A Kvartett panelházaspárjának rutinos mindennapjait különös esemény zavarja meg: egy Amerikából érkező idegen kopogtat be hozzájuk, s azt hajtogatja, hogy a családfő, az Öreg mentette meg az életét ’56-ban, hisz ő figyelmeztette a forradalom után sejthető számonkérésekre. A váratlan Vendég sok évtized múltán sem feledi az Öreg jóságát, s most drága ajándékokkal szeretné meghálálni az egykori segítséget. Csakhogy a múltban ragadt és gyanakvó családfő árulónak nevezi a Vendéget, és kitessékeli.

Egyszerre szívbemarkoló és komikus, szánalmas és groteszk beszélgetésnek leszünk tanúi – amikor a Vendég próbálja meggyőzni az Öreget a napnál is világosabb igazságról, amelyet az valamiért nem hajlandó meghallgatni, még kevésbé megérteni.

Spiró György darabja új nézőpontból mesél az öncsalási mechanizmusokról. „Arról az öncsalásról” – fogalmaz maga a szerző egy korábbi interjúban -, „amelyben minden nép jeleskedni szokott. Ez ugyanis nem magyar sajátosság. Ez világprobléma. Bármennyire is fáj, nem lehetünk mindenben elsők, egyetlenek...”

Egy Spiró-bemutató mindig fontos esemény a magyar színpadokon, a Vígszínházban pedig azért is különleges jelentőséggel bír, mert a kortárs magyar irodalom egyik legkiválóbb szerzője régóta visszatérő szerző náluk. Az Ahogy tesszük, az Elsötétítés és a legfrissebb, tavalyi Príma környék (kritikánk itt olvasható róla) után ismét Spiró György-darabot mutatnak be, ezúttal a Pestiben – s az említett előadásokhoz hasonlóan ezt is Marton László, a Vígszínház főrendezője állítja színpadra, kiváló szereposztásban.