7óra7

Az örök Szókratész – Haumann 75

Az örök Szókratész – Haumann 75

2016. 05. 17. | B. Kiss Csaba

A most 75 éves Haumann Pétert nem kell bemutatni, de azért megtesszük.

Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Nemzet Színésze – és még sorolhatnánk a címeket, díjakat és kitüntetéseket, amelyeket Haumann Péter eddigi pályája során szerzett. Eddigi, mert a most 75 éves színművész most is fáradhatatlanul játszik jelenlegi anyaszínházában, a Katona József Színházban, amelynek már 1994 óta tagja. Élete egyik legfontosabb szerepét, Szókratészét töretlenül viszi tovább a Sufniban, a Kamrában A mi osztályunk Abramjaként látható, a nagyszínpadon pedig Az Olaszliszkai egyik kisebb szerepét alakítja.

haumann_szokratesz_koncz_zsuzsa_ki.JPGSzókratész védőbeszéde - Haumann Péter (fotó: Koncz Zsuzsa)

Haumann Pétert egy egész ország ismeri. Pályája nagy része arra a korszakra esik, amikor rendszeresen futottak tévéjátékok, kabaréjelenetek, neves színészekkel forgatott sorozatok az akkor még egyetlen televízió-csatornán, és Haumann ezek rendszeres szereplője volt. A híres Három nővér-paródia, amelyben Márkus László és Körmendi János volt a partnere, ma is harsány nevetést csal ki a nézőkből, de ha innen nem, az Indul a bakterház részeges lókupeceként, Miska, a Patásként a fiatalabb nemzedékek is ismerhetik. A közösségi videómegosztókon is nagy karriert futott be „Szereti a tik a meggyet” kezdetű magánszáma, amelynél kevés jobb részeg dalolászást ismer a filmtörténet.

Mai hírnevét és népszerűségét nézve kissé különös, milyen sokat kellett várnia, mire az egész ország megismerhette. Pályáját Debrecenben kezdte, majd Pécsre került, hogy aztán a fővárosban, a 25. Színházban folytassa. 29 éves volt, amikor először játszotta el a nagy görög filozófus szerepét Platón Szókratész védőbeszéde című művében. Ez az alakítás hozta meg neki az igazi színházi sikert. 1973-ban került a Madách Színházba, amelynek 1988-ig volt tagja. Ezzel párhuzamosan egyre több film, tévéjáték és kabaréjelenet találta meg, amelyek országosan ismertté tették nevét. Komikus és zenés produkciókban ugyanúgy látni lehetett, ahogy komolyabb művekben, és mindegyikben emlékezeteset tudott nyújtani, legyen szó a Kakuk Marciról vagy a Fekete gyémántokról, az Egészséges erotikáról vagy a III. Richárdról.

haumann_mi_osztalyunk_domolky_ki.JPGA mi osztályunk - Szacsvay László, Haumann Péter  (fotó: Dömölky Dániel)

A Madách Színházban híres szerepe volt a Macskák című musical Gastrofar George-a, az öreg színházi macska, amelyet az 1983-as bemutató után hosszú évekig játszott. Egy másik ismert macskaszerep is fűződik a nevéhez: Ternovszky Béla kultikus rajzfilmjében, a Macskafogóban Fritz Teufel lúzer titkárának, Safraneknek a hangját kölcsönözte. Szinkronszerepek is rendszeresen megtalálták: őt hallgattuk a népszerű Hupikék törpikék rajzfilmsorozatban a csúf, kopasz Hókuszpókként, a nagy francia komikus, Louis de Funès is nemegyszer az ő hangján szólal meg, többek között a Fantomas Juve felügyelőjének szerepében; de amerikai blockbusterekben is hallhatjuk, például a Mátrix második és harmadik részének Építészeként.

Bár ma jóval kevesebb mozifilm, tévéfilm és sorozat készül, mint 89 előtt, Haumann Péter szinte kihagyhatatlan ma is. Láthattuk a Kalandorok és A vizsga című filmekben, vagy éppen nemrég egy Rejtő-adaptációban, A fekete múmia átkában; a Kossuthkifli című tévésorozatban pedig a főszereplőt, Vödric Demetert, a cukrászmestert alakította.

haumann_olaszliszaki_domolky_ki.JPGAz Olaszliszkai - Haumann Péter (fotó: Dömölky Dániel)

A több száz szerep mellett azonban nem véletlen, hogy Szókratészével azonosítható a legjobban. Platón művét 2009-ben hangoskönyvre is felmondta. A bírái előtt álló filozófus monológját eszköztelenül, természetesen, színészete teljességével adja elő a Sufni intim terében. Velejéig színház ez egy velejéig színésztől.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr218724090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása