7óra7

A zsidó úr, aki kíváncsiságból ment volna a gázkamrába
7óra7: (7/10)
Közösség: (0/10)

A zsidó úr, aki kíváncsiságból ment volna a gázkamrába

Szép Ernő: Emberszag / Vádli Társulás, Füge Produkció, Szkéné

2015. 12. 22. | Hajnal Márton

Hangsúlyos és lényeges, hogy ugyanaz a szöveg hogyan szűrődik át a három színész különböző korú és alkatú testén.

Szép Ernő, a Nyugat és a magyar kabaré egyik szellemi óriása, kereken hatvan éves volt, amikor mint zsidót előbb egy csillagos házba internálták, majd munkatáborba küldték. Később ezekre az időkre emlékezve írta meg Emberszag című regényét, amely meghökkentő könnyedségével egy teljesen egyedi hangot képvisel a holokauszt irodalomban. Szikszai Rémusz pedig jó érzékkel domborítja ki ezt az egyediséget különleges színpadi adaptációjában.

emb_3.jpgFodor Tamás (fotó: Mészáros Csaba)

Az előadás elején egy kabaréra emlékeztető jelenetet látunk, amit rajtunk kívül az első sorban ülő bábfiguráknak adnak elő a színészek. Ám ez a közeg pár perc alatt igencsak átalakul: a konferansziéból (Simkó Katalin) náci tiszt lesz, a művészek rendes ruhát kénytelenek venni, a bábfigurákat begyűjtik. Megkezdődik a zsidók elkülönítése. Igaz, a kabaréból végig megmarad valami: a háttérben lógó függöny, az énekes betétek és természetesen Szép Ernő könnyed szövege.

Ez utóbbit hárman mondják: Fodor Tamás, Tóth József és Kovács Krisztián. Hol mondatonként váltanak, hol egy belső vitát domborítanak ki. És bár egy-két visszatérő gesztus adott színészekhez kötődik (például mindig Fodor „emlékszik rosszul” és csak Kovács minősíti a szövegüket blablának), alapvetően az igazán hangsúlyos és lényeges, hogy ugyanaz a szöveg hogyan szűrődik át a három színész különböző korú és alkatú testén.

emb_12.jpgKovács Krisztián, Tóth József, Fodor Tamás (fotó: Mészáros Csaba)

A hármuk által életre keltett Szép Ernő hozzáállása kifejezetten provokatív. Miközben a 20. század egyik legborzalmasabb eseményén általában megbotránkozni szokás, Szép túlzó értelmiségi távolságtartással és csodálkozással figyeli előbb az átköltöztetést, majd a munkatábort is. Értetlenkedve nézi le a „gyermeteg” nyilasokat, csodálja a tájat, amin a táborhoz átvezetik, komforthoz szokott öregemberként háborog a cigaretta hiányán és a kemény padlón. Közben részletesen megfigyel és érdeklődik. Mint elhangzik, ha választhatna az azonnal ható méregkapszula és lassan ölő gázkamra között, kíváncsiságból az utóbbi mellett döntene.

Miközben Szép Ernő vagy nem hiszi el, amit lát vagy nagyon gyorsan túlteszi magát a dolgokon, a háttérben mégis ott zajlanak a különböző borzalmak. A három színész nagyszerűen jeleníti meg Szép Ernő elhallgatásait: akár akkor, amikor a veréseknél nem néz oda, akár a végén, amikor az következik, amiről már „nem tud írni”, miközben a színpadkép a Dunába lőtt zsidókat idézi meg a levett cipőkkel. Szép Ernő elvarázsolt hangja attól lesz érvényes és hiteles, hogy végül el kell halnia.

emb_22.jpgKovács Krisztián, Tóth József, Fodor Tamás (fotó: Mészáros Csaba)

Ugyanígy fontos az a végtelen, naiv emberség, ami egyszer-egyszer előbukkan a szövegben. Eddig – mint mondja - nem úgy gondolt magára, mint zsidóra. Ami nyilvánvaló – tehetjük hozzá -, hiszen természetes módon mindenkire emberként tekintett. Az szintén érdekes, hogy végső soron a saját hibájának fogja fel a történteket, mert nem tudta megmutatni a hatalmas szeretetét, amit ha látnának a nyilasok, akkor egyszerűen nem tehetnék meg, amit most megtesznek.

A színpadkép (Varga Járó Ilona) és a különböző színű fények többnyire érzékletesen dolgoznak alá a színészeknek, ugyanígy a bábok (Németh Ilona), amelyeket ugyan lényegében csak ide-oda rakosgatnak teljes kihasználásuk helyett, mennyiségükkel és folyamatos áthelyezésükkel mégis érzékletesebbé teszik a látványt. Az előadás igazi háttérmotorja azonban Simkó Katalin, aki folyamatos szerepváltásaival és különös, holokauszt témájú kabaré dalaival lendületet visz a produkcióba.

Simkó Katalin (fotó: Mészáros Csaba) / Galériánkat a képre kattintva nézheti meg

Részben az ő konferanszié szerepe, részben a szöveg gyakori önreflexiója hozza létre a színház a színházban keretezést. Szép Ernő a színészek tolmácsolásában folyamatosan kiszól: „nem unják?” És bár néhol egy picit tényleg leül az előadás (Szép Ernő mindenhez egyforma hozzáállását nem is lehet a végtelenségig hallgatni), a vidámlelkű költő különös szemléletmódja felett nem is lehet könnyen tovasiklani. Hazafelé a Szkénéből a kettes villamoson azon kaptam magam, hogy miközben Szép Ernő kedvenc helye, a Margitsziget felé tartok, a Duna és a város egy egészen új, szokatlan perspektívából tűnik elő.

(2015. december 18.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr508190802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása