7óra7

Színházi WTF
7óra7: (3/10)
Közösség: (0/10)

Színházi WTF

Mindegy / Budapest Counterpoint

2016. 02. 16. | Hajnal Márton

Hogy az üzenet nem volt letisztázva az alkotók fejében vagy a közvetítés volt túl összetett, azt nehéz megállapítani.

A TITÁNium platform azon kevés lehetőségek egyike, amellyel fiatal, független alkotók juthatnak támogatáshoz egy-egy projektjükhöz – ilyen módon valósult meg például a Stereo Akt kiváló, bakancslista témát feldolgozó Felülről az ibolyát című produkciója, Hegymegi Máté Kohlhaasa vagy Fekete Ádám Csoportkép oroszlán nélkülje, utóbbi kettőt az elmúlt év 40 legjobb előadása közé is beválogattunk. A támogatás, amit a színházi élet elismert személyiségei ítélnek oda egy-egy jelölt pályázatára, lehetőséget ad a kísérletezésre és a szerzői megmutatkozásra. A harmadik alkalom különlegessége az volt, hogy az első három helyezett mellett kihirdettek egy negyediket is, ezt a tervet is ígéretesnek tartotta ugyan a zsűri, ám anyagi források hiányában nem tudta garantálni, hogy tényleg megvalósul. Végül valahogy mégis létrejött Widder Kristóf táncos produkciója, Agota Kristof (l. A nagy füzet) és Krasznahorkai László szövegeinek a felhasználásával. Mielőtt azonban pezsgőt bontanánk, le kell szögeznünk, hogy az előadás ezúttal ténylegesen is kimerül a kísérletezésben és a szerzői megmutatkozásban, amiből a néző sajnos nem sokat profitálhat.

mind_tol_5.jpgWidder Kristóf, Gyöngy Zsuzsa, Kiss Anikó, Horkay Barnabás (fotó: Toldy Miklós)

A tánc ugyanis mind értelmét, mind hatását tekintve teljes mértékben ott ragadt a színpadon. Az még nem lenne feltétlenül probléma, ha az ember nem tud konkrét fogalmakat vagy gondolatokat társítani egy előadáshoz, különösen egy koreográfia esetében, de a Mindegy esetében semmi mást sem sikerült közvetíteni: sem érzelmeket, sem energiát, sem hangulatot. Pedig, ami mégis érezhető volt, hogy valamit nagyon szeretne üzenni ez az előadás a most pályakezdő korosztályról és a világról, amely körülveszi őket. Ezt szolgálta az a számtalan szimultán inger, amelyek külön-külön is nehezen értelmezhetőek voltak, együtt azonban előbb-utóbb végképp feladásra késztették még az elszántabb befogadókat is.

Ezekhez az ingerekhez tartoznak Krasznahorkai László bejátszott, költői és apokaliptikus szövegei (amelyek a felhasznált ÁllatVanBent című kötetben eredetileg szintén képekkel együtt működnek). A régiek félelme, az újak helykeresése és követelése számtalan térmetafora közepette bomlik ki, ez azonban csak ritkán lép gyümölcsöző kapcsolatba az előadás térbeli, táncos elemeivel. A szövegek ráadásul a hosszú mondatok és ismétlések révén inkább monoton zajkulisszaként működnek, miközben a néző más, világosabb fogódzó híján mégis itt próbálja meg az értelmet keresni. Hiába. Túl azon, hogy jön az új generáció, az előadásból más nem derül ki.

mind_tol_1.jpgHorkay Barnabás, Widder Kristóf (fotó: Toldy Miklós)

Ugyanígy nem nyújtanak támpontot egyéb elemek sem. A színpad egy hosszúkás téglalap, két hosszabb oldala mentén ülnek a nézők, zavartan bámulva egymásra a félhomályban, rövidebb végein pedig egy-egy vászon. Ezeken újabb és újabb klipszerű videókat látunk, gyakran önmagukban erőteljes képekkel, izgalmas beállításokkal, ami a zenével együtt megrázónak hat – mégis, érthetetlensége miatt egy idő után ez is elveszti a hatását. A felvételek és a bejátszott szövegek epizódokra szedik az előadást, amelyek egy ívbe rendeződnek meg nem is. Ami biztos, hogy legvégül egy újabb, ezúttal erdei képi metaforát látunk az új generáció (akik egyben a táncosok is) előbb nehézkes, majd határozott érkezéséről.

A vásznak és a nézők között négy fiatal táncos (Gyöngy Zsuzsa, Horkay Barnabás, Kiss Anikó és Widder Kristóf) mozog fekete-fehér ruhákban, gyakran szándékos céltalansággal és határozatlansággal. Nekiindulnak, majd elesnek és felállnak. A mozdulatok hol figuratívak, hol absztraktak, hol inkább érzelmeket adnak át, hol elvont fogalmakat: ez szintén megzavarja a befogadást. A jelenlévő testek inkább csak asszisztálnak a korábban rögzített tartalmakhoz, a félhomályban kevésbé figyelemfelkeltőek, mint a klipek. A potenciál persze ott van, ám a sok szimultán tartalom nem készteti választásra a nézőt, inkább csak megosztja a figyelmét, majd fekete lyukként elnyeli azt.

            Fotó: Toldy Miklós / Fotógalériánk a képre kattintva érhető el!

Hogy az üzenet nem volt letisztázva az alkotók fejében vagy a közvetítés volt túl összetett, azt nehéz megállapítani. A végeredmény azonban egy zavart feszengés, órára lesés, eszmefuttatás arról, hogy miért vannak ilyen szorosan összetolva a székek a Jurányi emeletén, más szóval masszív unatkozás. Az előadás címe sajnos tálcán kínálja magát: hogy mi történik a színpadon, az egy idő után tényleg teljesen mindegy.

(2016. január 30.)

Az előadás adatlapja itt olvasható.

Kapcsolódó

Beszélgetés Widder Kristóffal

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr638392014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása