7óra7

Jön a myStory! - Nemzetközi színházi fesztivált rendez a Kolibri Színház júniusban

Jön a myStory! - Nemzetközi színházi fesztivált rendez a Kolibri Színház júniusban

2016. 06. 13. | 7óra7

A myStory – International Theatre Festival and Conference Budapest című fesztivál június 16-19. között kerül megrendezésre, 10 európai partnerszínház részvételével. 

A négynapos nemzetközi találkozó hazai társszervezője a Kolibri Gyermek-és Ifjúsági Színház, és a Platform Shift+ európai uniós együttműködés keretében valósul meg. A négy éves program olyan ifjúságnak szóló produkciók létrejöttét támogatja, amelyek témája és színházi megvalósulása szorosan kapcsolódik az internet és a digitális kultúra világához. A fesztivál első három napján a partnerszínházak az elmúlt évadban készült ifjúsági előadásaikkal mutatkoznak be, az utolsó napon pedig a színházi szakemberek, pedagógusok és egyéb érdeklődők számára tartanak konferenciát neves magyar és külföldi előadók közreműködésével. 

ara_vag.JPGkettős:játék -Nizsai Dániel, Fehér Dániel, Császár Réka, Bartos Ágnes (fotó: Mestyán Marcell / Kolibri Színház)

Novák János igazgató beköszöntőjében így fogalmaz: „Ha alkotóművészként érvényesek akarunk maradni, ha azt szeretnénk, hogy előadásainkban magukra és saját problémáikra ismerjenek a fiatalok, a változásokhoz kell igazítani témaválasztásainkat, meglepő és vonzó formai újdonságokat kínálva nézőinknek az interpretáció során.” 

A Kolibri a kettős:játék című februárban debütált ifjúsági előadását mutatja be a fesztiválon. “kettős:játék egyik különlegessége, hogy a cselekmény szinte végig a virtuális világban játszódik. A színészek chateléseket, profilokat és avatárokat jelenítenek meg a színpadon” – írtuk az előadásról (a teljes kritika itt olvasható.). 

A myStory Fesztiválon szereplő produkciók idegen nyelven, angol felirattal láthatóak, így ezekre az előadásokra elsősorban angolul és németül beszélő fiatalokat illetve családokat várnak a szervezők.

Forrás: Kolibri Gyermek-és Ifjúsági Színház

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr808805158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása