7óra7

Két illegális bevándorló
7óra7: (8/10)
Közösség: (0/10)

Két illegális bevándorló

Arthur Miller: Pillantás a hídról / Miskolci Nemzeti Színház

2015. 11. 25. | DicsukD

Lukáts Andor rendezése intő példa, hogy egy teljesen átlagos ember mennyire könnyen képes politikai frázisokat meglovagolva másoknak ártani.

Arthur Miller darabjai gyakori vendégei a magyar színpadoknak, ami nem is annyira meglepő, hiszen a szerző alapvetően erkölcsi dilemmákról szóló történetei könnyen ráhúzhatók bármilyen helyzetre. Az azonban természetesen mindig az adott rendezésen múlik, hogy ezeket a néha akár közhelyszámba menő általános szituációkat mennyire tudja kiküszöbölni, netán felhasználni, és ily módon közel hozni a közönségéhez és a körülményekhez. Vagy épp a körülményeken, hiszen aligha szorul bővebb magyarázatra, hogy a Pillantás a hídról, melyben két illegálisan Amerikába érkezett rokon bolygatja meg az olasz származású New York-i család életét, miért is lehet kifejezetten aktuális 2015 őszén.

pill_3_k.JPGProhászka Fanni, Varga Zoltán, Ullmann Mónika (fotó: Gálos Mihály Samu)

Ha nem is ismerjük a darab cselekményét, a jelmezek láttán nem lehet számunkra kérdéses, hogy egy külvárosi munkásnegyedben járunk. Olcsó női ruhákat, vagy épp jellegtelen farmereket és ízléstelen ingeket látunk. Lukáts Andor rendezésében a Pillantás a hídról letisztultan, egyszerűen jelenik meg: múlt század eleji Amerikát csak nyomokban tartalmazva. Az előadás játszódhat akkor is, most is, ott is, itt is, és bárhol máshol is.

Közvetlen helyszínünk egy kisméretű lakás. Khell Csörsz díszletei csupán a tartópilléreket jelentik, így a szobák között bárki szabadon járhat-kelhet, és persze a lakók folyamatosan látják egymást, ahogy mi, nézők is a tanúi lehetünk mindennek. Bár a rendezés nem különösebben használja ki ezeket a lehetőségeket, a színpadkép önmagában is képes a kínosan szűk lakótér és az intimitás kényszerű hiányának érzetét kelteni. A háromtagú család és később a befogadott rokonok tényleg egymás nyakán élnek, még akkor is közel kerülnek egymáshoz, ha tudatosan (vagy akár ösztönösen) ez nem is állna szándékukban.

Mindezek fényében tulajdonképpen nem is annyira meglepő, hogy egy középkorú ösztönlény elkezd szexuálisan vonzódni naiv nevelt lányához, aki, bár már nő lett, még mindig lányként viselkedik vele. Mint ahogy talán az sem meglepő, hogy az Olaszországból érkező befogadott testvérpár fiatalabb, egyedülálló, bohém, vidám személyiségű tagja randizni kezd a vele egy háztartásban élő lánnyal. Számunkra persze nyilvánvaló, hogy a fiú nem azért szúrja Eddie „felelős mostohaapai” szemét, mert nem elég férfias a lányhoz, hisz énekel, tréfál, táncol, zenél – de azért ezek nem rossz kifogások. Aztán meg, ha jobban belegondolunk, a fiú voltaképp illegális bevándorló…

pill_1_k.JPGVarga Zoltán, Ullmann Mónika, Prohászka Fanni (fotó: Gálos Mihály Samu)

Varga Zoltán Eddie-je markáns, már-már primitív ösztönlény. Igényei kimerülnek az alapvető szükségletekben: étel, ital, pihenés, biztonság – és ha mindez megvan, akkor környezete (és voltaképpen teljesen mindegy, hogy ezalatt a családot, a közeli ismerősöket, vagy épp a szomszédságot értjük – tisztelete. Elvárja, hogy elismerjék azt, amit ő tett és tesz – hisz hosszú évek kemény erőfeszítése árán a semmiből teremtett meg magának egy családot és otthont –, és ezért cserébe jogosnak érzi, hogy emiatt az övé lehet az, amit ő magához tartozónak gondol, még akkor is, ha a mostohalányáról van szó. Még a legapróbb kudarcot is képtelen elviselni; személyes sérelemnek veszi, ha bárki bármiben jobb nála. Megveti azokat, akik nem pont olyanok, mint ő maga – gőgje és az önkritika (sőt az önkritika igényének) teljes hiánya pedig arra indíttatja, hogy különbnek tartsa magát másoknál – megfeledkezve arról, hogy nemrég még ő volt az idegen.

Varga szerepértelmezésében Eddie már az első pillanattól kezdve nyíltan agresszív, némi tiszteletet egyedül a tanult ügyvéd iránt tanúsít, mindeközben azonban (a fel-fellobbanó megvetés mellett) egy végtelenül szánalomra méltó figurát látunk. Eddie talán az alfahím-státuszért harcol, harca azonban még akkor is vereségre ítéltetett, ha agressziójának köszönhetően időleges győzelmeket el is ér – mindazonáltal csupán egy női ruhába bújt, erőlködő alak áll a színpadon, aki még egy székfelemelő versenyben is alulmarad.

Beatrice karakterét gyakran ábrázolják levitézlett, idősödő hárpiaként, így ezúttal különösen üdítő, hogy Ullmann Mónika megformálásában egy még mindig fiatalos, vonzó és a körülményekhez képest nyugodt, relatíve önhibáján kívül háttérbe szorult feleséget látunk. Sorsa igazi történet a történetben: minden egyéb történetszáltól elvonatkoztatva is érdekes volt látni viszonyát és életét a családon belüli erőszak és férfidominancia árnyékában.

pill_2_k.JPGVarga Zoltán, Prohászka Fanni, Zoltán Áron (fotó: Gálos Mihály Samu)

Prohászka Fanni Catherine-je mind megjelenésében, mind beszédében halovány: ezúttal biztosak lehetünk abban, hogy a fő konfliktust tényleg tudtán és akaratán kívül okozta, és a férfiak érzelmeinek fő motivációja pusztán az, hogy ő az egyetlen fiatal lány a környezetükben. Zoltán Árontól Rodolphóként érett, árnyalt szerepformálást láthatunk, Pásztor Pál pedig több, egy kaptafára húzható, a visszafogott, majdnem félénk férfit ábrázoló mellékszerepe (Tanító – A tanítónő; Medvegyenko – Sirály) után ezúttal miskolci időszaka legkiválóbb és legjelentősebb alakítását hozza. Alfieri higgadt bölcsessége nem csak annak köszönhető, hogy Szegedi Dezső hosszú évek után először lépett szakáll nélkül színpadra, hanem annak is, hogy számos harsány karakterformálást (Falstaff – IV. Henrik, Idősebb Nagy- A tanítónő, Alfred P. Doolittle – My Fair Lady) követően ezúttal halkságával nyomatékosítja mondatait.

A Pillantás a hídról drámája nem csupán abban áll, hogy egy agresszív és primitív férfi visszaél (leginkább testi) erőfölényével, hanem arra is intő példa, hogy egy teljesen átlagos ember mennyire könnyen képes politikai frázisokat meglovagolva másoknak ártani. Lukáts rendezése némely tekintetben ezeket az állításokat túlságosan magabiztosan fogalmazza meg, de ez, figyelembe véve a jelen társadalmi körülményeket, ezúttal megbocsátható. Mindez persze csak a huszadik századi Egyesült Államokban fordulhat elő – a huszonegyedik századi demokráciákban már nincsenek olyan politikai vezetők, akik arra vetemednének, hogy politikai tőkét kovácsolnak egyesek személyes félelmeiből és frusztrációiból…

(2015. október 16.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr908107474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása