Formailag a képregények stílusát követő, lassan kibontakozó krimi, médiakritikai tartalommal és némi erkölcsi-morális kérdésfeszegetéssel. Heinrich Böll regényének, a Katharina Blum elvesztett tisztességének színpadi változata nem teszi lehetővé, hogy az előadás mindent markoljon, mert akkor fennáll a veszélye, hogy nem fog megfogni semmit sem. Persze az a koncepció is akceptálható, hogy a művet mindenféle súlyozás nélkül, relatíve egészében megmutassuk a nagyközönségnek, de a jó műveknek pont az a lényegük, hogy diverzifikáltak, és az egyes divíziók önmagukban is képesek elvinni egy egész előadást, máskülönben csak a ragyogó felszín marad.
Katharina Blum egy szikár, szilárd erkölcsű, de nem farizeus asszony, akivel kapcsolatban minden létező erény felsorolható, ami egy hétköznapi embernek javára válna: okos, szorgalmas, korrekt és lelkiismeretes. Egy farsangi bálon azonban kénytelen testét, lelkét és szívét is odaadnia egy messzeföldön híres terroristának, Ludwig Göttennek, mert olthatatlan vágyuk egészen a hálószoba sötétjéig kíséri az újdonsült szerelmeseket. A történet innen kezdődik, mert a rendőrség Katharina lakásán már nem találja ott a férfit, így a nőt beviszik, és egycsapásra Katharina nevétől lesz hangos a média, de hát mi is tudjuk, hogyan működik a bulvár: csak a zaft, a tocsogós, langymeleg, kicsit ragadós zaft kell neki, és ha a felkarolt történet csak a lehetőséget tálalja, hát a lehetőségből rögvest valóságot kanyarint, miközben álszent erkölcsi ítéletekkel hergeli a fekete-fehér világképre boldogan bólogató tömeget. De mielőtt vadul bólogatnánk eme mondat helyességén, nézzük meg, hogy milyen lapok lapulnak a vécé mellett, vagy ki tudja, talán az éjjeliszekrény tetején…
Hegedűs D. Géza rendezése elsősorban nem a történetre, hanem a karakterekre helyezi a hangsúlyt. Katharina Blum (Börcsök Enikő) választott, és a szív törvényét az állami törvények fölé helyezte. Ez a sziklaszilárd, megkérdőjelezhetetlen értékrend végig hidegfejű, előre számító, konzekvens nővé varázsolta Katharinát, és a karakterben végig feszülő ellentét a hideg számítás és a forró szerelem között Börcsök játékában végig jelen tud lenni. Rajta kívül Epres Attilának van ideje kibontakozni a cinikus, csavarteszű bűnügyi főtanácsos, Erwin Beizmenne szerepében, aki mindannyiszor kudarcot vall Blum sarokba szorításakor. Kettejük jelenete (illetve a Gálffi László–Hegyi Barbara ügyvédházaspár acsarkodási duettje) hordozza magában a legtöbb humort, amire láthatóan nagy hangsúlyt fektettek az alkotók, és ebben kétségtelen sikereket értek el. A többi karakter mind többé-kevésbé eltalált kamaraalakítás: előbbire Fesztbaum Béla lélektelen és ekképpen sérthetetlen, de minden megnyilvánulásában szánalmas államügyésze, Rajhona Ádám megnyerően szenilis Konradja, vagy Kovács Martina utálattal teli rendőrnője lehet példa.
Bagossy Levente díszlete látványos, függőlegesen mozgatható paneljei valóban a képregények stílusára emlékeztet, és tökéletesen alkalmas arra, hogy ne tévedjünk el a viszonylag sok helyszínen megforduló cselekményben. Klasszikus díszlet alig akad a színpadon, de a stilizáció végig jól nyomon követhető, a színpadtér végig izgalmas.
Az előadás bővelkedik valódi humoros, sőt olykor drámai hatású jelenetekben is, de nem fogalmaz meg semmiféle véleményt még a végkifejletről sem, ami ugyancsak önmagában egy erős jelenet, de Katharina valódi drámája nem jelenik meg általa, és mintha nem lenne vége a történetnek, egy fals „megoldással” lezáródik a sztori. Persze lehet üzenet, hogy „a bulvármédia bármilyen embert képes megroppantani, sőt tönkre tenni”, de talán a történetben marginálisan jelen lévő „azért a média mögött mégiscsak az ember áll” félmondat még elgondolkodtatóbb lehet.
