7óra7

Törőcsik 80

Törőcsik 80

2015. 11. 24. | B. Kiss Csaba

Törőcsik Mariból csak egy van. Becsüljük meg nagyon.

Nem túlzunk, ha azt mondjuk, Törőcsik Marit egy ország ismeri és szereti, túl nemzedéki, politikai hovatartozási és színházi ízléshatárokon. Már 60 éve állandó szereplője a magyar színház- és filmművészetnek, és 80 évesen, egy majdnem végzetes betegség után is fáradhatatlanul dolgozik tovább: jelenleg is játszik a Nemzeti Színházban, Zsótér Sándor Brandjában.

tor_1_k.JPGFotó: Eöri Szabó Zsolt

A 20. század második felének magyar film- vagy színháztörténetét lehetetlen megírni nélküle. Az 1955-ben forgatott Körhinta óta, ahol még csak 20 éves volt, a magyar színművészet élvonalában van. Kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes, kiváló művész; a cím alapítása óta a Nemzet Színésze. Egyetlen színművészünk, aki a legjobb alakítás díját kapta Cannes-ban, méghozzá a Déryné, hol van? című filmben nyújtott játékáért, amelyet későbbi férje, Maár Gyula rendezett. A magyar filmművészet olyan remekeiben játszott még, mint Makk Károly Szerelem című filmje, ahol Darvas Iván volt a partnere, de említhetnénk Jancsó Miklós Csend és kiáltás, Fábri Zoltán Édes Anna című műveit is, vagy éppen Janisch Attila Hosszú alkonyát, utolsó filmfőszerepét.

Törőcsik Mariánként született 1935. november 23-án egy kis Heves megyei faluban, Pélyen. 1958-ban végezte el a főiskolát, majd a Nemzeti Színházhoz került, amelynek akkoriban Major Tamás volt az igazgatója. Pályafutása nagy részét a Nemzetinek nevezett színházakban töltötte, de dolgozott a győri Kisfaludy és a szolnoki Szigligeti Színházban is. 2002 óta állandó tagja az új Nemzeti Színháznak. 2013-ban a társulat nevében Alföldi Róbert igazgatóvá választására szavazott, de Vidnyánszky Attila vezetése alatt is maradt a színházban.

Sok színésztársához, így például a tragikus sorsú Soós Imréhez hasonlóan neki is meg kellett küzdenie azzal, hogy a fővárosiak „parasztszínésznek” bélyegezték. Gellért Endre rendező mondta meg neki, hogy felejtse el ezt a bélyeget, ő igazi intellektuális színésznő. Törőcsik Mari azóta is szívén viseli a nehéz körülmények közül érkező fiatal színészek sorsát, és törekvéseit immár a magyar állam is honorálja: Balog Zoltán miniszter a születésnapja tiszteletére rendezett gálán jelentette be, hogy a jövő évtől elindul a Törőcsik Mari-ösztöndíj, amellyel két éven keresztül támogatnak egy szegény sorból származó fiatal színészt a művésznő által kiválasztott grémium tagjainak, ifj. Vidnyánszky Attilának, Jordán Tamásnak és Zsótér Sándornak a javaslatára.

tor_3_k.JPGA gálán (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

80. születésnapjára Vidnyánszky Attila hozta tető alá az ünnepi műsort a Nemzeti Színházban, amelyet felkérésére a színház kettővel ezelőtti igazgatója, Jordán Tamás rendezett meg. Születésnapi műsorhoz képest kissé szokatlan módon maga az ünnepelt állította össze a meghívott művészek listáját, méghozzá meglehetősen pazar névsort. A hazai komoly- és könnyűzene, színház- és táncművészet élvonala képviseltette magát az estén. Az idősebb pályatársak közül Kern András lépett fel a Lövölde tér című dallal (Törőcsik Mari azt mondta, ha nem ezt énekli, inkább ne is jöjjön), Lázár Kati és Voith Ági is köszöntötte; a fiatalok közül Tompos Kátyát és az ünnepelt névrokonát, Törőcsik Franciskát láthattuk és hallhattuk. Stohl András és László Zsolt, akik távozásuk óta először léptek a Nemzeti Színpadára, humoros dialógusukban arra keresték a választ, melyiküket szereti jobban Törőcsik Mari. A hazai könnyűzenei életet Oláh Ibolya és Zorán képviselte.

A komolyzene fontos szeletét jelentette a műsornak, a legjobb produkciók is ebből a műfajból kerültek ki. Érdi Tamás zongoraművész előadása, illetve négy zongorista: Selmeczi György, Szakcsi Lakatos Béla, Darvas Ferenc és Jávori Ferenc Mozart C-dúr zongoraszonátájára improvizált nyolckezese aratta a legnagyobb sikert. Ha zongoraművészekből nem lett volna elég, fellépett még Vásáry Tamás, de hallhattuk Szabadi Vilmos hegedűművészt is. A táncművészetet Román Sándor társulata képviselte.

Az élőműsort videó- és filmbejátszások színesítették. A leghumorosabb Jordán Tamás álinterjúja volt, amelyben Törőcsik Mari Martin Márta hangján arról beszélt, még 80 évesen is van mit kipróbálni, például a búvárkodást, már csak a csodálatos sziklahalak miatt is. Hallhattuk 2013-ban elhunyt férje, Maár Gyula hangját, a művésznő dalfelvételeit, láthattuk a Dérynéért kiabáló Major Tamást és egy összeállítást a soha semmit nem fel nem adó Törőcsik Mariról.

tor_2_k.JPGTörőcsik Mari a gálán (fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Emlékezetes pillanata volt a gálának, mikor az összes még élő és jelenlévő színház- és filmrendező megjelent a színpadon, aki valaha rendezte Törőcsik Marit. Ahogy a művésznő mondta, hiába 80 éves, nem gondolta, hogy ennyi rendezővel dolgozott együtt. (Pedig hol volt még Fábri Zoltán, Jancsó Miklós, Maár Gyula vagy Major Tamás – tehetnénk hozzá.) Impozáns névsor: Makk Károly, Szabó István, Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor, Zsótér Sándor, Eszenyi Enikő, Bereményi Géza, Sára Sándor és még hosszan sorolhatnánk…

A magyar művészeti élet jelentős része képviseltette hát magát a Törőcsik Mari tiszteletére rendezett gálán. Persze voltak, akik nem tudtak eljönni, róluk az ünnepelt külön is szólt. A tizenkét Nemzet Színészéből négyen nem lehetettek jelen, és Törőcsik Marinak különösen is hiányzott három művész: Tarr Béla, Alföldi Róbert és Esterházy Péter.

A műsorvezető, Kepes András azt mondta, Törőcsik Mari – beszéljen bárkiről is – minden mondatát úgy kezdi: jaj, de szeretem. Minden közhely és negéd nélkül elmondhatjuk, a művésznő iránti szeretet áthatotta az egész gálát. A közönség kétszer – be- és kivonulásakor is – felállva tapsolt neki. Nem sok ember van, aki ilyen osztatlanul váltaná ki egy egész ország szeretetét. Törőcsik Mariból csak egy van. Becsüljük meg nagyon.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr418105418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása