - látványtervezők, mozgóképszakos és színészhallgatók - lehetőséget kapnak arra, hogy tanulmányaik mellett a gyakorlatban is kipróbálják tudásukat a két teátrum munkájába bekapcsolódva.

Vidnyánszky Attila

Szávai Ferenc, az egyetem rektora elmondta: az együttműködés arról szól, hogy a hallgatók az alkotófolyamatban minél korábban részt tudjanak venni. Az egyetem szerkezet-átalakításon van túl, a koncepció része az is, hogy együtt szerepeljenek a színházi képzésben azok a szakmák, amelyek egy produkció létrehozásához szükségesek, és az is, hogy a nemzetköziség minél erőteljesebben jelen legyen.

Kiemelte: Vidnyánszky Attila az egyetem művészeti karán intézetigazgatóként, majd rektorhelyettesként folytatta az átalakítást. "Ez a munka elkezdődött, és remélem, hogy nagyon hosszú ideig tartani fog Kaposváron" - mondta a rektor, emlékeztetve arra, hogy Kaposvár valamikor legendás volt, és hisznek abban, hogy újra az lehet.

Vidnyánszky Attila, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója elmondta: az egyetemmel való együttgondolkodás két éve indult, az átalakításnak három fő iránya van. Ezek között az első, hogy szoros együttműködést alakítanak ki egy-egy évfolyam és egy-egy színház között.

Közölte, hogy a kaposvári, a debreceni és a budapesti teátrum mellett a veszprémi színház is együttműködik a jövőben az egyetemmel. "Eperjes Károly Oberfrank Pállal közösen indítja majd az új színművészeti osztályt" - mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a kecskeméti színház is jelezte, szeretne műhelyként belépni ebbe a rendszerbe.

Beszélt arról is, hogy évadonként egy olyan produkciót terveznek, amelynek létrehozásába nemcsak a színészhallgatók, hanem az egész művészeti kar bekapcsolódhat. A Nemzeti Színházban az együttműködés első lépcsőjeként a Vidnyánszky Attila rendezésében készülő János vitéz című előadásban másodéves kaposvári színészhallgatók szerepelnek, a produkció plakátterveit a művészeti kar vizuális intézetének hallgatói nyújtották be, és azok közül választotta ki a színház a nyertes alkotást. A darabot március 7-én mutatja be a teátrum.

Az átalakítás másik irányaként a komplex képzés megvalósítását jelölte meg Vidnyánszky Attila. A cél, hogy ne önmagában színész, hanem komplex osztályok induljanak, amelyekben együtt tanul a díszlet- és jelmeztervező, a dramaturg és a rendező - szögezte le az igazgató.

Harmadik irányként a nemzetköziséget említette. Mint mondta, az első évfolyam a napokban a Moszkvai Művész Színházba látogathatott el. "Viktor Rizsakov, a színház rendezője fogadja őket, a legjobb tanárok foglalkoznak velük, esténként pedig előadásokat néznek" - közölte az igazgató, megemlítve, hogy a másodéves hallgatókat Szentpétervárra várják május végére, a kaposvári egyetem pedig a nyáron már harmadszorra szervezi meg a nemzetközi diáktalálkozóját.

Ráckevei Anna, debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója arról beszélt, hogy a teátrum régóta együttműködik a város művészeti iskoláival, a színművészeti egyetemistákat is örömmel fogadják. Négy kaposvári diák tölti jelenleg gyakorlati idejét a debreceni színházban, az egyetem hallgatói két produkcióban is részt vesznek. A diákok a Novemberi éj és az Antigoné című előadásban dolgoznak, Gemza Péter koreográfus, rendező, a teátrum igazgató-helyettese, művészeti vezetője pedig tanárként van jelen az egyetem művészeti karának munkájában.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr867996329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása