7óra7

Eljutunk 2016-ig

Eljutunk 2016-ig

2016. 10. 18. | 7óra7

A Miskolci Nemzeti Színház Kivilágos kivirradtig-előadása után Kritikus órát tartottak Csáki Judit és Bujdos Attila részvételével. Az eseményről Zappe László, a Színházi Kritikusok Céhe tagja számol be.

Miután Béres Attila, a színház igazgatója – úgy is, mint a beszélgetés moderátora – gratulált az előadáshoz, amelyet ő is először látott a bemutató másnapján és elmondta, milyen büszke rá, szokás szerint a miskolci slam poetry két képviselője adta elő a produkció hatása alatt született hirtelen szerzeményét. Ezek ezúttal szellemesek és találóak voltak.

kivilagos.JPGBodoky Márk és Czakó Julianna a Kivilágos kivirradtig előadásában (fotó: Gálos Mihály Samu)

Csáki Judit kritikus, a Színházi Kritikusok Céhe tagja, akit Béres Attila egyetemi tanárként mutatott be, először is tudatta, hogy már nem az, mert ha az volna még, akkor Rusznyák Gábor nem Miskolcon rendezne, hanem a kaposvári egyetemen tanítana. Az előadásról szólva, időszerűségét hangsúlyozta: örökzöld problémákról szóló, jó, érdekes, szomorú színház, amely elérkezik 2016-ig.

Bujdos Attila miskolci újságíró, az Észak-Magyarország főszerkesztő-helyettese a darab születése kori időszerűségét vizsgálta, szerinte a húszas évek közepén írott mű a numerus clausus eltörlése körüli parlamenti vitára reflektált, de a századforduló világát megidézve, időeltolással foglalkozott a zsidókérdéssel. 

Béres Attila közbevetette, hogy a színház feladata nem az aktuálpolitika, hanem hogy kérdéseket tegyen fel. Szerinte Rusznyák Gábor rendezői bátorsága abban áll, hogy kibeszéletlen kérdésekkel foglalkozik. A direktor azt is kiemelte, hogy a rendező saját átiratot készített a műből.

miskolci_ko2.JPGBujdos Attila, Béres Attila, Csáki Judit és Rusznyák Gábor a Kritikus órán (fotó: Hajdufi Péter)

Csáki Judit az aktualizálással kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a színház magától lesz mai, attól, ahogyan a színészek megszólalnak. Béres Attila arról is szólt, hogy a színháznak közel kell kerülnie saját korához, Móricz alkotásának lényege pedig nem a zsidókérdés, hanem a dzsentrikérdés.

Csáki Judit ezután a második megnézés fontosságára figyelmeztetett, hogy jó lenne alaposabban megfigyelni az átöltözéseket, a parókák levetését. Bujdos Attila korábbi megjegyzésére reflektálva pedig hangoztatta, hogy az asszimiláció nem képtelenség, példaként Radnóti Miklóst, Halász Gábort, Szerb Antalt említette, akik magyar íróknak, költőknek tudták magukat, mások sütötték rájuk, hogy mások.

Rusznyák Gábor még arról beszélt, hogy a szavak mindenki számára mást jelentenek, az előadásban pedig minden szereplőnek meg kell legyen a maga igazsága. A mai élet már-már túl sok a mai embernek, túl sok a gyűlölet, a feszültség. Nincs beszélgetés az emberek között, az előadásnak üzenete pedig nincs, … illetve biztosan van.

Végül nézői kérdésre fölmerült, baj-e, hogy amikor az előadás végén fölhangzik a Kivilágos kivirradtig nóta, ami egyébként később vészjósló zúgásba torkoll, a nézők jó része ütemes tapsra fakad. A rendező szerint nem baj. Szerinte minden az ellentétével együtt valódi.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr9611815645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása