7óra7

„Már mindent elmondtunk Esterházyról, most az a dolgunk, hogy olvassuk”

„Már mindent elmondtunk Esterházyról, most az a dolgunk, hogy olvassuk”

2016. 08. 22. | 7óra7

Néma olvasással tisztelegnek a nemrég elhunyt Kossuth-díjas író, Esterházy Péter emléke előtt a Miskolci Nemzeti Színház művészei.

Augusztus 27-én, szombaton minden érdeklődőt várnak a Szinva-teraszon, aki szeretné leróni tiszteletét a mai magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja előtt. Az esemény szervezői arra kérik a miskolciakat, hogy üljenek le szombaton a Szinva-teraszon a Miskolci lányok szobor körül, és együtt olvassák némán magukkal hozott Esterházy kötetüket. Harsányi Attila színművész, az esemény ötletgazdája elárulta, nemrég egy konferencián hangzott el az a mondat, hogy már mindent elmondtunk Esterházyról, most az a dolgunk, hogy olvassuk.

esterhazy.jpegEsterházy Péter (fotó: Molnár Ádám / Népszava)

Azt gondolom, ez tökéletes mottója lehet a most készülő emlékprogramnak. Hiszen sokkal többen tudnak Esterházyról, mint amennyien valóban olvassák. Most arra kérünk mindenkit, hogy vegyenek le egy Esterházy könyvet a polcukról vagy kölcsönözzenek ki egyet a könyvtárból, és gyűljünk össze szombat délután közösen olvasni ezeket a sorokat” – mondta a Miskolci Nemzeti Színház színművésze.

Az emlékezést augusztus 27-én, szombaton tartják 15 órától a Szinva-teraszon, eső esetén a Villanyrendőri buszmegálló fedett részében kerül sor az eseményre.

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

 

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr2210595796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása