Kiváló előadásokat könnyű találni - olyat azonban nehezebb, amelyre bátran vihetjük a gyereket és a nagymamát is - főleg egyszerre. Hét tippünk a közös színházazásra.

A padlás (Vígszínház)

A Vígszínház A padlás című előadását aligha kell bemutatni. 1988-as bemutatója óta generációk nőttek fel rajta, van, aki gyerekként látta először és immár a saját gyerekének mutatja meg. Sikerében egyaránt szerepe van Presser Gábor fülbemászó dallamainak, valamint a félig mesés, félig felnőttes történetnek, ami egyszerűen és nagyszerűen jelenik meg Marton László rendezésében.

A padlás (fotó: Szkárossy Zsuzsa)

Míg a gyerekeket a földön ragadt mesefigurák kápráztatják el és a Szilvásgombóc dal, addig a felnőttek átérezhetik az általános emberi elvágyódást a világból, ami a Rádiós figuráján keresztül jelenik meg az előadásban. Ha létezik „A” családi előadás, akkor A padlás jó eséllyel pályázhat a címre. Ráadásul most több főszerepet a Vígszínház friss, fiatal színészei alakítanak, úgy mint Wunderlich József (Rádiós) és Csapó Attila (gengszter/Révész).

Mary Poppins (Madách Színház)

A Madách Színház elmúlt tíz évének egyik csúcspontja nem csupán azért családi, mert tényleg bárkinek, bármennyi idősen is élvezetes lehet, hanem mert története középpontjában szintúgy egy család áll a maga mindennapi apró-cseprő (vagy épp olykor nem is annyira apró-cseprő) problémáival, elfoglalt apával, magányos háziasszony anyával, kevés figyelmet kapó és rosszcsont gyerekekkel – és persze az érkező csodával, a varázslatos dadával.

                   Mary Poppins (fotó: Madách Színház)

Az emlékezetes zenei világtól az átütő koreográfián és a színpadi trükkökön át a valóban meseszerű látványvilágig minden adott, ami egy Broadway színvonalú, széles közönséghez szóló musicalhez kell. Ám a Mary Poppins nem csupán ezért érdemli meg a helyet egy ilyen válogatásban, hanem mert – mint Ugrai István írta kritikájában – a „rejtélyes és minden tekintetben tökéletes Mary Poppins úgy játszik a gyerekekkel, hogy közben olyan értékeket ad át észrevétlenül, amelyek nélkül felnőttként nehéz embernek lenni, mégis olyan gyakran megfeledkezünk róluk”.

Rómeó és Júlia (Budapesti Operettszínház)

Alighanem ez az az előadás, amit senkinek sem kell bemutatni, amiről mindenki hallott. Platinalemez, DVD-felvétel, több mint 600 előadás, tíz év, miegymás. Gérard Presgurvic musicalje az Operettszínház KERO-korszakának legnagyobb sikere. A darab, és Kerényi Miklós Gábor rendezése nem váltja meg a világot, nem ad gyökeresen új értelmezést Shakespeare drámájának, ugyanakkor populárisan fiatalos zenéjével, látványos színpadképeivel és népszerű színészeivel olyanokat is megismertet a két veronai szerelmes történetével, akik amúgy nem járnának színházba.

Rómeó és Júlia (fotó: Éder Vera)

„Rengeteg kamasz nálunk szerzi az első színházi élményeit, innen sodródhat tovább a Vígen keresztül a Katonába, és eljuthat egészen a TÁP Színházig vagy a K2-ig” – mondta nemrég a Fideliónak adott interjújában Lőrinczy György, az Operettszínház főigazgatója, és igaza van: a zenés színház egyik legnagyobb felelőssége és legfontosabb feladata az, hogy minél szélesebb tömegeket vegyen rá a színházba járásra. A Rómeó és Júlia ezt megtette és mind a mai napig megteszi, bizonyítva, hogy Shakespeare fiatalokról szóló története ma is meg tudja szólítani a fiatalokat.

Virágot Algernonnak (Játékszín)

„Ki vagyok én?”, „Mit tehetek?” – ez a két kérdés ott van a fiatalok által önmagukban leggyakrabban megfogalmazottak között. Ha lehántjuk Daniel Keyes történetéről az orvosi kísérletek dilemmáját, és csak a cselekmény emberi magját nézzük (mint ahogyan azt a játékidő nagy részében az előadás is teszi, akár tudatosan, akár öntudatlanul), akkor nagyjából ezeket kapjuk.

Szervét Tibor regényadaptációjának és főszereplésének, valamint Horgas Ádám letisztult, a színészeknek teret hagyó rendezésének köszönhetően a Játékszín kicsit bulvárosan, kicsit leegyszerűsítve, de átélhetően, érthetően és megkapóan állította színpadra Keyes történetét, néhány kifejezetten erős és emlékezetes pillanattal. Ilyen például az a momentum, amikor a visszaépülés ellen harcoló Charlie, miután a két nappal azelőtt általa lejegyzett matematikai képletet már nem tudja értelmezni, ráébred, hogy tehetetlen. A Virágot Algernonnak ifjúsági regényen alapul: nem csak ifjaknak.

kettős:játék (Kolibri Színház)

A kettős:játék című előadás alapja, hogy a két tinédzser főhős ugyan napi szinten tartja a kapcsolatot, ezt azonban egy számítógépes játékon keresztül teszi, így egymás valós énjéről alig-alig tudnak bármi biztosat. A közönség két csoportra van osztva, az egyik csoport a hősnő, a másik a hős szemszögéből követi az eseményeket két külön teremben, így a szereplők bizonytalanságát a nézők is egy az egyben megtapasztalják.

kettős:játék (fotó: Mestyán Marcell / Kolibri Színház)

Ez a korunk virtuális valóságát szemléltető megoldás korosztálytól függetlenül érdekes, kinek azért, mert ebbe született, kinek azért, mert még mindig tanulja az internet lehetőségeit és korlátait. Az előadás vetítéssel és kellékekkel egyébként is megkapóan játszik a színház tárgyi jelenvalósága és a virtuális terek jól ismert absztrakt jeleinek egybejátszásával, a történet pedig az egyszerűsége ellenére is élvezetes. Részletek a kritikában, itt.

Át az ingoványon (k2 Színház)                                      

Aki végignézte már a gyerekeivel a Harry Pottert, vagy akivel a gyerekei végignézték már a Csillagok háborúját, annak bátran ajánlhatjuk családi programnak a k2 Színház Át az ingoványon című „egzisztencialista fantasytragédiáját” (ráadásul fuvolázó békekorban). A Benkó Bence és Fábián Péter által írt misztikus-mitologikus dráma a havas Arandorban játszódik, ahol elég rosszul áll a tündék által magára hagyott arandori nép szénája.

Át az ingoványon (fotó: Toldy Miklós)

Ha harcias hősök nem bukkannak fel, akkor lehet, hogy a békét oly rafináltan őrző államhatalmat és a birodalmat mindenestül elnyeli a mocsár. Amely veszedelmet oly érzékletesen jeleníti meg az Ascher Tamás rendezte előadás, pusztán a fekete paravános díszlet, a mesés jelmezek, valamint a kedv- és nedvdús színészi játék segítségével. Kritikánk itt olvasható.

Remek hang a futkosásban (Maladype Színház)

A Weöres Sándor Téma és variációk című költeményét felhasználó „félig komoly opera,” Sáry László kortárs zeneszerző műve kinek könnyed élményt, kinek pedig napokra szóló megfejteni valót kínál. A pizsamában futkosó színészek és zenészek előadása olyan, mintha csak játszadoznának: különböző variációkban zenélnek (ne gondoljuk, hogy csak klasszikus hangszereken, hanem mindenféle kreatív eszközön), énekelnek, ülnek, állnak, ugrálnak és mászkálnak ide-oda.

                   Remek hang a futkosásban (fotó: Fidelio.hu)

De ha valaki kicsit is a felszín alá néz, előtűnik a mozgás és a hangok szigorú megszerkesztettsége, felfoghatatlan bonyolultsága, ami által a színpadon lévők könnyedsége lenyűgöző teljesítménynek hat. Az előadás számtalan irányú asszociációt indíthat el a nézőben kortól és előképzettségtől függetlenül. A ritka alkalmak egyikét mindenképp érdemes elkapni.