„Szórakoztatni, nevettetni a legnehezebb.”
A Thália Színház Humorfesztiválján mutatkozik be a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Dollárpapa című előadása, amelynek a címszerepét játssza. Miről szól ez az előadás?
A Dollárpapa egy olyan emberről szól, aki elment Amerikába szerencsét próbálni, majd húsz év után egy fillér nélkül tért vissza abba a kisvárosba, ahonnan elindult. Persze mindenki azt hiszi, hogy dollármilliomosként érkezik haza, a rokonai kitörő örömmel fogadják, hogy most végre minden problémájuk megoldódik, de hamar kiderül az igazság. Aztán a családhoz közel álló fiatal ügyvéd kitalálja, hogy a két arany ötdolláros segítségével, ami az öreg egyetlen vagyona, el lehet hitetni, hogy valóban milliomos. Mindenki el is hiszi, a város pedig elkezd virágozni, mert áramlik a pénz annak a reményében, hogy a dollármilliók megtérülnek. Mindenki részt vesz a korrupcióban, kéz kezet mos, és mikor a végén kiderül a turpisság, már senkit sem lehet elítélni.
Dollárpapa - Józsa Imre (fotó: Kohut Árpád)
Szórakoztató előadás akar lenni, vagy hordoz valami mélyebb üzenetet is?
Elsősorban szórakoztató előadásról van szó, zenés darabról, sok énekkel és tánccal. Eközben nagyon aktuális is tud lenni, hiszen most is rengetegen hagyják el az országot a szerencse reményében, és aztán valakinek bejön, valakinek nem. Mint minden jó darab, ez is emberi problémákról szól: minden nagy író ezekről írt, csak mindegyik egy kicsit másképp. A dollárpapa szerepét már többen eljátszották előttem, olyan nagy színészek, mint Suka Sándor, Sztankay István vagy éppen Rajz János az 1956-ban készült nagy sikerű filmváltozatban.
Önt mostanában leginkább szórakoztató darabokban láthatják a nézők, játszik például a Játékszínben és a József Attila Színházban is. Keresi ezeket a szerepeket, vagy a szerepek találják meg Önt?
A Dollárpapa mellett a Primadonnákban, A szőke ciklonban és az És már senki semben játszom a Játékszínben, illetve a József Attila Színházban továbbvittem a Balfácánt vacsorára című darabot, amely már 18 éve van műsoron. Ezek többnyire szórakoztató előadások, de 40 éve vagyok a pályán, ezalatt több mint 150 bemutatóm volt, sokféle darabban játszottam. Persze, alkatilag elsősorban a vígjátéki szerepek és a kisember-szerepek találnak meg. Ugyanakkor egy komikus szerep mögött is be lehet mutatni a drámát, ahogy egy olyan nagy tragédia is, mint a Hamlet, tele van komikus részekkel. Mindenkin lehet röhögni meg sírni is, magán is, rajtam is. A komikum mögött is az emberi sorsot kell megmutatni, és egy komoly drámát sem szabad „drámázva” játszani, csak felszabadult lélekkel.
A szőke ciklon - Józsa Imre (fotó: Sárközy Marianna)
Egy Bodrogi Gyulával készült interjúban olvastam, hogy miközben sokan azt gondolják, a könnyedebb szerepek könnyebbek is, valójában nevettetni a legnehezebb. Egyetért ezzel?
Tökéletesen egyetértek, ez tényleg így van. Szórakoztatni, nevettetni a legnehezebb. Patikai pontossággal kell mérlegelni az összes poént. Persze, sok múlik a közönség összetételén is, hogy éppen melyik poént veszik és melyiket nem. Azonban mi, színészek, nem térünk el attól, amit bepróbáltunk, mi minden este ugyanazt játsszuk.
Önt a szélesebb közönség a televízióból ismerheti, sokat szerepelt például a Gálvölgyi-showban, de talán a leginkább a hangja miatt népszerű, hiszen nagyon sok híres színészt szinkronizált. Előfordul, hogy megszólítják az utcán?
Természetesen, ez egy kis ország, az emberek sokat ülnek a tévé előtt, és megvannak a kedvenceik. Az is előfordul, hogy a hangom tűnik fel valakinek, és megpróbálja kitalálni, hogy honnan ismer engem. Ilyenkor vagy azt szoktam mondani, hogy nem segítek, vagy azt, hogy a nővére vagyok…
Dollárpapa (fotó: Csutkai Csaba)
Most is sok szinkronszerepet vállal?
Kapok felkéréseket, de nem vállalok el bármit. Vannak persze olyan szerepek, amelyekhez ragaszkodom: Nicholas Cage, Christian Clavier, Chevy Chase, C-3PO a Csillagok háborújából. Sajnos ebben az országban nincs semmiféle jogvédettsége a munkánknak, és bármikor azt mondhatja egy szinkronrendező, hogy most nem neki, hanem valaki másnak adom a szerepet. Például a South Parkban több mint 200 részen keresztül szinkronizáltam Gerrison tanár urat, majd csináltam egy monodrámát, ami alatt nem vállaltam más munkát. Miközben az 59 gépelt oldalt tanultam, felhívtak, hogy lenne újabb 60 rész, amit le kellene szinkronizálnom. Mondtam, hogy most nem érek rá, de ha ezzel végzek, folytatom. Nem vártak meg, más vitte tovább a szerepet. De olyan is előfordult, hogy egy hatrészes sorozatban szinkronizáltam az egyik főszereplőt, majd három rész után volt egy komoly balesetem, és nem tudtam dolgozni. Mondtam a készítőknek, hogy várjanak egy kicsit, felépülök, és folytatom. Mire ők azt mondták, nem, sajnos nem tudunk várni, így a másik három részt valaki más szinkronizálta, miközben az a színész, aki a vásznon látható, természetesen ugyanaz. Erre azt szoktam mondani, hogy vannak ajtók, amelyek mögé nem látunk be, sőt az a legjobb, ha be sem nyitunk, be sem nézünk.
Sokan mondják, hogy felhígult a szakma, hozzá nem értő emberek foglalkoznak szinkronizálással.
Vannak „iskolák”, ahol tanítják: bárki bemehet, fizet egy összeget, kap egy jogosítványt, és már szinkronizálhat is. Amire olyan büszkék voltunk valamikor régen, a jó magyar szinkron, a pénzhiány és az olcsóság miatt leértékelődött. Tisztelet a kivételnek, annak a kevésnek, aki nem pénzkeresési lehetőségnek tekinti. A szinkronizálás ugyanolyan része a színész munkájának, mint a többi: színházban játszik, filmet forgat, és szinkronizál. Mindenhol az ő személyisége, az ő hitelessége van jelen, amit nem árulhat el és nem adhat el aprópénzért.
