7óra7

Libikóka a Pinceszínházban századszor és utoljára

Libikóka a Pinceszínházban századszor és utoljára

2016. 01. 05. | 7óra7

Két alkalommal kerül még színpadra Gittel és Jerry szerelmi története a Pinceszínházban Dobó Kata és Szervét Tibor előadásában.

Januárban a kilencvenkilencedik, februárban pedig a századik, egyben utolsó előadást tartják.

William Gibson darabját 2008 májusában mutatta be a ferencvárosi színház Verebes István rendezésében. Az előadás szinte minden megyébe és szomszédos országba eljutott, sőt, különleges helyszínre, a föld alá is, ugyanis a 4-es metró akkor még épülő alagútjában is előadták a beteljesületlen szerelemi történetet 2008 szeptemberében.

lib_1.JPGLibikóka - Dobó Kata, Szervét Tibor

A produkció mai napig a színház legnagyobb sikerei közé tartozik, nyolcadik évada tarják műsoron, egyetlen évet hagytak csak ki, amikor Dobó Kata gyermeket várt.

Míg a színpadi szerelmi történetek (hacsak nem tragédiáról van szó...) általában a párok boldog egymásra találásával végződnek, Gibson darabja sokkal realistábban közelíti meg az ismerkedés és a szerelem témáját. Valójában a legtöbb párkapcsolat nem más, mint az érzelmek mérleghintája: két különböző ember folyamatos próbálkozásainak sorozata a közös élet megteremtésére és fenntartására. Mindig úgy gondoljuk: ismerünk már minden fordulatot, aztán persze kiderül, hogy mégsem. Valószínűleg így van ez Jerry és Gittel történetével is, melyet egy nagyszerű darab és két kitűnő színész hiteles játéka révén ismerhetünk meg – áll a színház közleményében.

lib_2.JPGLibikóka - Dobó Kata, Szervét Tibor

Jerry, a középkorú ügyvéd, elmenekül tehetős feleségétől, aki megcsalta, és annak családjától, akik eddig anyagilag és szakmai előmenetelében is támogatták. Önérzetében sértve és hitét vesztve éli napjait egy másik városban, ahol megismerkedik Gittellel, a sikertelen fiatal táncosnővel, aki az elérhetetlen karrierről álmodozik. Romokban heverő önbizalmuk az egyetlen közös tulajdonságuk - de a két magányos, szeretetre éhes ember egymásba kapaszkodik, és igyekszik közös jövőt építeni. A történet egyszerre mulatságos és szomorkás - és mindvégig nagyon szórakoztató – folytatódik a teátrum üzenete.

Bármennyire nagynak tűnik a szerelem, és bármennyire nagynak tűnik a botlás, a két embernek mégis dolga volt egymással, hogy hozzáadjanak valami pluszt a másik életéhez. És ez, mint olyan, az emberi tökéletlenség szintjén gyönyörű, és soha nem vész el” – írtuk évekkel ezelőtt kritikánkban az előadásról.

A századik és egyben búcsúelőadást Dobó Kata születésnapjára tűzte ki a Pinceszínház.

Aki nem látta még a produkciót vagy szeretné még egyszer megnézni, január 19-én és február 25-én teheti még meg.

Forrás: Pinceszínház

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr408238354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása