Biztosan ismerős, amikor egy társaságban valaki olyan nagy formában van, hogy mellette minden más megszólalás csak leviszi a hangsúlyt, ezért egy idő után rajta kívül senki más nem szólal meg, így akaratlanul is stand up comedy-vé válik a társalgás. Az ördögben Balikó Tamás címszereplése borítja fel némiképpen a színt: mint egy izgalmasan idegen test a színpadon, aki egy jó pudnyit hoz a hétköznapi természetességből a színjátszó színészek közé. Kígyószerűen fondorlatos, egyszerre pórian lecsúszott és a legmagasabb társaságokban is hibátlan, alázatoskodni kész, mégis megfellebbezhetetlenül akaratos figurája mellett azonban a többi szereplő mintha sem a vele való viszonyt, sem a saját terét nem találná. Mintha az előadás igazán csak akkor kezdődne el, amikor ő mágikus váratlansággal felbukkan a festő lakásán, és gyakran mintha abban az arányban működne, amennyire az adott jelenetben jelen van.

Pedig akkor már javában épül a cselekmény: az aktmodelljére rá-rálobbanó, éppen házasulás előtt álló Jánoshoz, a festőhöz egy gazdag barátja érkezik, aki szeretné feleségét egy portrénál ledérebb festményben megörökíteni. Hamar kiderül az is, hogy az ara és a művész között évekkel ezelőtt fellángolt a szerelem, amit a nő házasságakor gyújtólángra fojtottak magukban. Míg Jolán és János elnyomni igyekeznek ezt a bizonyos lángot, a valahonnani, ördögi ismerős éppen azért jön, hogy felélessze.

Gubás Gabi – megidézve egy egykor volt, békebeli világ társasági asszonyát - hangban és mozdulatokban is tisztességesen jeleníti meg az érzelmei és az erkölcse között vívódó feleség színpadi mását. A figurán (elsősorban kifelé) végzett munka és Jolánjának egészen a páholyokig érő szexepilje ellenére, Szabó P. Szilveszter Jánosának a szenvedély helyett a hisztériát eltaláló, hol visszafogottságában, hol vehemensen teátrális érzelmi pózai mellett sem a magukra maradt szerelmesek közötti vonzás nem érzékelhető, sem a kényes helyzetbe kódolt erotika atmoszférája nem jön létre. Balázs Andrea az előadás egyik legjobban kidolgozott, leginkább egyenletes színészi alakításaként hozza a cselédlányosan közvetlen, nőiesen befogadó, reménytelen helyzetében meghasonló modell, Cinka figuráját, aki a festő iránti szerelmét kénytelen szerető státuszra váltani. Jánosnak a hozzá való viszonya is csak tudható, de nem érthető, és ezt a szerencsétlen helyzetet Szabó P. Szilveszter néhány, bohózatban is kétes értékű, partnernője válla feletti kikacsintása a nézők felé csak tovább élezi. Schlanger András - a rá kimért néhány jelenetben - a hopp felé tartó férj nagypolgárian visszafogott féltékenységét is hiánytalanul mutatja meg, és a kopp pillanatának hétköznapi tragikumából is képes kóstolót adni. A második felvonásban Balázsovits Edit a festőnek kiszemelt feleség szerepében mind az eredendően szemtelen fruskát, mind az érintetlenség játékával csábító naivát meglehetősen hozza, de mivel a valós és a megjátszott szerep között nincsen se átmenet, se áthallás, egy szórakoztató kettős képmásnál több nem születik. Az első jelenetsorban érezhető leginkább, de később is jellemző az előadásra, hogy mintha a drámaszöveg - és nem a kidolgozott helyzetek és a lélekmélyi vonzások-taszítások - miatt történnének benne a dolgok. Ebbe a – kevés kivétellel - egyenként jól felépített, viszonyaikban elnagyolt társaságba lép be Balikó Tamás pokolfajzata.

Ez az Ördög nem tolakszik, noha szinte mindenütt ott van, ahol valami történik, és minden úgy történik, ahogy ő akarja: eléri, hogy akik szeretik egymást, egymáshoz találjanak, akiket pedig nem szeretnek, képesek legyenek lemondani. Nem pusztán Balikó gesztusaiban, de abban is van valami kígyószerű, ahogyan az alig érzékelhető jelenlétig visszavonja magát a történésekből, majd a kellő pillanatban ismét előlép, és hol meggyőző magyarázattal, hol fellobbanó indulattal, de minden esetben a szellem megfellebbezhetetlen igazságával lök egyet a történéseken a szerelmes vágy beteljesülésének irányába. Noha a figura mágikus delejességét csupán csak jelezni tudja, Balikó Tamás (aki egyben rendezője is az előadásnak) Ördögének – főként csendesebb regisztereiben – valódi ereje van a színpadon.

Anélkül azonban, hogy a szerelmesek közötti vonzás érzékelhető volna, a férj mellett maradás pedig valós alternatíva lenne, sem az nem érthető, hogy miért akarja egymást a két ember, sem az, hogy miért ne kaphatná meg. Az Ördög vágyteljesítő küldetése így értelmezhetetlenné válik, minden bravúros ügyeskedése üresben forog, minden sikere csupán mutatvány.

A hol művész miliőt imitáló, hol elegánsan törtfehér, cirádás szalont jelző díszletek között izzadtságát folyamatosan törölgetve egy agyafúrt, húsvér ember terelget színpadi figurákat és rendezgeti révbe a szerelmet játszó főhősöket. Ez az emberi manipulálhatóságtól a vágyak természetrajzán keresztül a rendezői színházig sok mindenre utalhat, de következetesen végigvitt, a nézőtérig elérő, érvényes olvasata Molnár Ferenc színművének nem jön létre. El van játszva, de nem derül ki, hogy mi.