7óra7

Színházjeggyel múzeumba

Színházjeggyel múzeumba

2016. 10. 02. | 7óra7

Stratégiai együttműködés született a Magyar Nemzeti Múzeum és a Budapesti Operettszínház között.

Az egyezmény részét képezi annak a stratégiai megállapodásnak, amely az év elején indult a két nemzeti intézmény között. Ennek keretében az 1956-os forradalom 60. évfordulójához kapcsolódva, az Operettszínház október 21-én bemutatandó Lady Budapest című előadásának nézői és a Magyar Nemzeti Múzeum júniusban nyílt Rejt/Jel/Képek'56 - A forradalom titkos művészete című kiállításának látogatói különböző kedvezményekkel tekinthetik meg egymás programját.

ladybp3.jpgA sajtótájékoztató résztvevői (fotó: Kállai-Tóth Anett)

A Nemzeti Múzeumban tartott sajtótájékoztatón Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója bár szokatlannak, de lényegesnek nevezte a kezdeményezést, mely egy színházi előadást és egy művészeti, történeti kiállítást összekapcsol.

Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója ismertette a megállapodás részleteit. Ennek értelmében azok a csoportok, amelyek az Operettszínház diákprogramjának keretében jelentkeznek a Lady Budapest diákelőadásaira, jegyük felmutatásával ingyenesen tekinthetik meg a Nemzeti Múzeum november 13-ig nyitva tartó kiállítását. A kedvezményt – a már előzetesen is nagy érdeklődés miatt – kibővítették magánszemélyekre és családokra is. Az ő esetükben azok, akik múzeumi belépőjüket felmutatják a színház jegyirodájában vagy szervezési osztályán, 15%-os kedvezményt kapnak az idei színházi szezonban a Lady Budapest valamelyik előadására.

A Lady Budapest Tábori György Utazás című regénye, későbbi filmforgatókönyve alapján született. A dalszövegeket Miklós Tibor írta, zenéjét Kocsák Tibor szerezte. A musicalt húsz évvel a Bakáts téri ősbemutató követően most Somogyi Szilárd állítja színpadra. A történet 12 ember útját követi nyomon a forradalom bukása után a fővárosból a mosonmagyaróvári határig, a főszerepben az angol Lady Ashtonnal, az inkognitóban vele utazó forradalmár szerelmével, Veres Pállal és a határon útjukat álló orosz őrnaggyal. A forradalom árnyékában kialakul egy szerelmi háromszög-történet.

ladybp2.jpgJanza Kata és Vágó Bernadett (fotó: Kállai-Tóth Anett)

A sajtótájékoztatón a musical néhány emblematikus dala is felcsendült Janza Kata, Vágó Bernadett, Veréb Tamás, Szinetár Dóra és Horváth Dániel tolmácsolásában. Mellettük az előadás főbb szerepeiben többek között Mészáros Árpád Zsoltot, Szabó P. Szilvesztert, Földes Tamást, Vágó Zsuzsit és Peller Annát is láthatja a közönség.

Rendhagyó módon a budapesti bemutatót követően egy héttel már vidéki vendégjátékra utazik az előadás. Október 29-én a soproni közönség előtt, a Novomatic Arénában debütál a Budapesti Operettszínház ’56-os produkciója.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr1911760063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása