„Ez nem jelenti azt, hogy ne vállalnánk fel drámák és tragédiák repertoárra tűzését.”
A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház díjjal tért haza a vidéki színházak budapesti megmérettetéséről. Simon Lajost, a színházat működtető gazdasági társaság igazgatóját kérdeztük e-mailben a díjat érdemelt műhelyteremtő munkáról, a salgótarjáni színházi életről, a színi egyetemisták számára tervezett fesztiválról és arról, mit jelent számukra a népszínház.
Simon Lajos igazgató
A Vidéki Színházak Fesztiválján díjat kapott a színház a benne folyó műhelyteremtő munkáért. Miben áll az önök meglátása szerint a zsűri által díjazott műhelyteremtés?
Az már önmagában hatalmas elismerés egy olyan fiatal színháznak, mint a Zenthe Ferenc Színház, hogy meghívást kaptunk a Vidéki Színházak Fesztiváljára. Pontosan tudjuk, hogy a miénknél nagyobb múltú, nevesebb teátrum produkcióját is meghívhatták volna a szervezők, mégis, az évi közel háromszáz produkció közül a Hazatérés is megkapta a bizalmat, hogy a kilenc bemutatandó darab közé kerüljön. Az, hogy deklaráltan a művészeti építőmunkánkat ismerték el a fesztiváldíjjal, talán annak is szól, hogy amolyan „alkímistaként” egy olyan területen, Nógrád megyében, Salgótarjánban kezdtünk színházépítésbe, ahol – az országban utolsó megyeszékhelyként – 2012-ig nem volt professzionális társulat. Az akkori önkormányzat hathatós segítsége mellett – amely alapja a mai működésünknek is -, a helyi színjátszó körök, zömmel a Vertich Színpadstúdió alapjain indultunk el.
A Zenthe Ferenc Színház Hazatérés-előadása (fotó: Juhász András)
Milyen beágyazottsága van a Zenthe Ferenc Színháznak Salgótarján kulturális életében? Mekkora az ismertsége és látogatottsága?
Öt éve, amikor megalakultunk, nem a nulláról kellett kezdenünk, hiszen amatőr színjátszás egészen magas színvonalon működött a városban, s befogadó teátrumként is több évtizedes hagyománya van a színjátszásnak Salgótarjánban. De más egy-egy estére vendégül látni egyet az ország neves társulatai közül, s más elérni, hogy a mi társulatunkra is kíváncsiak legyenek az emberek. Nem titok előttünk sem, hogy sem ismertségben, sem nézőszámban nem tartunk ott, ahol szeretnénk. Művészeink azonban rendre szerepelnek a városi ünnepségeken, és van egy stabil, több száz fős színházba járó réteg, amely már kifejezetten a Zenthére kíváncsi, s nem csak Salgótarjánban, de városi bérleteinknek köszönhetően Pásztón, Szécsényben, Bátonyterenyén és Balassagyarmaton is, sőt, vannak rendszeres látogatóink a Felvidékről is.
A kft-ben a színház mint gazdasági vállalkozás sikeresen működik és évről évre fejlődik, a további fejlődéshez azonban, ami az életben maradás záloga, szükségünk van a kiemelt állami támogatásra, amelynek elnyerését nagyon reméljük. Ettől az évadtól a Zenthe Szalonban minden szerdán kínálunk valamiféle hozzánk köthető programot: felolvasószínházat, kamara-előadást, irodalmi kávéházat, vagy épp a Nemzet Színészeinek egyikével beszélgetünk.
Komámasszony, hol a stukker? (fotó: Juhász András)
Az évadnyitó sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a kamara-előadások szerepe erősödni fog. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Jelenleg két saját teremben játszunk kamara-előadásokat: a színházteremben, ahol a színpadra telepített nézőtéren 80-100 főt tudunk fogadni, illetve az egy éve átadott Zenthe Szalonban, amely befogadóképességében ugyanekkora, de a színpad csak kisebb díszletű produkciókat bír el. Utóbbi helyen mutattuk be a Dunakanyart, s már két szerdán játszottuk a Hamletman!-t, míg a színházterem adott helyet a Közelebbnek, a Félreértésnek, a Hazatérésnek, a Komámasszony, hol a stukker?-nek, s ide tervezzük A kör négyszögesítését is. A kamara-előadások fontos kövei a Zenthe színház épülésének, hiszen különleges atmoszférát teremtenek, bensőséges, testközeli élményt adnak a nézőnek, aki ezeket a finomságokat megtapasztalva már másként néz egy nagytermi darabot is. Nem mondom, hogy nincsenek fenntartásaik a nézőinknek, leginkább attól tartanak, hogy bevonjuk őket az előadás játékába, de jó kommunikációval megnyugtathatók. Emellett van még a városban olyan hely, a Geocsodák Háza, amely színpadmérete miatt alkalmas lenne kamara-előadásoknak otthont adni, itt inkább a megközelíthetőség szab határt az álmoknak.
Szintén szó volt arról, hogy országos színházi fesztivált terveznek egyetemistákkal. Pontosan milyen jellegű fesztiválra gondolnak?
A rendszerváltás óta a munkahelyek folyamatos megszűnése miatt ebből a városból elköltözött szinte egy teljes generáció, s az ő gyermekeik sem Salgótarjánban élnek. A város fejlesztési programjának így fontos eleme a fiatalok vissza-, illetve idecsábítása. Úgy gondoljuk, hogy a Zenthe Ferenc Színház ehhez kétféleképpen járulhat hozzá: olyan programokat kínál, amely felkelti a fiatalok érdeklődését is, illetve olyan műhelyként működik, ahová visszatérhetnek, becsatlakozhatnak színész fiatalok.
Jelenleg három ösztöndíjasunk tanul a Színművészeti Egyetemen, Mikecz Estilla, Tarnóczi Jakab és Kojnok Dávid, s az elmúlt években sikerült visszacsábítani a Salgótarjánból indult Máté Krisztiánt, Gyuriska Jánost, Erki Gabriellát, Kadlót Zsófiát. Innen jött az ötlet, hogy évente egy alkalommal legyen Salgótarján a helyszíne egy olyan fesztiválnak, ahol az egyetemi éveiket töltő fiatalok megmutathatják, évfolyamuknak megfelelően hol tartanak, találkozhassanak a különböző intézményekben tanulók, s legyen lehetőségük „szem elé kerülni” olyan színházi szakemberek előtt, akik ajtót nyithatnak számukra teátrumokban.
Mikor lehet belőle realitás?
A tervezés időszakában állunk, vagyunk annyira bevállalósak, hogy elindítsuk a fesztivált, igazából a finanszírozhatóság hogyanjait kell megválaszolnunk.
Az évadnyitón a népszínház jelleg fenntartása és a komolyabb művek játszása is elhangzott. A népszínház szónak mostanában van egyfajta kellemetlen mellékíze - néha mintha az olcsó popularitás fedőneveként használnánk. Mit értenek pontosabban népszínházi jellegen, és a „komolyabb műveket” tapasztalatuk szerint hogyan fogadja a közönségük?
Népszínház... Szerintem még Magyarországon is tájegységenként mást és mást értenek alatta. A Zenthe színházban mi elkötelezett hívei vagyunk a minőségi szórakoztatásnak, hiszen a korábbi évtizedekben befogadószínházként is ezt szokta meg itt a közönség. Tény, és mi is szembesülünk vele, hogy ha a potenciális néző meglátja a plakáton a dráma, vagy tragédia szót, kevésbé lelkesen áll a jegypénztár ablakához, mintha egy derűsebb, könnyedebb darabot ígérnek neki. Ez nem jelenti azt, hogy drámát, tragédiát nem játszunk – felvállaljuk ezek repertoárra tűzését, példa erre a már említett Félreértés, az Antigoné, a Kegyenc, a Hazatérés, vagy a 2017-ben bemutatandó Augusztus Oklahomában. Ezeket a darabokat a közönség előtt fel kell építeni, hogy tudják, miért éppen ezt mutatjuk be nekik, s ekkor már nem idegenkedve ülnek be, hanem úgy, hogy tudják: a történet, az elmesélés módja olyan szellemi pluszt fog adni, ami még napokig kínál gondolkodni és értelmezni valót.
Csernák János, Koltai Róbert és Gyuriska János A képzelt beteg előadásában (fotó: Komka Péter)
Úgy érzem, sikerült megtalálni az arányokat a könnyed és a komolyabb produkciók közt, s ezt a közönségünk is elfogadta. A könnyedebb darabok kiválasztásakor mindig szem előtt tartjuk, hogy a pillanatnyi szórakoztatás, az alpári poénok ellenében mindig legyen nívója, mondanivalója az előadásnak, s az valóban szellemi táplálékká váljon. Csak három, nagy sikerrel futó darabunkat hagy említsem meg, s szerintem ebből összerakható, miről beszélek: Liliomfi, Kakuk Marci, Szent Péter esernyője. Klasszikus magyar szerzők, klasszikusan magyar történetek, amelyeket értenek és szívesen néznek meg fiatalok és idősek egyaránt.
Ezt nevezem én népszínháznak, ami korosztályokat hív be a színházba, vagy mert kötelező olvasmányként amúgy is meg kell ismerkednie vele, vagy mert korábbi előadások révén jó emléke van róla, vagy mert a szerzők személye garancia számára a minőségre. Ezeket a darabokat játszva a néző mindig visszatér az előadásainkra, nem érzi úgy, hogy két óra olcsó népszerűség oltárán áldozta fel a színházjegyre szánt pénzét. Zenthe Ferenc nevét nem csak azért vettük fel, mert a város szülötte. Színészi teljesítményével, de magánemberként is magasra tette a mércét, s az ő hitvallását, attitűdjét tekintjük mérvadónak magunkra nézve is.