7óra7

Ezért nem jön Budapestre az előző évad legjobb előadása

Ezért nem jön Budapestre az előző évad legjobb előadása

2016. 11. 14. | 7óra7

A Kortárs Drámafesztivál főszervezője, valamint a marosvásárhelyi társulat igazgatója is beszélt a kialakult helyzetről a színház.hu-nak.

Elmarad A nyugalom budapesti vendégjátéka


Bár a Kortárs Drámafesztivál előzetes programjában helyet kapott, végül mégsem lesz látható a színházi kritikusok által a tavalyi évad legjobb előadásának megszavazott A nyugalom. Szilágyi Mária fesztiváligazgatót, valamint Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának igazgatóját a színház.hu kérdezte a kialakult helyzetről.

nyugalom.jpgA nyugalom (fotó: Rab Zoltán)

Bezárt a Csiky Gergely Színház


Elkezdődött a kaposvári Csiky Gergely Színház felújítása. A november 12-i zárónapon az érdeklődő közönség mellett egykori és jelenlegi kaposvári művészek is elbúcsúztak az épülettől: sokak mellett jelen volt Ascher Tamás, Csákányi Eszter, Kulka János, Mohácsi János, Molnár Piroska, Pogány Judit, Znamenák István és Zsámbéki Gábor is. A színház a tervek szerint 2018 októberében nyitja meg újra kapuit – a társulat addig az Együd Árpád Kulturális Központban játszik.

III. Richárd Ralph Fiennesszel a főszerepben az Urániában


Ma este 19 órától látható a londoni Almeida Színház III. Richárdja. A Rupert Goold rendezte előadásban Ralph Fiennes olyan színművészekkel játszott együtt, mint az Oscar-díjas Vanessa Redgrave Margit királynő szerepében, a 81 éves Susanna Engel York hercegnője vagy a Maisie tudja című filmből is ismerős Joanna Vanderham Lady Anna szerepében. A színházi felvétel vetítésére jegyek itt válthatóak.

fiennes.jpgRalph Fiennes a III. Richárdban (fotó: Marc Brenner)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr2211958667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása