7óra7


Meghaladta a 100 ezret a kecskeméti színház nézőinek száma

Meghaladta a 100 ezret a kecskeméti színház nézőinek száma

2014. 09. 03. | 7óra7

"Idén sem engedünk az önmagunkkal szemben támasztott elvárásainkból. Nem elégszünk meg azzal, hogy a vidéki színházak mezőnyében előkelő helyet foglalunk el. Olyan

A Nemzeti Színházba látogat a kecskeméti Katona József Színház

A Nemzeti Színházba látogat a kecskeméti Katona József Színház

2014. 05. 13. | 7óra7

Nemzeti SzínházA Nemzeti Színház képviseletében A. Szabó Magda stratégiai igazgató beszélt a kecskemétiek érkezéséről: "Nagyon fontos számunkra, hogy időről-időre vendégül lássunk

A Kecskemét City Balett első táncszínházi produkcióját mutatja be

A Kecskemét City Balett első táncszínházi produkcióját mutatja be

2014. 04. 24. | 7óra7

Barta Dóra, a kecskeméti színház tánctagozata, a Kecskemét City Balett vezetője az MTI-nek elmondta: a tánctagozat előadása hangsúlyos pontja a kecskeméti színházi évadnak,

süti beállítások módosítása