7óra7

Alföldi-rendezés a Nemzetiben

Alföldi-rendezés a Nemzetiben

2015. 12. 01. | 7óra7

A Thália Színház mellett 2016-ban a budapesti Nemzeti Színház is helyszínt ad az Armel Operafesztiválnak, ahol Alföldi Róbert operarendezése is látható lesz.

A jövő évi fesztiválon az Avignoni Operaház Nadine Duffaut rendezésében Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című művét és Alföldi Róbert rendezésében Eötvös Péter Senza Sangue (Vértelenül) című legújabb opera-pszichothrillerét mutatja be 2016. június 27-én a Nemzeti Színházban - mondta el Havas Ágnes fesztiváligazgató.

Hozzáfűzte: a két egyfelvonásos művet azért a Nemzeti Színházban viszik színre, mert ott adottak a szükséges technikai feltételek. Mint mondta, Budapesten ez a teátrum az egyetlen hely, ahol a színpad és az alatta lévő hely is alkalmas a mintegy 100 fős zenekar elhelyezésére és a szünetbeli cserére. Kiemelte, hogy Eötvös Péternek szívügye Bartók Kékszakállúja, régóta tervezett már egy olyan darabot, amelyet úgy lehet társítani, hogy a zenei anyag ugyanaz, ugyanakkora a zenekar, ugyanannyi a szereplője, ugyanolyan hangokkal. Az Eötvös Péter-darabban két francia versenyszereplő lép színre, a Bartók-műben két magyar szereplő (Miksch Adrienn és Szemerédy Károly) lesz látható és hallható.

al_eder_vera.jpg            Alföldi Róbert - fotó: Éder Vera

Eötvös Péter új, egyrészes operájának ősbemutatója 2015 májusában volt Kölnben. Ott a New York-i Filharmonikusokat Alan Gilbert vezényelte.

A budapesti bemutató előtt, 2016 májusában, Avignonban lesz látható Alföldi Róbert rendezése, mivel a két egyfelvonásos az Avignoni Operaház versenydarabja. Ez lesz az opera első inszcenált bemutatója, és ezt követően érkezik Budapestre, az Armel Fesztiválra.

Hans Werner Henze Elegy for young lovers című műve a budapesti Zeneakadémia hallgatóinak előadásában látható majd június 28-án a Thália Színházban, Almási-Tóth András rendezésében. Vajda Gergely azt hangsúlyozta, hogy a Henze-életműnek "jelen kell lennie" Magyarországon.

A svájci Theater Orchester Biel Solothurn egy Astor Piazzolla-darabbal, a Maria de Buenos Aires cíművel június 29-én várja a közönséget. Vajda Gergely művészeti vezető elmondta, hogy Piazzolla újra feltalálta nekünk a tangót: kihozva a tánczenéből olyan új harmóniavilágot, hangszíneket és hangszerelést adott neki, amitől kortárssá vált.

A csaknem 160 éves Teatro Verdi di Pisa egy Edgar Allan Poe-mű alapján készült kortárs kamaraopera-ritkasággal, Bruno Coli The Angel of the Odd című darabjával érkezik, amelyet a budapesti Thália Színházban, június 30-án tekinthet meg a közönség.

Július 1-jén a Szerb Nemzeti Színház előadásában érkezik a három egyfelvonásos operát bemutató The Omnibus Opera (Gian Carlo Menotti: The Telephone, Samuel Barber: A Hand of Bridge, Paul Hindemith: There and Back).

A fesztiválról Vajda Gergely elmondta, hogy minden évben keresnek partnereket, akikkel együtt választanak darabokat, amelyekben kijelölik a versenyszerepeket. Arra törekszenek, hogy a produkciókon belül kiegyensúlyozott legyen a hangfaj, legyen benne szoprán, bariton, tenor. A nyílt meghallgatásról a második körbe jutott, a világ különböző országaiból érkezett énekesek, valamint a produkciók karmesterei és rendezői workshopon vettek részt, itt választották ki a szereplőket. Végül a fesztiválon az elkészült produkciókat és az énekeseket zsűrizik.

Az Armel Operafesztivál 2016. június 27. és július 1. között lesz Budapesten, a Thália Színházban és a Nemzeti Színházban.

Forrás: MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr858130856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása