7óra7

JÁTÉK – Nyerjen jegyet a Gőzben című előadásra! LEZÁRVA

JÁTÉK – Nyerjen jegyet a Gőzben című előadásra! LEZÁRVA

2016. 02. 25. | 7óra7

A budapesti Karinthy Színház február 12-én mutatta be a Gőzben című darabot, amelynek a március 4-i előadására nyerhetnek páros belépőt azok, akik velünk játszanak.

A Karinthy Színház és a 7óra7 közös játékában most két jegyet nyerhetnek az előadásra azok a játékosaink, akik 1) e-mailben elküldik a helyes választ az alább feltett kérdésre a 7ora7nyeremenyjatek@gmail.com e-mail címre március 2-én, 12:00-ig, 2) megosztják a 7óra7 játékra vonatkozó posztját a Facebookon, 3) ha eddig nem tették meg, kedvelik a 7óra7 Facebook-oldalát.

A játék lezárult, a nyertesek:

Ambrus Katalin
Baranyi Zsolt

Hat nő… Hat különböző jellem, hat különböző társadalmi helyzet. Két dologban azonban közös a sorsuk: mindannyian a magánéleti válságukkal küzdenek, és imádnak a gőzbe járni. Itt megértésre, lelki támaszra, barátokra lelnek. Az angol írónő a „GŐZ” hölgyein keresztül az örök női problémákat mutatja be. De természetesen sok humorral, öniróniával, némi pikantériával, mégis lélekmelegítő stílusban. Ahogy mondani szokás, nem is tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk! 

gozben_23_of_62_0.jpgGőzben (fotó: Nagy István Dániel)

A 16 éven felülieknek ajánlott előadás alkotóinak reményei szerint a nézők mindkettőből bőven részesülnek.

Nell Dunn színművét Korcsmáros György állította színpadra, a főbb szerepekben Egri Kati, Balázs Andrea, Pásztor Erzsi és Murányi Tünde látható.

A megválaszolandó kérdés:

Hány nő lép színpadra a Karinthy Színház Gőzben című előadásában?

A) 5
B) 6
C) 7

A helyes válasz a B) 6 volt.

Az előadás részleteiről a Karinthy Színház honlapján olvashatnak. Jegyek a színház jegyvásárló rendszerén keresztül, illetve hétfőtől péntekig délután 2-től este 7-ig, és hétvégén, előadásnapokon délután 2-től az előadás első szünetéig a helyszínen (XI. Bartók Béla út 130.) vásárolhatók.

További tudnivalók:

A játék posztját, kérjük, „nyilvános” beállítással osszák meg! Összesen 2x2 darab belépőt sorsolunk ki az előadásra. A nyertesek nevét a játék határidejének lejártát követően Facebook-oldalunkon tesszük közzé, valamint e-mailen is értesítjük őket.

Jó játékot!

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr568418436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása