Hol van a határ hagyományőrzés és színház között? Mit tudunk kezdeni a XXI . században egy matyó hímzéses ekevassal vagy Cervantes 1500-as évek végén íródott meséivel?

A k2 Színház Dürenmatt történelmietlennek nevezett abszurd krimijét dolgozta fel Bakfitty címen, sokoldalúan, frissen és energikusan. Az előadás fele bohóckodás, de a

Molnár Ferenc rendkívül precízen építette fel és írta meg a darabjait, ráadásul kellőképpen közönségbarátok ahhoz, hogy számos budapesti és vidéki színház

A baj csak az, hogy önmagában ez már közel sem annyira működőképes megoldás, mint a darab keletkezésekor. Bár a poénok és helyzetek egyenként, egymástól függetlenül

Hogy ebből az alapanyagból mégis egy üde, szerethető, derűs előadás született, az igen nagy százalékban Molnár Piroskának és Jordán Tamásnak köszönhető. Mert hiába

Másrészt pedig a Feydeau-vígjátékok összetevőjeként szolgáló panelek száma (csábító házibarát, sokajtós kupleráj/szálloda, heves külföldi férj, stb.) véges, így

A bohózatok jellemző eszköztárába tartoznak többek között a lehetetlenül sokáig kitartott hatásszünetek és reakcióidők, a pont rosszkor kinyíló ajtók, a triviális

A Shakespeare dráma ezúttal alapvetően Rosalinda (Gidró Katalin) történetére lett meghúzva. A rocker kamaszként ábrázolt főhős lázadó önteltségében előbb egyedül

Ehelyett indításként egy képet kapunk a düledező baktertanyán (ismét a pajtaszínházat idéző díszlet: bal oldalon a felettébb ízléstelenül berendezett natúrkonyha,

Béres László rendezése már a színház bejáratánál jelzi a nézőnek, hogy nem egy távoli, másokról szóló történetet lát majd, még ha a ruhatár felé indulva nem is