7óra7

Erőműként szeretnénk létezni - Évadot hirdetett a Nemzeti

Erőműként szeretnénk létezni - Évadot hirdetett a Nemzeti

2015. 05. 07. | 7óra7

Vidnyánszky Attila elmondta, folytatják a megkezdett munkát, a nyitott színház gondolatának jegyében. Erőműként szeretnének működni, amelyik hozza-viszi a kultúrát. Befogadnak előadásokat, és ők is sokat játszanak majd más helyszíneken. Eddig keletre, délre és északra utaztak fesztiválokra, de a következő évadban Eugenio Barba meghívására Dániában is részt vesznek egy fesztiválon. Vidnyászky Attila elmondta, hogy növekszik a nézőszám, tavaly 88 880 nézőjük volt, idén úgy számolják, 111 000 körüli színházlátogató várható.

Vidnyánszky Attila Jövőre is megrendezik a MITEM fesztivált, amelynek a forrása két évre előre biztosított. Mint elhangzott, a tengerentúlra nyitás jegyében Észak-Koreából, Kínából és Argentínából is érkeznek majd előadások a következő évben.

Elmegy a színháztól Tenki Réka és Szatory Dávid, Mátray László pedig társulati tag lesz. Sok vendégrendezővel, vendégszínésszel fognak együtt dolgozni - mondta el Vidnyánszky Attila, aki sikeresnek értékelte az elmúlt évad bemutatóit, amelyeket éppen a sikerességük miatt kivétel nélkül továbbjátszanak. Emiatt hárommal kevesebb bemutatóra kerül majd sor. Az igazgató úgy fogalmazott, ez a helyzet lehetőséget teremt a hosszabb próbafolyamatokra és az alkotók közös gondolkodására.

Hat nagyszínpadi bemutatót tart majd a színház. Szarka Tamás Éden földön című zenés fantasy-ját Bozsik Yvette rendezi. A Bozsik Yvette Társulat tagjai mellett többek között Farkas Dénes, Tompos Kátya és Schnell Ádám lesz látható az előadásban. Bemutató szeptember 25-én.

Alexander Morfov Carlo Gozzi A szarvaskirály című komédiáját rendezi majd, többek között Blaskó Péterrel, Trill Zsolttal, Söptei Andreával. Bemutató október 16-án.

Az öreg és a tenger címmel készít előadást Anatolij Vasziljev Hemingway Az öreg halász és a tenger című kisregényéből. A produkció egyik érdekessége, hogy az idén nyolcvan éves Törőcsik Mari egyedül játszik benne. Törőcsik Mari elmondta, nagyon bízik Vasziljevben, nagyra tartja és várja a közös munkát, bár még pontosan nem tudja mi fog történni. "Vasziljevvel fejjel is a falnak megyek" - mondta.

Vidnyánszky Attila két produkciót rendez. December 18-án lesz a Szinbád bemutatója többek között Mátray Lászlóval, Udvaros Dorottyával, Bánsági Ildikóval és Nagy-Kálózy Eszterrel. A Krúdy regényt Verebes Ernővel közösen adaptálják. A rendező elmondása szerint szeret regényekből dolgozni, mert izgalmas feladatnak tartja a regény szereplőit a meglévő színészek karaktereire átdolgozni.

A másik Vidnyánszky-rendezés bemutatója március 11-én lesz. Az igazgató elmondta, hogy három darab van, aminek elkészítését öt éves igazgatásának keresztmetszetének szánja: Csongor és Tünde, Az ember tragédiája és a Bánk bán. Ebből most a Csongor és Tündét állítja színpadra többek között Fehér Tibor, Nagy Mari, Szűcs Nelli, Szarvas József és Blaskó Péter szereplésével.

Májusban a Cyrano de Bergerac című Edmond Rostand drámát mutatja be a színház David Doiashvili rendezésében. Vidnyászky Attila elmondta David Doiashvili Szentivánéji álom rendezésével sokat szereplenek külföldi fesztiválokon, és reményei szerint, a rendező legújabb munkája is hasonlóan sikeres lesz.

A Gobbi Hilda színpadon két bemutatót terveznek. Galambos Péter rendezésében december 12-én mutatják be Vladislav Vancura Szeszélyes nyár című regényének adaptációját Horváth Lajos Ottó, Schnell Ádám, Újvári Zoltán, Söptei Andrea és Fehér Tibor előadásában.

Ezt követi a 6 című előadás, ami Csehov 6-os számú kórterem című novellájából készül. Verebes Ernő írja át a darabot, aki elmondta, hogy Csehov művei számára az ember történelmi elidegenedésének első irodalmi megjelenése. Meglátása szerint a novella azt a kérdést fogalmazza meg, hogy vajon a diagnosztizáltan kiszámíthatatlan vagy éppen hogy a nagyon is kiszámítható emberek veszélyesebbek a társadalomra. Az előadást Sardar Tagirovsky rendezi, többek között Mátray László, Farkas Dénes, Bánsági Ildikó, Horváth Lajos Ottó játszik majd benne. Bemutató február 27-én.

Brand - Trill Zsolt és Törőcsik Mari

A Kaszás Attila Teremben Zsótér Sándor Brecht Galilei élete című drámáját rendezi. Trill Zsolt, Törőcsik Mari, ifjabb Vidnyászky Attila, Kristán Attila, Trokán Nóra és Máttyássy Bence játsszák majd. Trill Zsolt elmondta, Zsótér a Brand próbái során magával és velük is kíméletlen volt, és mivel számára ez kifejezetten jó érzés volt, reméli hogy ez most is így lesz. Vidnyánszky Attila elmondta, szeretné, ha Zsótér Sándor és Sardar Tagirovsky is gyökeret verne a Nemzeti Színházban.

A Bajor Gizi Szalonban Szűcs Nelli Fedák Sári estje, Tóth Auguszta Hoztam valamit a hegyekből - Mezei Márta című estje és Hobo Halj meg, és nagy leszel című estje lesz látható. Nagy Mari pedig a Mária Testamentuma című monodrámát mutatja be a Bajor Gizi Szalonban.

2016 júliusában a szoborparkban monumentális előadást készít Vidnyánszky Attila Tóth Ilona '56-os mártír történetéről. Ezzel kapcsolatban az igazgató-rendező azt is elmondta, hogy az első pillanattól fogva érezte, hogy a téma szétfeszíti az intézmény falait, ahogy azt is hozzátette, hogy vélhetően, ennek az eseménynek egy a Nemzeti Színház épületébe szcenírozott változatát is elkészítik.

Arról is beszélt Vidnyánszky Attila, hogy a Vitéz lélek ötvenedik előadása alkalmából egy tévéfilmes felvétel készül az előadásról, amelyet a tervek szerint hasonló, egy-egy produkcióhoz kapcsolódó videó anyagok fognak követni.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr27992827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása