7óra7

Premier7

Premier7

2017. február 27. – március 5.

2017. 02. 22. | 7óra7

Premierajánlónkban nemcsak mi beszélünk a bemutatókról, de alkotókat is megszólaltatunk.

premier7_logo.PNG

LOOP – merülés két levegővel / Tünet Együttes, MU Színház / március 3. 20 óra

loop_plakat.jpgElme és ösztönvilág: lényünk két aspektusát mutatják meg Furulyás Dóra és Szász Dániel táncművészek két szólóból álló, közös estjükön. Az este első részében Furulyás Dóra 33 évesen vállalja, hogy leltárba rendezi „fölösleges cuccait”, kiselejtezi apró napi rutinjait, jelentéktelen szorongásait. Ehhez Szabó Réka, a Tünet Együttes művészeti vezetője Dóra testére-lelkére szabja saját személyes, drámai, groteszk humorral átitatott szólóját, amelyet 2004-ben mutatott be. „A magyar kortárs táncszínház első szinglibalettje” – írta a produkcióról Kutszegi Csaba a Magyar Hírlapban.

A „double bill” második részében Szász Dániel szervez expedíciót az ösztönök világába. A különösen személyes és érzékletes szóló a legnagyobb titokban készül: eddig egy munkabemutatót láthatott az olomuci Na Cucky Theatre vezetősége, aminek hatására azonnal meghívták a produkciót a májusi Flora Theatre Festivalra, Csehországba.

A LOOP – merülés két levegővel, a Tünet Együttes „double bill” estje március 4-én és 23-án is látható a MU Színházban.

A fehér kór / Budaörsi Latinovits Színház / március 4. 19 óra

Karel Čapek darabjában egy meg nem nevezett közép-európai országban ismeretlen eredetű, gyilkos járvány pusztít, míg fel nem bukkan egy naiv, ám eltökélt orvos a hírrel, hogy megtalálta a kór ellenszerét. Csakhogy nem hajlandó a receptet közkinccsé tenni, amíg a haza és a többi hazák felelős vezetői meg nem fogadják, hogy felhagynak minden háborúval.

feherkor_borovidaniel.jpgIván Ildikó és Frigyesi András A fehér kór próbáján (fotó: Borovi Dániel)

A Frigyesi András rendezte előadás egyik főszereplője Iván Ildikó operaénekesnő, aki ezúttal prózai szerepben látható. – Először németül a Szekszárdi Német Színházban, majd német nyelvterületen német partnerekkel, de később magyarul, magyar színpadon is játszottam már több ízben prózát – meséli Iván Ildikó. – Ami az igazi különbséget jelenti számomra a zenés színházhoz képest, hogy itt nekem kell megírnom a zenét, a ritmust és a szüneteket is, szemben az operával, ahol ezt az ember már készen kapja, és csak hozzáformálja a személyiségét, a temperamentumát na persze közben el is kell énekelni. Nagyon élvezetes számomra, ahogyan a prózai előadásokat ugyanúgy végigdolgozzuk hanggal és fizikummal, de itt a rendező és a partnerek segítségével mi magunk teremtünk meg mindent, ami a színpadon megszületik. A Tábornagy alakját férfiszerepből írták át nővé ebben a rendezésben, és imádom, mert olyan szélsőségeket jár be, amelyek egyrészt ismerősek számomra az operairodalom nagy nőalakjaiból, másrészt érthetőek és megérthetőek mind: a pengekeménységtől a halálfélelemből adódó őrületekig. Karel Čapek drámája megrendítően izgalmas, egyre kíváncsibb vagyok a nézői reakciókra.

A fehér kór további szerepeiben többek között Chován Gábor, P. Petőcz András, Böröndi Bence, Páder Petra, Sipos Imre, Ilyés Róbert, Bohoczki Sára lépnek fel. Az előadás a bemutató után március 11-én látható.

Kean, a színész / Thália Színház / március 4. 19 óra

kean.jpg        Gubás Gabi, Szervét Tibor és Szabó Erika (fotó: Csatáry-Nagy Krisztina)

Az eredeti darabot Alexandre Dumas írta, az átirat Jean-Paul Sartre munkája, a Thália Színház számára készült kétfelvonásos változat alkotója pedig Hamvai Kornél.

szaboerika.jpgKelemen József rendező elmondása szerint a Kean, a színész vadromantikus történet, amelyben egy bonyolult szerelmi sokszög bontakozik ki. Az egzisztencialista mű azt a nehéz kérdést feszegeti, hogy hol végződik a civil ember és hol kezdődik a művész, a darab pedig folyamatosan reflektál a saját világunkra. – Arra törekszünk, hogy a szereplők közti szenvedélyes viszonyokat tisztán, érthetően, ugyanakkor szórakoztatóan fogalmazzuk meg – ígéri a rendező.

                                                Szabó Erika (fotó: Csatáry-Nagy Krisztina)

A Dumas-Sartre-féle Keant először Király Levente játszotta el Szegeden, 1983-ban. Még abban az évtizedben Budapesten, a Madách Színházban is színre került, Haumann Péterrel. Most Szervét Tibor lép fel a híres színész szerepében, partnerei: Gubás Gabi, Molnár Piroska, Szabó Erika, Csányi Sándor, Pindroch Csaba és Bán Bálint. A díszletet Bagossy Levente, a jelmezeket Velich Rita tervezte. Az előadást a március 5-i premier után 11-én, 12-én és 31-én játssza a Thália Színház.

Téli rege / Radnóti Színház / március 5. 19 óra

A Téli rege nem kisebb kihívás elé állít minket, mint hogy megragadjuk magát az Időt, és megmutassuk teljes valójában, hadd lássák a nézők, hogy milyen is! Lassú és gyors, gonosz és jóságos, pusztító és teremtő. Ahogy telnek az évek, az ember észreveszi magán, hogy az Idő egyre fontosabb szerepet játszik az életében, és nemcsak az elmúlás, hanem a visszafordíthatatlanság, a megismételhetetlenség, a jóvátehetetlenség értelmében is – vallja Valló Péter, a Shakespeare-bemutató rendezője.

telirege_olvaso_domolky_daniel_web_005-1.jpgPál András és László Zsolt a Téli rege próbáján (fotó: Dömölky Dániel)

Az idő megfoghatatlan, mint az a látvány, amit Pater Sparrow Valló Péterrel közösen a színpadra álmodott. Tiszta, fehér világ, ami műanyag, a soha le nem bomló, sima, miként az idő is, a mindig velünk levő. Szabó T. Anna fordítása egyszerre mai és az eredeti műhöz méltóan költői. Ezt erősíti Melis László zenéje, akit a közönség filmekből és ikonikus színházi előadásokból már jól ismer. Az időt, a hóesést és a színészeket Hód Adrienn koreográfus hozza mozgásba. Munkamódszere az improvizáción alapul, ami végül a színpadon szigorúan strukturált formában jelenik meg – írja a színház.

A Téli rege főszerepeit Pál András, Rusznák András, Martinovics Dorina, Sodró Eliza és Bálint András játsszák. Az előadás március 9-én, 18-án és 30-án szerepel műsoron.

Ez volt az utolsó premierajánló, sok sikert minden további-további bemutatónak!

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr7412281513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása