7óra7

Újra nyílik a SZEM Miskolcon

Újra nyílik a SZEM Miskolcon

2016. 01. 18. | 7óra7

A Színművészeti Egyetemek (SZEM) Fesztiváljára február 3. és 6. között kerül sor a Miskolci Nemzeti Színházban.

A SZEM saját definíciója szerint a fiatalos lendület, az új hangok, új témák és színházi formák fesztiválja. Idén a Kamaraszínházba és a Játékszínbe költözik a fesztivál, amelyre a hazai művészeti egyetemek mellett Prágából, Párizsból és Marosvásárhelyről is érkeznek produkciók. Többek között lesz kortárs magyar dráma Egressy Zoltántól, Weöres Sándor egyik klasszikusát is láthatják a nézők, fiatal francia látványtervezők diplomamunkája érkezik Párizsból, és lesz olyan előadás is, amelyben Európa, és benne Magyarország mai helyzetéről kapunk kendőzetlenül őszinte képet – áll a fesztivál közleményében.

A fesztivál emellett otthont ad a Magyar Képzőművészeti Egyetem első és másodéves látványtervező MA szakos hallgatói kiállításának, esténként pedig szakmai beszélgetéseket is tartanak az előadások után. Illetve ehhez kapcsolódóan nyílt meg a színház emeleti nézőtéri társalgójában a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező Szakán mesterképzést végző hallgatók kiállítása. A diákok  díszlet- és jelmeztervei Shakespeare művéhez, a Tévedések vígjátékához és Csehov drámáihoz, a Cseresznyéskerthez és a Három nővérhez készültek. A bábtervezők munkája is látható a tárlaton, ők Goldoni Mirandolina című komédiájához alkották munkáikat.

szem_1_k.JPGSzabó Máté, a fesztivál művészeti vezetője a sajtótájékoztatón (fotó: Hajdufi Péter)

Fesztiválprogram 2016

Weöres Sándor: Psyché – Kaposvári Egyetem Művészeti Kar (KE), Kaposvár, Magyarország (r. Vidnyánszky Attila)

A Kaposvári Egyetem, a Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciójában Weöres Sándor művészetének megfejthetetlen titoktárát dolgozzák fel a kaposvári egyetem fiataljai, miközben Weöres költői világába kalauzolják a miskolci nézőket. "Az előadás legjobb pillanataiban sikerül hitelesen éreztetni az élet bonyolultságát, a lángoló félelmet és vágyat, ami ott van mindenkiben. Nevezhetjük ezt éppenséggel nőiességnek, de nemtől függetlenül hozzátartozik az ember lényegéhez" - írta kritikájában Hajnal Márton.

Az előadás 18 éven felülieknek ajánlott!

Időpont: február 3. 19:00. Kamaraszínház.

ps6.JPGPsyché (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Felhőfi-Kiss László: Fürdőavatás avagy ki ment ki?! – Az Utolsó Vonal Művészeti Alapítvány előadása, Budapest, Magyarország (r. Felhőfi-Kiss László)

A színlap szerint a végzős kaposvári színészhallgatók formabontó előadása nem hagyományos színházi térben, hanem azon kívül játszódik – célja pedig a mai magyar valóság szatirikus ábrázolása. A fiatal alkotók előadása szól a politikusi képmutatásról, egy család konfliktusairól, a hatalom mindent megrontó hatásáról, no meg egy fürdőavatásról – de mindig a humor nyelvén, az emberi esendőség felől szemlélve korunk eseményeit.

Időpont: február 3. 22:30. Helynekem. (Külső helyszín!)

Jens Raschke: Alszanak a halak? – Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), Budapest, Magyarország (r. Szilágyi Bálint e.h.)

A kortárs Jens Raschke díjnyertes darabjában a gyermekek nyelvén beszél komoly témákról, szeretetről és a veszteség fájdalmáról. Főhőse Jette, a tízéves kislány, aki elvesztette Emilt, szeretett kisöccsét - most pedig útnak indul, hogy megtalálja őt, és hogy elmesélje neki, mi minden történt, amióta nem találkoztak. A Jettét alakító, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen idén végzős Prohászka Fannit erről a szerepéről is kérdeztük: "Ez az előadás fel tud emelni és a földbe is tud döngölni, attól függően, hogy aznap milyen kört futott. Tényleg iszonyú nagy munka volt, és még most is az, mert folyamatosan dolgozunk rajta."

Az előadás 10 éves kortól ajánlott!

Időpont: február 4. 10:30. Játékszín.

alszanak.jpg           Alszanak a halak - Prohászka Fanni (fotó: Színház- és Filmművészeti Egyetem)

Góg – Prágai Előadóművészeti Egyetem, Színművészeti Kar (DAMU), Prága, Csehország

Giovanni Papini (1881-1956) író, költő, újságíró azonos című, 1931-es szatirikus regénye által ihletett előadás. A két fiatal cseh alkotó a világutazó Góg alakján keresztül látja és láttatja a világot. Felmerül a kérdés, hogy mennyit változott a világ – és benne az ember! – 1931 óta.

Az ember egyetlen vitathatatlan tulajdona a saját énje. A belső énje. Egyedi vagyok? Ez az egyetlen én, amire szükségem van. Folyton. Szükségünk van önmagunkra. Folyton. Elemésztjük magunkat. Egyszer. Emberek vagyunk. Kompromisszumok nélkül. Hallunk, látunk, gondolkodunk, beszélünk. Kompromisszumok nélkül. És én? Kompromisszumok nélkül. GóG vagyok.” (részlet az előadás ismertetőjéből)

Időpont: február 4. 17:30 és 19:30. Játékszín.

Play House – Nemzeti Iparművészeti Egyetem (ENSAD), Párizs, Franciaország

Két karakter. Tizenhárom jelenet. Három fiatal francia művész közös munkája. Egy izgalmas, erősen látványcentrikus előadás az otthon fogalmáról, arról, hogyan vagyunk képesek együtt élni – hogy meddig tart az egyik ember szabadsága, és hol kezdődik a másé. Felmerül a kérdés: hogyan tudjuk felfedezni a mindennapi csodákat az életünkben – az igazán fontos pillanatokat az együttélés órái, napjai, évei között? Tudunk egyáltalán „otthont játszani?”

Az előadást Martin Crimp brit drámaíró azonos című darabja ihlette.

Időpont: február 4. 18:15 és 20:15. Kamaraszínház.

Eugene Ionesco: Alma improvizációk – Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (UATM), Marosvásárhely, Románia (r. Gabi Cadariu)

"Az Alma improvizációkban Molière-t igyekszem utánozni, a kritika egyfajta kritikájaként. Hibáztatom a kritikusokat a dogmatizmusokért, azért, mert félreértik a művészetet, mert nem hajlandóak megérteni a színházat. A jelenetekben általam ábrázolt kritikusok a militáns kritikusok közül valók. Ha meg is változtatja az arcát mindaz a rossz, amit emberek egymással művelnek, a mélyén rejlő természete nem változik. Azért írtam meg ezt a darabot, hogy magamnak tegyek fel kérdéseket ezzel a témával, ezzel a rejtéllyel kapcsolatban." (Eugène Ionesco saját drámájáról)

Időpont: február 5. 19:00. Kamaraszínház.

Egressy Zoltán: 4 x 100 – Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (UATM), Marosvásárhely, Románia (r. Sebestyén Aba)

Nem győzni kell, hanem legyőzni! Ez a sport.”

A magyar nemzeti női futóváltó tagjai versenyre készülnek. Számtalan viszonyt látunk, és számtalan viszály bontakozik ki. Küzdelem férfi és nő, nő és nő között, vetélytársak és bajtársak között, céljaink és csalódásaink között. Mennyit ér a nemzeti öntudat? Van manapság, ami nem eladó? Egyáltalán, sikerül megfutni a szintet? És mi van, ha nem?

Az igazi verseny az öltözőben dől el – áll a színlapon.

Időpont: február 5. 17:00. Játékszín.

Charlotte Roos – Juli Zeh: Sárga vonal – Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE), Budapest, Magyarország (r. Zsámbéki Gábor)

Egy észak-afrikai halász hajótörést szenved, majd illegális bevándorlás gyanúja miatt letartóztatja az Európai Unió határőrizeti alakulata. Egy kortárs performansz-művész elárverezteti magát a líbiai forradalmárok támogatása érdekében. Közben a barátja egyre elkeseredettebb a társadalmi viszonyok szűkössége és korlátozottsága miatt, egy nyájmenedzser pedig a nyájtartás optimalizálásról tart előadást. A Charlotte Roos – Juli Zeh szerzőpáros ezekből a - látszólag szerteágazó – történetekből írt színdarabot az arab tavaszról, a társadalmi kötöttségekkel szembeni lázadás lehetőségeiről, illetve arról, hogy mennyire vagyunk hajlandóak feláldozni és korlátozni a szabadságunkat a biztonságunk érdekében.

Időpont: február 6. 17:00 és 19:30. Játékszín.

Bővebb információ a fesztivál honlapján található.

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr158282268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása