7óra7

Elhunyt Sławomir Mrożek

Elhunyt Sławomir Mrożek

2013. 08. 15. | 7óra7

Sławomir Mrożek 1930. június 29-én született Borzęcinben, Krakkó mellett. A háború után több iskolába is beiratkozott, de egyiket sem végezte el. Újságíróként kezdett dolgozni, később fogott drámaírásba. Első darabja, a Rendőrség 1958-ban jelent meg. 1963-ban elhagyta hazáját. Több európai országot végigjárt, aztán Franciaországban telepedett le. Mrożek elítélte hazája részvételét Csehszlovákia 1968-as megszállásában a Le Monde hasábjain, ekkor Lengyelországban művei néhány évre tiltólistára kerültek. Amikor Wojciech Jaruzelski 1981-ben kihirdette a szükségállapotot, és letartóztatták a Szolidaritás mozgalom vezetőit, Mrożek ugyancsak a Le Monde-ban tiltakozott, ezúttal maga tiltotta meg darabjainak előadását és írásainak közlését, bár műveit továbbra is játszották. 1983-ban számos írótársával együtt, többek közt Czesław Miłosz-sal és Leszek Kołakowskival tiltakozott a Lengyel Írószövetség feloszlatása ellen. 1995-ben visszatért Lengyelországba, ám 2008-ban újra elhagyta hazáját, véglegesen Nizzába költözött. "Lengyelországban semmi nem változott 1963 óta" - mondta csalódottan. Befelé forduló emberként tartották számon, nagyon ritkán szólalt meg a nyilvánosság előtt.

Mrożek a legismertebb lengyel kortárs drámaíró, a szerző abszurd drámáiról, groteszk látásmódjáról vált közismertté. Legismertebb művei a Mulatság (1962), a Tangó (1964) és az Emigránsok (1974).

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr997997933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása