7óra7

7 plusz 7

7 plusz 7

2016. január 25 – 31.

2016. 01. 21. | 7óra7

7 plusz 7 ajánlat hétfőtől hétfőig, a hét 7 napjára, budapesti és vidéki előadásokból. A 7 óra 7 heti ajánlója minden csütörtökön, este 7 óra 7 perckor.

Megújult heti ajánlónkban szeretnénk teljesebb képet adni a hazai színházi életről, ezért a budapestiek mellé minden napra ajánlunk egy vidéki előadást is.

7plusz7_logo.PNG

Január 25. (hétfő)

nőNYUGAT / Az Örkény István Színház előadása a Thália Színházban (20 óra)

Mióta Nyáry Krisztián megírta, a nagyközönség is többet tud azokról a lányokról-asszonyokról, akik a Nyugat költői, írói mellett éltek, akikhez vagy akikről a versek, novellák szóltak. A nőNYUGAT őket idézi meg: a múzsákat, feleségeket, szerelmeket. Ahogy Nyulassy Attila kritikájában olvasható: „a korabeli írások, vallomások néha szinte dialógussá összeállva, néha egymásra rímelve, néha apró, párhuzamos történetláncként rajzolják ki a szakításokkal, válásokkal, csalódásokkal, csalásokkal, szerelmekkel, ritkábban boldog pillanatokkal teli miliőt. És ami a legjobb ebben a Kákonyi Árpád zenéje által sokszor kifejezetten hangulatos, néhol önfeledt, néhol pedig nyomasztó közegben, hogy a sokféle szereplőnek, a rengeteg nézőpontnak köszönhetően nincs ítélkezés.

nonyugat_dudas_ern.jpg           nőNyugat (fotó: Dudás Ernő)

Mácsai Pál rendezésében az öt színésznő (Bíró Kriszta, Für Anikó, Gryllus Dorka, Kerekes Viktória, Lázár Kati) mintha csak beszélgetne, mintha csak egymásnak és nekünk mesélne a múzsalét szépségéről és gyötrelméről, a két világháború közötti magyar irodalom magánéletéről.  

Balkán / Az Escargo Hajója előadása a Bartók Kamaraszínházban, Dunaújvárosban (18 óra)

A West-Balkán-tragédiát több színházi előadás is megidézte. A Balkán (r.: Tölgyfa Gergely) kiindulási pontja is ez, de „nem rekonstruálják, csak mintegy érintőlegesen felidézik a tragikus esetet, és ennek kapcsán szóba hoznak és megmutatnak olyasmiket, amikről talán föl sem tűnik, hogy problémák: a továbbtanulás ügye, a párkapcsolat kérdése, a szépség, a testtudat, az alkohol, a kábítószer és a szexualitás kérdése, az öngyilkosság kérdése sorjázik elő a kisebb, szkeccsszerű jelenetezés során, helyenként zenével, sok humorral (öniróniával)” – írta kritikájában Ugrai István.

balkan_revesz_robert.jpg          Balkán (fotó: Révész Róbert)

Az előadás szerepelt a 8. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle versenyprogramjában. Hogy miért válogatták be, arról Réczei Tamás, az egyik válogató ezt mondta: „A Balkán olyan változatos személyes és színházi nyelvet használ, aminek csak örülni lehetett!”  

Január 26. (kedd)

Lola Blau / Bartha Boróka vendégszereplése a Fészek Művészklubban (19 óra)

A Lola Blau egy színésznő élettörténete, amibe folyton beleszól a történelem: háború, emigráció, hazatérés; közben meg élni kell, túlélni kell és játszani kell. Ez a történet tulajdonképpen tele van sztereotípiákkal. Az emigráns élet nehézségei, a női és színésznői kiszolgáltatottság, a kisebb-nagyobb sikerek és bukások, az újrakezdés váratlan buktatói önmagukban ismerős és kiszámítható epizódok. Mindezt úgy kell a rendezéssel (Béres László munkája) és a színészi játékkal összegyúrni, hogy egy egyedi és hiteles élet rajzolódjon ki a színpadon. Bartha Borókának ez sikerült. Az ő Lola Blauja úgy ízig-vérig színésznő, hogy közben elsősorban nem az, hanem egy, a talpon maradásért, a túlélésért és egy kis boldogságért küzdő asszony, akivel a nézőtéren ülő idős háziasszony éppen úgy azonosulni tud, mint a gimnazista vagy a középkorú hivatalnok.

lola_bl.jpg          Lola Blau

Play Strindberg! / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár (17 óra)

Strindberg (v)iszonya a női nemhez – legendás. Ha a drámáira gondolunk, nem éppen a játék jut eszünkbe. Dürrenmatt azonban vette magának a bátorságot, és eljátszott Strindberg mondataival, a Haláltánc című drámájával, és összerakott belőle egy másik darabot: a Play Strindberg!-et. Háromszögtörténet (mi más is lenne), egy házasság tragikomédiája. A magyar színpadokon ritkán játszott darabot Szabó K. István rendezte. „Számomra e darab erőssége árnyalati sokszínűségében rejlik, itt nincsen pozitív és negatív hős, nem válik el a jó a rossztól, csak emberi van, esetlenség, vágy és végzet. Ahogy mindent beleng az elmúlás szele, úgy egyre erősebb a ragaszkodás mindenhez, ami életszerű. Halál(i) játék − ez lenne a darab műfaji megjelölése rendezői olvasatomban” – vallott a darabhoz fűződő viszonyáról. A három szerepben Tóth Ildikót, Sághy Tamást és Hirtling Istvánt láthatjuk.

play_str_szabo_marta_kis.JPGPlay Strinberg! (fotó: Szabó Márta)

Január 27. (szerda)

Halottaskönyv / A Radikális Szabadidő Színház előadása a Sanyi és Aranka Színházban (19 óra)

Az alkotókat a Tibeti Halottaskönyv inspirálta, ez az előadás elsősorban mégsem a halálról szól. „Vagy ha arról, akkor jóval tágabb értelemben, mint ahogy általában gondolunk rá. Inkább az élet körforgásáról, az egyes életszakaszok váltakozásáról, arról a folyamatos búcsúzásról és megérkezésről, amelyben az életünk telik. Különben meg ez egy olyan előadás, amire nem is nagyon lehet azt mondani, hogy általában szól valamiről, mert azt, hogy kinek miről, a szokásosnál is jobban befolyásolja, hogy az adott néző milyen életszakaszban, milyen búcsúzások és találkozások előtt vagy után jár éppen, de az is, hogy mennyire áll közel hozzá ez a (szinte) szavak nélküli, szándékoltan lassú és meditatív fizikai színház. (…) A hangütést legalább annyira jellemzi a humor és a szeretetteljes irónia, mint a tragikum ” – írta róla Turbuly Lilla.

halottas_revesz_robert.jpg          Halottaskönyv (fotó: Révész Róbert)

Az előadásnak nincs külön rendezője, az alkotók: Formanek Csaba, Ilyés Lénárd és Pignitzky Ádám közösen hozták létre. A folytonos változás, átalakulás rájuk is igaz: a bemutató óta a Radikális Szabadidő Színház megszűnt, ez az előadás azonban feltámadt tetszhalálából.

Zorba, a görög / Miskolci Nemzeti Színház (19 óra)

A miskolci színház köztéri görög táncházzal hívta a helyi közönséget az előadásra, és az akció, ami a figyelemfelkeltést illeti, a januári eső dacára is sikeres volt. Remélhetőleg az előadás is az lesz. Még nem láttuk Szőcs Artur rendezését, amelyben – váltott szereposztásban – Szegedi Dezső és Gáspár Tibor látható a címszerepben. Az azonban olvastuk, hogy az ismert musical-változathoz képest ezúttal jobban építettek az eredeti regényre is: „Slárku Anett dramaturg munkája ez az átirat, ami nagyban támaszkodik a regényre is, hiszen ezek az egyébként nagyon szórakoztató musicalek a dalokra épülnek, így az átkötő jelenetek néha nem elég erősek. Ilyen esetekben a regényhez fordultunk segítségért" - mondta el a rendező.  

zorba_ki.JPGZorba, a görög (fotó: Miskolci Nemzeti Színház)

Január 28. (csütörtök)

 Sybill / Budapesti Operettszínház (19 óra)

Jacobi Viktor 102 éves operettjét egy 39 éves rendező, Szabó Máté állította színpadra, mégpedig sajátos szemszögből: Sybill ha nem is 102 évesen, de úgy 80 körül, egy idősotthonból gondol vissza ifjúságára, sikereire és a szerelemre. Kritikusunk, Dicsuk Dániel ellenben férfiszemszögből fogalmazta meg, hogy miről szól az operett: „A Sybill tulajdonképpen nem más, mint egy kicsit ködös és kicsit operettes mese az „én” és a „mi” közötti harcról. És persze arról, hogy olykor mi, férfiak, mekkora szamárságokat vagyunk képesek elkövetni egy nőért.”

A címszerepet az első szereposztásban Fischl Mónika alakítja, „kis Petrovomként” a musicalszínjátszás felől az operetthez megérkezett Dolhai Attila, Nagyhercegként Miller Zoltán látható. Oszvald Marika pedig a Sirály után itt újra cigánykerekezhet, miközben kissé túlkoros szűzleányként a tisztességétől szabadulna.  

sib_2_k.JPGSybill (fotó: Toldy Miklós)

A padlás / Weöres Sándor Színház, Szombathely (19 óra)

Nem nagyon van színházba járó ember, aki ne látta volna az idén 30 éves „félig mese, félig musical” valamelyik feldolgozását. És nem nagyon van színházba járó ember, aki ne nézné meg még egyszer. És még egyszer. Ahogy az a szombathelyi néző, egy fiatal lány, aki a múlt szombati előadásra előttünk kérte ki a jegyét. A kilencediket. Mert már ennyiszer látta ezt a változatot. „Te őrült!” – foglalta össze a véleményét egy barátnője, aki még csak először jött megnézni Horgas Ádám rendezését. Mi meg kicsit sajnáltuk, hogy ezúttal nem erre az előadásra jöttünk.

padlas.jpgA padlás (fotó: Weöres Sándor Színház)

Január 29. (péntek)

Nyúl Péter / Budapest Bábszínház (15 óra)

A Beatrix Potter híres állatmeséiből készült előadás főhőse Nyúl Péter, a folyton elkódorgó nyúlgyerek, aki véletlenül valahogy mindig Gergelyfi bácsi veteményeskertjében köt ki, kitéve magát a szörnyű veszélynek, hogy atyjához hasonlóan nyúlpástétomként fejezi be földi pályafutását. A mesekönyvekből eddig nálunk nem készült színpadi változat, talán annak veszélyei miatt: „Ellinger Edina ötlete elsőre kissé kockázatos vállalkozásnak tűnt, bevallom, az előadástól nem vártam túl sokat. A legnagyobb dilemma ezzel kapcsolatban az volt, a Nyúl Péter vajon képes lesz-e megőrizni az eredeti potteri világot úgy, hogy közben friss és humoros legyen, az elbeszélt történet pedig – szájbarágósság nélkül is – könnyen átélhető a mai gyerekek számára” – írta erről kritikájában Gáspár-Singer Anna.  Hála azonban Fekete Ádám friss szövegátiratának és a történetet ironikus keretbe helyező narrátornak, Pallai Marának, valamint az angol vidéki táj folyamatos mozgásban tartásának, a mese a színpadon is működik – a kritikus szerint is és szerintünk is.

nyul.jpg            Nyúl Péter (fotó: Budapest Bábszínház)

Nanga és az elefántgyerekek / Griff Bábszínház, Zalaegerszeg (14 óra)

A Griff Bábszínházba érkezők már a folyosón érzékelhetik a változást: eltűntek a korábbi, színes, de kissé már megkopott mesefigurák, helyettük a fehérre meszelt falakon sok-sok kicsi, színes pötty látható, a legkülönbözőbb magasságokban. Hazafelé aztán arra is rádöbbenünk, hogy kerültek oda, ugyanis mindenki kap a kezébe egy színes pöttyöt, amit oda ragaszt, ahová csak akar. A kicsik gyerekmagasságba, a felnőttek feljebb. Az ötlet egyben szimbólum is: a színház az új igazgató, Szűcs István és a művészeti vezető, Bartal Kis Rita vezetésével tiszta lappal kezd, újraépíti önmagát, és ehhez társnak hívja a nézőket is. A repertoáron sok kortárs darab szerepel, új bemutatójuk pedig különleges világba kalauzol. A darabot, amely egy afrikai faluban játszódik, egy ottani népmese motívumai alapján Boráros Milada írta, és Boráros Szilárddal közösen tervezték a látványvilágot is. A rendező Schneider Jankó. Ez a névsor pedig garancia arra, hogy érdemes lesz megnézni az előadást.    

nanga_pezzetta_umberto.JPGNanga és az elefántgyerekek (fotó: Pezzetta Umberto)

Január 30. (szombat)

Mártírok / Katona József Színház, Kamra (19 óra)

Marius von Mayenburg darabjában egy bagatellnek tűnő iskolai problémától eljutunk egy komoly működési zavarokkal küszködő, a konfliktusokat csak tüneti kezeléssel elleplező társadalom rajzáig. Dömötör András rendezése, ahogy Ugrai István kritikájában írta: „nagyon alaposan végiggondolt, formailag, színpadilag és dramaturgiailag egyaránt következetesen felépített munka”. Tasnádi Bence pedig Benjamin, a lázadó kamasz szerepében „eljátszik mindent, amit a fiú megél, (…) ő az egyetlen, aki egészében végigéli a történetet, egyszerre zavartan és tisztán, gondolkodást hirdetve és szemtelenül manipulálva, érzelemtelenül és lobogó hittel, körmöt rágva és egyenes gerinccel, testi meztelenséggel és totális lelki beburkolózottságban, belesodródva az elvakultság gátlástalanságába, a „mindent megtehetektalmi hatalmába ítél és vádol. Nagyon nehéz feladat a felületes megoldást, a tartalmatlan kiabálást, a szemforgatást, a váteszi mindentudás pozícióját megtölteni tartalommal, ez javarészt ragyogóan sikerül, és ez jelzi igazán a körültekintő és gondolkodó alkotói folyamat eredményét.”

artirok_dudas_er.jpg           Mártírok (fotó: Dudás Ernő)

Túl zajos magány / Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza (19 óra)

tul_zajos_harsanyi_zoltan_kis.JPGIvo Krobot cseh rendező kivételes értője és érzője Hrabal világának, sőt, ő a világcsúcstartó a Hrabal-művek színpadra állításában, már jóval húsz felett jár. Ráadásul úgy, hogy volt alkalma több darabon is közösen dolgozni a szerzővel. Nyíregyházára harminc év után tért vissza, akkor az Őfelsége pincére voltam-mal a társulat elnyerte az Avignoni Fesztivál Különdíját. A Túl zajos magány talán kevésbé ismert része Hrabal életművének: az 1970-es évek Csehszlovákiájában játszódik, egy papírbegyűjtőben, ahol a könyvek sorsa a bezúzás.

A főbb szerepekben Horváth László Attilát, Varga Norbertet és Tóth Károlyt láthatja a közönség.

Január 31. (vasárnap)

Amadeus / Orlai Produkció, Belvárosi Színház (19 óra)

Peter Schaffer népszerű darabjának már sokszor felrótták, hogy híján van az igazi mélységeknek, a színházak mégis szívesen játsszák, mert jó szereplehetőségeket kínál, és a közönség is szereti annyira Mozartot, hogy megnézzen egy róla szóló előadást. Ebben a változatban, Szikszai Rémusz rendezésében pedig a szereposztásra nem lehet panasz. Kulka „játéka a szolid mélység, a Mozartot alakító Keresztes Tamásé a sziporkázó felszín. Zabolátlan és zabolázhatatlan, a kiszámíthatatlanság maga; a zene, a tehetség csak úgy, szinte mellékesen ömlik belőle. Keresztes az ő közismerten rendkívüli mozgástechnikájával, kommentáló természetű mimikájával ráerősít a figura elviselhetetlenségére, amelyről amúgy persze nem is tehet, de nem is akar tenni, hol a közbotrány ömlik belőle, hol a következő zseniális opera…”írta az előadásról Csáki Judit.

amadeus_meszaros_csaba.jpg          Amadeus (fotó: Mészáros Csaba)

Hoppláda / Mesebolt Bábszínház, Szombathely (10 óra)

A Mesebolt Bábszínház állandó szereplője a gyermekszínházi szemléknek, fesztiváloknak, sok díjnyertes és sok ajánlott előadással. A Hoppláda is az ajánlott kategóriába tartozik – és nem csak általunk, hanem hivatalosan is. Paul Maar meséje Veres András rendezésében a barátságról szól, annak minden buktatójával, nehézségével és örömével együtt, kicsiknek és nagyoknak, ahogy a két barát közül is Borsó kicsi, Berci pedig nagy.

hopplada_fidelio_hu.JPG            Hoppláda (fotó: fidelio.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr608299830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása