7óra7

Patkós Márton: „Még több mocskos szerepre vágyom”

Patkós Márton: „Még több mocskos szerepre vágyom”

2016. 03. 29. | DicsukD

„Szeretek mások szemébe nézni a színpadon”

Hagyományainkhoz híven idén is bemutatjuk a Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai színész szakán végző hallgatókat. A Bagossy László, Pelsőczy Réka és Rába Roland osztályával készített interjúink keddenként jelennek meg. Legutóbb Patkós Mártonnal beszélgettünk arról, hogy mit érez minden előadás előtt, milyen volt részt venni egy filmforgatáson, és hogy mi fogta meg a színészetben.

Mikor ötlött fel benned, hogy színész legyél?

Sohasem gondoltam, hogy ezzel fogok foglalkozni. Az általános iskolás évek alatt és a középiskola elején leginkább a hülyeségekkel és persze a sporttal törődtem – dzsúdóztam, fociztam, úsztam, a tanulásra pedig nem annyira figyeltem oda, nem igazán érdekelt semmi, fogalmam sem volt, hogy mit akarok kezdeni magammal. Ez eléggé ciki is volt a családomban, hiszen a szüleim zenészek, a nagymamám tanár, és elvárták, hogy legyen valamilyen, bármilyen életcélom. Szombathelyre, egy elitgimnáziumba kerültem, ott egy fokkal jobban tanultam, és az ottani osztályfőnököm mondta, hogy egész jó rádiós hangom van – el is indultam egy versenyen egy Kosztolányi-szöveggel, amit rém unalmasan adtam elő, nem is nyertem, de ekkor jött az a gondolat, hogy akár ezzel is foglalkozhatnék…

portre.JPGPatkós Márton (fotó: Éder Vera / Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Akkor aligha készültél tudatosan a felvételire.

Egyáltalán nem, de utólag úgy gondolom, hogy ez annyiból nem vált hátrányomra, hogy nem baj az, ha az egyetemre még nem „készen” érkezünk, hanem formálhatóan és tapasztalatlanul. Ez az én esetemben annyira igaz volt, hogy amikor a felvételire készülve megtanultam egy szövegrészletet Petőfi A helység kalapácsából, az első este semmire sem emlékeztem belőle, hiszen még nem tudtam, hogy a szövegtanulás egy folyamat… Akkor úgy gondoltam, hogy hagyom is az egészet a fenébe, a nagymamám nyugtatott meg, hogy másnap majd biztos jobb lesz – reggel már tényleg jobban ment, hiszen megérett bennem a szöveg.

Végül a Színművészeti volt az egyetlen egyetem, amit megjelöltem. Azzal a hiedelemmel ellentétben, hogy ide csak tapasztaltabb, érettebb jelentkezőket vesznek fel, a mi osztályunk nagy része rögtön érettségi után, első próbálkozásra került be.

Igen, és többen is mondták már, hogy ez meglátszott az osztályotok hozzáállásán…

Mégis, mi mást lehetne várni a gimnáziumból éppen kiszakadt, éretlen emberek csapatától? Szerintem egyáltalán nem csoda, hogy ez lett, én például tudom magamról, hogy lustább típusú srác vagyok, ez csak most kezd változni bennem, mert a színészet tényleg érdekel. Részemről alighanem jogosan kevesellték a tanárok a befektetett energiát – de azért többen nagyon sokat és jól dolgoztak. Nem mondom, hogy én sosem tettem oda magam, de például amikor bejöttek a szöveges dolgok, fogalmam sem volt, hogy mit kell csinálni. Nem tartom magam okos embernek, de úgy gondolom, hogy a színésznek sokszor elegendő az érzelmi intelligenciájából építkezni. Én inkább ösztönösnek tartom magam, szégyellem is, hogy nem vagyok művelt. Múltkor Bagossy tanár úr is úgy fogalmazott rólam, hogy „az ilyen kevésbé művelt alak, mint maga…”, de igaza volt.

Az egyetem első éveiben nagyon szigorúan fognak titeket – milyen volt bekerülni ebbe a zárt, megterhelő világba?

Nagyon élveztem, hiszen végre nyert valamilyen értelmet az, hogy miért is létezem…

blak_nagy_kji.jpgA bunda - Pálya Pompónia, Böröndi Bence, Patkós Márton (fotó: Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Az ódrys vizsgaelőadásaitok közül melyik volt számodra a legfontosabb?

Egyértelműen a Nibelungbeszéd. Azon három évig dolgoztunk Rába Rolanddal, ennek során tanultam meg színpadon beszélni, ekkor jöttem rá, hogyan tudom a feszültséget levezetni – ekkor tudtam meg, hogy milyen érzés reprodukálni önmagunkat: milyen újra és újra megcsinálni az adott jeleneteket. Ráadásul nagyon jól éreztem magam a szerepemben. Ugyanakkor például a Pelsőczy Réka által rendezett vizsgaelőadásunk, A bunda is emlékezetes marad számomra, hiszen ennek kapcsán tanultam meg, hogyan kell egy korban tőlem eléggé távol álló orvos-családapát megformálni. Hogyan mozog , hogyan ül, hogyan fújja ki az orrát - azaz karakterépítő elemekkel tarkítani a lelki világot.

Mi fogott meg a színészetben?

Úgy érzem, nagyon sok mindent tágít az ember személyiségén az, ha ilyen komoly darabokkal foglalkozhat… Ezek a tapasztalt írók nagyon jól látták magát az embert, én pedig örülök annak, hogy az ő műveiken keresztül beleláthatok más karakterek személyiségébe, ezen keresztül magamat is megismerve. Ennél többre aligha van szükség.

Sosem bizonytalanodtál el?

Nem, úgy gondolom, hogy ez az én utam, és igazából nincs is más választásom. Soha, egy percig sem éreztem úgy, hogy én ezt abba szeretném hagyni. Annak ellenére sem, hogy – bár mondják, hogy egyre nagyobb a színházak látogatottsága, és vissza-visszaszoknak az emberek a nézőtérre – a színházi szakma sok nehézséggel küzd. Ahogy én látom, nagyon nehéz munkához, lehetőségekhez jutni, főleg fiatalon – épp ezért hatalmas kincs az, hogy bekerültünk szakmai gyakorlatra az Örkénybe. Nagyon örülök neki, hogy az osztályból többen is bizalmat kaptunk Mácsai Páltól, és ott kezdhetjük el a pályánkat.

nib_nagy_ki.jpgNIBELUNGbeszéd - Dékány Barnabás, Patkós Márton, Jéger Zsombor (fotó: Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Az Örkény elsősorban drámákat tűz műsorra, várható, hogy téged is ilyen szerepek fognak megtalálni. Az eddigiek alapján te milyen  karaktereket érzel közel magadhoz?

Sokak szerint az alkatom intellektuálisnak tűnik – annak ellenére, hogy nem vagyok az –, emiatt sokszor az intelligens, naiv szerepek találnak meg. De nemrég mutattuk be az Örkényben az Apátlanokat, ahol kicsit intrikusabb a karakterem, és az ódrys Macbethben játszott szerepem is „koszosabb”. Nagyon élveztem mindkét munkát, és nagyon vágyok további hasonló szerepekre. Örülök minden eddigi lehetőségemnek; annak, hogy fiatal hevületű, lobogó hajú figurákat és gonoszabb karaktereket is eljátszattam.

Szintén az egyetemi évek alatt főszerepet kaptál a Határ című vizsgafilmben is, mely ráadásul elég komoly sikereket ért el. Milyen élmény volt a forgatás és a filmezés?

Nagyon fontos pillanat volt az életemben, amikor tavaly nyáron felhívott Szabó Mátyás rendező, hogy Deák Kristóf operatőrrel szeretnék, ha én lennék a főszereplője a diplomafilmjüknek. Csak utólag esett le nekem, hogy ez mekkora bizalom volt a részükről, hogy életük első filmjével kapcsolatban bíztak bennem. Nagyon fáradt voltam éppen, elsőre vissza akartam utasítani – de végül az egyik legjobb döntésem volt, hogy belevágtam. Hatalmas élmény volt kimenni a filmmel Karlovy Varyba, és ott viszontlátni magam a vásznon, és annak is örülök, hogy megtapasztaltam egy ötnapos forgatást, annak minden súlyával és nehézségével. Nagy segítségemre volt ebben Csuja Imre is, akivel színházban is többször dolgoztunk már együtt, és a filmet is együtt forgattuk – rengeteget tanultam tőle.

Ha jól tudom, az egyetemen csak színpadi színészetet tanítanak, filmforgatásokra nem készítenek fel titeket.

Úgy gondolom, erre élesben lehet ráérezni – el kell mindent vállalni, aminek köze van a kamerához. Ezért is örülök neki, hogy volt lehetőségem még néhány kisfilmben játszani, és a Kincsemben is kaptam egy kisebb szerepet.

apa_patkos_k.JPGApátlanok (fotó: Toldy Miklós)

Izgulós vagy?

Hú, ebbe most belekérdeztél! Alapvetően nagyon szorongó ember vagyok, mindig meg kell küzdenem magammal azért, hogy képes legyek kilépni a színpadra, de úgy gondolom, hogy ez a folyamatos harc a hasznomra válik. Előadásokat követően remekül érzem magam, az fantasztikus érzés, amikor sikerül jól végigjátszanom egy előadást. Van egy vékony fekete madzag a csuklómon, amit Jéger Zsombor osztálytársam kötött rám még másfél éve, ezt azóta se vettem le, ez már a kabalámmá vált: nagyon bízom abban, hogy ez segít nekem.

Az osztályotokból sokan, sokfelé dolgoztak már, ti, öten viszont maradtok az Örkényben, ahol eddig is voltatok. Nem vágysz más impulzusokra is?

Szerencsére sok bizalmat szavaztak nekem az eddigiekben az Örkényen kívül is. Az Örkény egyeztet minket, de bármit elvállalhatunk, ami nem ütközik az ottani kötelezettségeinkkel. Úgy gondolom, hogy könnyen szót tudok érteni az emberekkel, és nagyon szeretem, amikor sokakkal csinálhatok különböző dolgokat – így ragadhat ránk a legtöbb új tapasztalat. Most például az örkényes Az ügynök halála bemutatóját követően majd ifjabb Vidnyánszky Attilával csináljuk a III. Richárdot, és nagyon hálás vagyok Mácsai Pálnak, hogy elengedett erre a munkára, és nagy kincsnek tartom, hogy ezzel a fiatal csapattal hozhatunk létre előadásokat. A tavalyi Athéni Timon is így jött létre, és a III. Richárdot is nagyon várom.

Mindent egybevetve, hogy érzed most magad?

Nincs okom, panaszra, sőt, sokszor úgy érzem, hogy még többet kellene beleraknom ebbe az egészbe. Még komolyabban kellene vennem magam, még inkább fejlődnöm kellene, hogy viszonozhassam a sorsnak a lehetőségeket – és érzem, hogy el kellene kezdenem véleményt formálni is. Egyelőre ugyanis nagyon zavarban vagyok a próbák alatt, igyekszem inkább csak csendes megfigyelőként jelen lenni.

Nemrég kezdtünk el Az ügynök halálával foglalkozni, és pont mostanában fogalmaztam meg azt magamban, hogy ezt egy nagyon igazi, élethű történetnek tartom, árnyalt emberi sorsokkal, ráadásul nagyon örülök, hogy van egy közös jelenetem Gálffi Lászlóval.

hamlet_dudas.jpg           Hamlet - Patkós Márton, Polgár Csaba (fotó: Dudás Ernő)

Már korábban is dolgoztál vele a Hamlet és az E föld befogad… során, nem?

Igen, de még sohasem nézhettem színpadon a szemébe, nem volt közös jelenetünk. Számomra ott kezdődik a színpadi kapcsolat, hogy valakivel szembenézhetek. Ez valamiért nagyon fontos a számomra. Korábban már sokak szemébe nézhettem színpadon, de Gálffi Lászlóval csak most először lesz majd közös jelenetem.

Áprilisban játsszátok utoljára az E föld befogad avagy számodra hely című előadást – milyen érzés elbúcsúztatni magadban egy szerepet?

Volt már több darabtemetésem is, korábban az Ódryn is eltemettük a NIBELUNGbeszédet, az Örkényben pedig az Übü királyt – mindig ott van az agyamban, hogy újra és újra eljátsszuk az előadásokat, pont emiatt nagyon furcsa érzés, hogy mégsem, és többször már nem lépek be ebbe vagy abba a jelenetbe. Ugyanakkor közben folyamatosan az jár a fejemben, hogy milyen újabb feladatok jönnek majd ezek helyett.

Kapcsolódó

Beszélgetés Prohászka Fannival
Beszélgetés Szabó Sebestyén Lászlóval

Beszélgetés Feczesin Kristóffal
Beszélgetés Dékány Barnabással
Beszélgetés Kókai Tündével
Beszélgetés Pálya Pompóniával
Beszélgetés Novkov Mátéval
Beszélgetés Varga Lilivel
Beszélgetés Dóra Bélával
Beszélgetés Jéger Zsomborral
Beszélgetés Böröndi Bencével

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr978544084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása