7óra7

A mellékes de Sade
7óra7: (3/10)
Közösség: (6/10)

A mellékes de Sade

2013. 11. 27. | 7óra7

Justine – avagy az erény meghurcoltatása

A teljességhez még hozzátartozik, hogy Justine-nek van egy testvére, Juliette, hogy szüleik árván hagyták őket, hogy előbbi erényesen, utóbbi minden mocsokban fetrengve próbál szerencsét – talán mondanom sem kell, ki jár nagyobb sikerrel. Végül Justine-t, miután kiszabadul a kolostorból, valaki befogadja és gondoskodik róla. Bár ez csak sztori, de Sade nem túl bonyolult filozófiáját pontosan festik le történetei, szituációi a test totális megaláztatásáról, az azon keresztül elérhető szabadságról, a minden vágy kiéléséről, az abszolút fertőben fetrengő emberekről. Írásai, fantáziája, gondolatmenete nem tudom, mennyire tekinthető egyedinek, de olvasható formában mindenképpen az – kora ezt rendre börtönnel díjazta, az egyikben végül meg is halt. Abbahagyom a de Sade gyorstalpalót, ma már nincsenek betiltva művei, antikváriumokban meg könyvesboltokban hozzáférhetőek, érdekességképpen érdemes belekukkantani. Azért írtam ezt le, mert feltételezem, hogy ha valaki beül egy Justine című előadásra, akkor valamire számít.

Justine – avagy az erény meghurcoltatása - Andrássy Máté, Gergely Katalin

Nem arra gondolok, hogy színház helyett végre night clubot, meg kéjelgő embereket láthat, inkább valamit a szabadság-társadalmi korlátok-testiség hármasból. Nem a szerzői szándékot kérem számon (mert ki tudja, mi az pontosan), de nem igazán értem, Kálmán Eszter rendezése miért éppen de Sade kapcsán követi el ezt a vizuális, roncsolt pop-revüt, miért nem más kapcsán. Mert a színpadon sem a Justine-ből, sem semmi egyéb történetből nem fedezhető fel semmi (a művet színpadra alkalmazta: Szabó-Székely Ármin).

Justine – avagy az erény meghurcoltatása

Hogy mit látunk ehelyett a színpadon? Kérem: van két lány, akik szaladgálnak a színen, emberekkel találkozva, közben az egyik egyre nagyobb ruhában van, a másik mindig fehérben, és az egyik valamiért egyáltalán nem ért szót az emberekkel, a másik meg egyre szexibbnek látszani akaró gesztusok kíséretében énekel. Ja, mert ez közben ilyen operaszerűség is, mindenki énekel benne. Formailag nagyon modern a produkció, a Kákonyi Árpád és Friedenthal Zoltán szerezte, popdallamokból és videojátékos effektekből direktgagyin összeollózott zene élőben kíséri két szintetizátorról a produkciót. A nagyon sajátos, eklektikus dallamokkal kibélelt akusztikus orgiának amúgy még lehetne humora is, ha az előadás bármilyen szinten tudomást venne erről, de inkább az egyszerűen tördelt tér és a vizuális elemek kihasználásával van elfoglalva.

Justine – avagy az erény meghurcoltatása

A Kálmán tervezte, lógó fehér függönyszalagokból felépülő dekor-díszlet, kiegészülve a villámokkal, pöttyökkel, csíkokkal és különféle absztrakt alakzatokkal operáló vetítéssel (videó: Balogh Balázs, Juhász András, Taskovics Éva) és Vida Zoltán színes, térelválasztó világításával modern, már-már utópisztikus, impozáns design-látványt hozna létre, ha nem kongana az ürességtől. Sajnos kong – mert nincs előadás, ami kitöltse. Ettől aztán inkább gagyinak, kiesnek, viszolyogtatónak hat – pedig lehetne divatos és sajátos is. Juhász Dóra jelmezei amúgy árulkodnak a karakterekről, de varrásukat, színvilágukat, formájukat, anyagukat tekintve semmi közük a látképhez, mintha egy másik Justine-hez készültek volna, egy realistához.

Nyilván nem a látványnak kellene megoldania, hogy az embernek meglegyen a lehetősége megérteni valamit az éppen előtte zajló előadásból, de tény, hogy ez a vizuális kakofónia nem könnyíti meg az érdeklődő dolgát. A színészek meg nem tudom, hogy meg tudnák-e könnyíteni, tény, hogy játszható karakterek, szerepek és valós szövegek nélkül nem sok esélyük van (dramaturg: Szabó-Székely Ármin). Gergely Katalin szinte észrevehetetlen jellegtelenségben tartja Justine-t, Gera Marina igyekszik a kéjsóvár, szexista alakot öltő Juliette-et elfogadható köntösben reprezentálni, Andrássy Máté alkatából fakadó sajátos színpadi jelenségével képes színt kölcsönözni egy-egy pillanatnak, Arnaud Blondel és Csuzi Márton pedig tisztességgel lemozogják a koreográfiákat.

Justine – avagy az erény meghurcoltatása - Gera Marina

Tulajdonképpen még az sem lenne baj, hogy az elhangzó dalok elképesztően túlnarrált, túlrészletezett, viszonyokat és mindenféle drámaiságot mellőző szövegek, ha mondjuk ezzel is lenne valami kezdve és nem direktben hallgatná az ember, hogy Justine most arról énekel, hogy Justine elindul valahová, mert Justine el akart indulni valahová. Kétségtelen, hogy ennek a stílusnak van humora, csak az előadásnak nincs, amivel ki tudná ezt aknázni. Kizárólag saját megjelenésével van elfoglalva, ami színház nélkül ízlés dolga és teljesen mellékes. De az mindenképpen teljesítményként könyvelhető el, hogy másfél órában úgy sikerült de Sade-ot színpadra tenni, hogy szexualitás, perverzió, szabadosság és szabadság egy-egy elhangzott szón kívül nagy ívben elkerüli a Trafó környékét a produkció időtartamára. Felmerül az emberben, hogy akkor miért pont a Justine, miért ez az egész, hiszen bármi más kapcsán is be lehetett volna mutatni az audiovizuális ötletbörzét. Lehetne még sorolni, hogy de Sade kapcsán lehetne ma is beszélni dolgokról, hogy aktuális, stb. – de ez most teljesen mellékes. Sajnos.

_(2013. november 21.)_

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr38001651

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása