7óra7

Újszínház - A csend legitimál

Újszínház - A csend legitimál

2016. 09. 08. | Turbuly Lilla

„Nem törődhetünk bele abba, ami van.”

Herczeg Tamás, a HOPPart Társulat vezetője Szántó Péterrel, az Újszínház ügyelőjével pályázott az Újszínház vezetésére. A pályáztatási eljárás egyenlőtlenségeiről, az Újszínház körüli csend megtöréséről és a pályázók lehetséges összefogásáról, egy új párbeszéd lehetőségéről beszélgettünk.

Mi indított benneteket arra, hogy pályázzatok? Naiv optimizmus vagy valamiféle muszájherkulesség?

Herczeg Tamás: Az esélytelenek nyugalmával indultunk, de azért élt bennünk a titkos remény is, hátha alakul valami, hátha mégiscsak van értelme a pályázati rendszernek. Péter beszélt rá, de én is azt gondolom, hogy muszáj volt megtenni, mert ebben a formában is jelen kell lenni, hallatni kell a hangunkat. Nem törődhetünk bele abba, ami van.

Szántó Péter: A fővárosi közgyűlésnek harminchárom tagja van, húszan közülük a Fidesz-frakcióban ülnek és a frakciófegyelem szerint szavaznak, ahogy az összes többi pártkatona is. Ebből ki-ki felmérhette, hogy van-e esélye, mi is felmértük.

Nem azzal a szándékkal mentem az Újszínházba dolgozni, hogy majd megpályázzam (nincs is diplomám), de az ott tapasztaltak alapján arra jutottam, hogy lehetne ezt jobban is csinálni. És arra, hogy igenis hallatni akarom a hangomat. Ahogy Schilling Árpád nyilatkozta néhány napja, elmaradt a színházi rendszerváltás. A mi generációnk jó részét a független létbe kényszerítették, de mi a helyzet az utánunk jövőkkel? Mindezt a pályázatban is kifejtettük, amit hamarosan nyilvánosságra hozunk. Elsőre jó hosszú lett, a konkrét pályázati anyagon kívül egy székfoglaló beszéd és egy palotaforradalmi kiáltvány ötvözete, amiből aztán ezt az utóbbi két részt kihagytuk, de reméljük, majd ezekre is sor kerül, ha elindul az a párbeszéd a pályázók között, amit mi is szorgalmazunk. És ahol már nem csak az Újszínházról lenne szó, hanem az egész színházi rendszerről, és az előadó-művészeti törvény hiányosságairól.

hercz_vener_orsi.JPGHerczeg Tamás (fotó: Véner Orsolya)

Úgy hallottam, hogy titeket – formai okokra hivatkozva – nem hívott be meghallgatásra a szakmai bizottság.

Szántó Péter: Nem a bizottság nem hívott be, hanem az Önkormányzat nem adta át nekik az anyagunkat.

Herczeg Tamás: Ez valóban így történt, holott egy normális világban szerintem minden pályázónak lehetőséget kellene adni a személyes meghallgatásra. Arra hivatkoztak, hogy nem felelek meg a pályázati kiírás objektív feltételeinek, mivel csak az egyetemi záróvizsga igazolásomat mellékeltem. Ez igaz, ugyanis nincs meg a nyelvvizsgám, ezért nem kaptam meg eddig a diplomámat.

Szántó Péter: Ez a kizárás azért különösen érdekes, mert ha igaz az, amit a sajtóban olvastunk, a Thália Színházra pályázó és azt elnyerő Kálomista Gábor sem felelt meg a törvényi feltételeknek, mivel nincs szakirányú (a színházhoz kapcsolódó) végzettsége, sem jogi vagy közgazdász diplomája, és nincs meg az ötéves előadó-művészeti vezetői gyakorlata sem, ami alapján a miniszter felmentést adhatna a szakirányú diploma követelménye alól. Őt mégis meghallgatták és kinevezték. Ezt a közgyűlés előtt egy héttel meg is írtam a Főpolgármester úrnak, válaszát azóta is várom. Mellesleg vicces, hogy ennyi szakmai szervezet és újságíró között ez „csak” nekem tűnik fel… Fontos megjegyeznem azt is, hogy a döntéseket most nem Tarlós István hozta, hanem a közgyűlés, ezúttal nem delegálták a kinevezési jogkört, mint négy évvel ezelőtt. A közgyűlési jegyzőkönyv még nem elérhető, kíváncsian várjuk, mi lesz benne, ahogy a szakmai bizottság értékelésének közzétételét is. A színházi szakma egészére, de különösen a szakmai szervezetekre nézve szánalmas, hogy a szakmai bizottságnak csak véleményezési joga van. Minimum egy vétójog kiharcolását elvárnám.

A beszélgetésünkből úgy tűnik, hogy kettőtök közül Péter a szóvivő, Tamás pedig időnként mond néhány rövid mondatot. A pályázatírás kapcsán is ez volt a leosztás?

Szántó Péter: Én jöttem az ötleteimmel, elképzeléseimmel.

Herczeg Tamás: Én pedig időnként oldalba böktem, hogy gondolkodjál már. (nevet)

Szántó Péter: Egy hullámhosszon vagyunk, csak Tamás ezt a hümmögéseivel nyugtázza.

Tamást jobban ismeri a közönség, de rólad, Péter,  nem sokat tudunk.

Szántó Péter: Kecskeméten tanultam meg a színházi gondolkodást, Bodolay Géza igazgatása alatt. Időben rájöttem, hogy nem lesz belőlem színész, és egyébként is jobban kezdett érdekelni a színház egésze. Saját kérésemre bízott meg Bodolay rendezőasszisztensi és ügyelői feladatokkal. Aztán voltam szabadúszó, egyszemélyes mindenes, kellékes, legutóbb produkciós koordinátor a Színművészetin. Talán lehettem volna rendezőhallgató Székely Gábor és Bodó Viktor osztályában, de a lakáshitel közbeszólt, ezért a 3. fordulóban „visszavontam” a jelentkezésemet. Nem akarok én mindenáron megmondó ember vagy kisfőnök lenni, egyszerűen csak egy jó színházban szeretnék dolgozni, és eltartani a családomat. De amíg egy aldis pénztáros másfélszer annyit keres heti 30 órában, mint az átlagos színházi háttérmunkás, addig muszáj időnként odamondogatnom. Akkor is, ha engem történetesen korrekten megfizetnek az Újszínházban.

A jó színház fogalmát nem az Újszínház kapcsán szokták emlegetni. Mióta dolgozol ott, és hogyan tudod az elképzeléseiddel összeegyeztetni?

Szántó Péter: Két éve vagyok ott ügyelő. Nagyszerű szakemberek dolgoznak ott, alázatosan, lelkiismeretesen, erejükön felül. De kevesebben, mint ahány embert a munka megkívánna. Erre különben ki is tértünk a pályázatunkban. Ugyanazokkal a sarokszámokkal tervezve, mint amivel a színház jelenleg dolgozik, hat plusz embert is be lehetne állítani bruttó 200.000 Ft-os fizetéssel.

Ami a kérdés másik részét illeti, ügyelőnek szerződtem, végzem a munkámat a legjobb tudásom szerint. Az más kérdés, hogy a színházi ízlésemhez nem áll közel az a színházfelfogás, ami az Újszínházat jellemzi. De egy dolog a munka, és egy másik a pályázat. Nézi, aki nézi. Nézhetné, aki nem nézi. Ők vannak többen.

szanto_peter_ok.JPGSzántó Péter

Akkor mire gondoltál, amikor azt mondtad, hogy lehetne ezt jobban is csinálni?

Magasabb művészi színvonalon, frissebb szellemiséggel – erről szól a pályázatunk. És gyanítom, még tíz másik is.

Tamás, te milyen színháznak tartod a jelenlegi Újszínházat?

Herczeg Tamás: Nem gondolom, hogy rossz színház, de azt igen, hogy a külső és belső adottságait jobban lehetne használni. Vannak ott olyan színészek, akiknek ismerem a munkáját, tudom, mire képesek, de ezeket a képességeiket nem fedezték fel az elmúlt években.

A kritikusok alig írtak az elmúlt években ottani előadásokról. Erről mi a véleményetek?

Herczeg Tamás: Nehéz kérdés. Elsőre azt mondanám, hogy nem jó, hogy így történt. Persze, ha záporoztak volna a rossz kritikák, akkor az érintettek elfogultnak gondolhatták volna ezeket az írásokat. Így viszont az olvasók semmiféle tájékoztatást nem kaptak arról, hogy mi zajlik a színházban. A független szférában a pályázatokhoz kritikákat kell mellékelni, valószínűleg egy önkormányzati fenntartású színháznál ennek nincs ekkora súlya.

Szántó Péter: Felelőtlen és szakmaiatlan dolognak tartom ezt a hallgatást, mert a színház körüli csend legitimálta a döntést, és nagyon nagy segítség volt mind a fenntartónak, mind a jelenlegi vezetésnek. Ez a tizenkét pályázat megtörte a csendet. Kérdés, hogy mennyire lesz pusztába kiáltott szó.

Hogy látod, a pályázatotok után is az Újszínházban fogsz dolgozni?

Szántó Péter: Határozatlan idejű szerződésem van. Bár már hallottam olyan vicceket a kollégáktól, hogy jó az árnyékoddal beszélgetni, hivatalosan még nem jelezték, hogy mást keresnének a helyemre. De azért nagyon nem lepődnék meg.

Ami eddig a pályázatotokból nyilvánosságra került, abból nekem két dolog ütötte meg a szememet: az évi negyven bemutató és a netszínház.

Herczeg Tamás: Ezzel nem vagy egyedül. (nevet) Többen megkérdezték, hogy miért nem javítottuk az elírást. Hát még, ha hozzáteszem, hogy hetvenről tornáztuk le a számot negyvenre. A két dolog egyébként összefügg: a Magyar László Teremben, ami tulajdonképpen egy szobaszínház, kéthetente lett volna egy-egy új bemutatónk, melyet élőben közvetítettünk volna zárt láncon, a neten. A Netszínház egy interaktív játék, alapját a számítógépes szerepjátékok és a klasszikus commedia dell’arte adja. A nézők egyúttal alkotói, szerkesztői is a készülő előadásoknak. Kicsit hosszú a játékszabály, rövidesen olvasható lesz ez is.

Ebből terveztünk húszat, amihez nyolc beavató bábszínház, nyolc nagyszínpadi és stúdiószínházi bemutató és négy önálló est társult volna, így jött ki a negyven.

Szántó Péter: A netszínházi ötletet már a székesfehérvári pályázatunknál felvetettük, nem is értem, hogy azóta se csapott le rá senki. (nevet) Most itt a lehetőség, még mindig vevőt keresünk. De a k2-nek odaadjuk ingyen is. Ők a jövő. Csak bírják kivárni!

Milyen tanulságot tudtatok levonni ebből a történetből?

herc_arpadhaz_all.JPGHerczeg Tamás: Ahogy már mondtam, a jelenlét miatt volt fontos, hogy pályázzunk. Ezekből a pályázatokból közösen nagyon sok érvényes gondolatot meríthetünk. Mindez még ahhoz is kiindulópont lehet, hogy megváltozzon az a kép, ami a kőszínházak vezetéséről kialakult. Sok pályázó érkezett a független oldalról. Jó lenne közelíteni a két szférát, és ehhez ezek a pályázatok hidat, átjárót jelenthetnek. Ezért örülünk Hargitai Iván felvetésének, hogy mi, pályázók kezdjük el a közös gondolkodást, aztán mások is csatlakozhatnak hozzánk.

(Árpádház - Herczeg Tamás - fotó: Pócza Zoltán)

Szántó Péter: Ahogy apám mondta, amikor először olvasta a pályázatunkat: Sándor Máriának nincs munkája, Che Guevarát pedig lelőtték Bolíviában. Egyik szerepre sem vágyom. Viszont ijeszt, hogy kényelemből, lustaságból, apai felelősségből vagy egzisztenciális félelemből némán bele kell simulnom abba, ami körülvesz. Azt hiszem, a generációmnak ma nincs fontosabb olvasmány Az ötödik pecsétnél.

Péter a beszélgetésnek ezen a pontján elrohant a vonatához, Tamással azonban még folytattuk egy kicsit a HOPPart jövőjéről.

Herczeg Tamás: Kómában vagyunk, lélegeztetőgépen. Úgy kezdődött, hogy a közhasznúsági törvény szerint módosítani kellett az alapszabályunkat. Ez azonban egy nagyon hosszú procedúra volt, a 2015-ös támogatást pedig addig nem kaphattuk meg, amíg be nem fejeződött. Így egy évet pénz nélkül kellett kihúznunk, ezért sok bemutatót lemondtunk és még több adósságot felhalmoztunk. Így persze nem tudtunk annyi eredményt felmutatni, ami egy sikeres pályázathoz kellett volna. Hatmillió forint működtetési támogatást kaptunk, ami fele sincs a korábbi évekének. Öröm a sok ürömben, hogy A csúnya kacsát kritikusdíjra jelölték. Ezt a Vaskakas Bábszínházzal közös produkciót továbbjátsszuk, ahogy Budaörsön A nagy Romulust is. A többi előadásunk kikopott, és kérdés, hogy hogyan tovább.  Egy biztos bemutatónk van: októberben Spiró Árpádháza, amit a nyáron Kőszegen már megelőzött egy munkabemutató. A többit majd meglátjuk.

Herczeg Tamás és Szántó Péter pályázata itt olvasható.

Kapcsolódó

Interjú Fábián Péterrel és Benkó Bencével
Interjú Hudi Lászlóval
Interjú Hargitai Ivánnal

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr5711681989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása