Egyáltalán nem lenne baj, ha A kutya különös esete az éjszakában körbejárná a vidéki színházakat.

Mark Haddon és Simon Stephens darabja, az Asperger-szindrómás fiatalembert bemutató A kutya különös esete az éjszakában tipikus kortárs Broadway-próza: főhősén keresztül valamilyen problémát középpontba helyező, mindazonáltal könnyen befogadható mű. Bírálói szerint azonban témáját felszínesen, leegyszerűsítve mutatja be, hangneme szájbarágó, nem kérdez, és csak elhiteti magáról azt, hogy mond is valamit…

Somhegyi György (fotó: Éder Vera)

Pártolói szerint viszont nem csupán az Asperger-szindrómáról szól – mint ahogy a III. Richárd sem csak a púposokról, a sokszor ismételt mondás szerint –, hanem bármilyen emberi különbözőségről. Mindettől függetlenül már azzal is bőven elégedett lennék, ha az előadást megtekintő nagyszámú felső tagozatos és középiskolás fiatal elgondolkodna azon, hogy nem mindenki ugyanolyan, mint ők. Hasznos lenne persze, ha az előadásokat követően például osztályfőnöki órán is folytatódhatna a téma megbeszélése – de ez messzire vezet, és nem is elsősorban a színház felelőssége. Az viszont egyáltalán nem lenne baj, ha az Amadeus, Az egérfogó vagy A muzsika hangja helyett inkább ez a színdarab járná körbe a vidéki színházakat…

A művet Magyarországon először a Centrál Színház mutatta be 2014-ben. A kutyagyilkosság rejtélyétől Cristofer önazonosságáig elvezető, Puskás Tamás által rendezett előadást beválogattuk az évad 40 legfontosabbja közé, és rám személy szerint is nagy hatást gyakorolt. Ezután nem könnyű elvonatkoztatni egy ilyen meghatározó színházi élménytől még akkor sem, ha az előadás legfőbb erejét maga a szöveg jelenti – ami szinte teljes mértékben azonos a most bemutatott miskolci változatban is.

Somhegyi György, Szirbik Bernadett (fotó: Éder Vera)

Lukáts Andor rendezésében Cristofer (Somhegyi György) még inkább főszereplő: az előadás szinte kizárólag rá fókuszál. Minden egyéb szereplő, még Shioban, a tanítónő (Prohászka Fanni) is sokszor csak Cristofer környezetét jelentik – nem egyszer közvetlenül is Cristofer belső hangjaként szólalnak meg. Ezt támasztja alá Khell Csörsz szándékosan ingerszegény fekete tábla-díszlete is, melyet krétával felírt matematikai példák, műszaki modellek tesznek változatosabbá. Amit látunk, ami körbeveszi, körülhatárolja az előadást, az sokkal inkább az autista Cristofer belső világa, mind a valódi közeg.

Ám ennek az a hátulütője, hogy a további szereplők kevéssé képesek saját karakterük, saját hátterük megformálására. Cristofer világa mellett eltörpül a valódi világ – kevesebb hangsúly kerül arra, hogyan viszonyul mindenki más Cristoferhez, a helyzethez, önmagához. Ez alól Szatmári György apa-figurája a kivétel: alakítása kitör a kizárólag a főszereplőre fókuszáló rendezés korlátai közül.

Szatmári György, Somhegyi György (fotó: Éder Vera)

Somhegyi György hitelesen és komplexen, a betegség számos apró részletére is ügyelve megformált Cristofere az Asperger-szindrómára jellemző hiperracionális szemlélete, és a reáltudományokhoz való kiemelkedő érzéke mellett is egy bizonytalanabb, gyermekibb fiúnak tűnik. Aki, bár sikeres volt a nyomozásban, véghez vitte a Nagy Kalandot jelentő utazást Londonba, sikeres matematikavizsgát tett, az élet más helyzeteiben mégis rá van és lesz utalva másokra.

„Ez azt jelenti, hogy bármire képes vagyok?” – kérdezi az előadás zárásaként Cristofer Shiobantól – és rajta keresztül tőlünk is. Nem nagyon tudjuk, hogy mit válaszoljunk.

(2016. november 26.)

A kutya különös esete az éjszakában adatlapja itt olvasható.