7óra7

Nem döntött a szakmai bizottság Szombathelyen

Nem döntött a szakmai bizottság Szombathelyen

Színház reggelire - 2017. február 22.

2017. 02. 22. | 7óra7

A másik pályázó visszalépett, Jordán remek színházat vezet – de ez mind kevés volt…

Csak a bizottság fele szavazott Jordán Tamás pályázatáról a szakmai bizottságban


Tegnap ült össze Szombathelyen a Weöres Sándor Színház vezetésére érkezett pályázatok (illetve Dér András visszalépése után csak egyetlen megmaradt pályázat) elbírálására a szakmai bizottság, ám így sem jutottak döntésre. Négyen, Csóti József, Ipkovich György, Mihályi Győző és Rázga Miklós támogatták Jordán Tamást, új pályázat kiírására szavazott ugyanakkor Eperjes Károly, Kiss József, Koczka Tibor alpolgármester, valamit az EMMI delegáltja, Laklóth Aladár. A végső döntést a város közgyűlése hozza meg, előreláthatólag március 2-án.

jordan.pngJordán Tamás (fotó: Mészáros Zsolt)

Nők tavasza az Operettszínházban


A Budapesti Operettszínház 2017 tavaszát a női rendezők köré tervezi: márciustól három alkotó – Duda Éva, Székely Kriszta és Szenteczki Zita – előadásai, három stílusban, három helyszínen kerülnek színpadra. A Frida (Duda Éva) március 3-tól az Átrium Film-Színházban, a Kreatív kapcsolatok című kamaraopera (Székely Kriszta) április 25-étől a színház új játszóhelyén, a korábbi Moulin Rouge épületében nyíló Kálmán Imre Teátrumban, a Szegény Dzsoni és Árnika című mesés bábmusical (Szenteczki Zita) május 10-től a Raktárszínházban látható.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr7412281097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása