7óra7

Színházzal a gyermekprostitúció ellen

Színházzal a gyermekprostitúció ellen

Kiállok érted - Színház és civil szervezet komplex programja

2015. 11. 24. | 7óra7

Kiállok érted címmel fiataloknak mutatnak be előadást a Stúdió K Színházban november 29-én.

Az előadás és a hozzá kapcsolódó feldolgozó program elsősorban a prostituálttá válás és az emberkereskedelem veszélyének kitett fiatalok lehetőségeit és az áldozattá válás folyamatát vizsgálja - olvasható az alkotók közleményében.

Mint írják, a darab alaphelyzete szerint Kitty és Sunny vonaton utazik Nyíregyházáról Budapestre. Sunny épp most szökött egy gyermekotthonból. Az a tervük, hogy továbbmennek Hollandiába.

kiall_2_ki.JPGKiállok érted - Háda Fruzsina, Jaskó Bálint (próbafotó)

Az előadásban Feuer Yvette, Háda Fruzsina, Jaskó Bálint, Kőszegi Judit, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina és Varjú Nándor szerepel, a rendező Romankovics Eda.

A Kiállok érted - komplex társadalom-érzékenyítő és preventív pilot program a Norvég Civil Támogatási Alap gondozásában indult el 2015-ben a Névtelen Utak Alapítvány, a Bohócok a Láthatáron és a K. V. Társulat közreműködésével.

A három alkalomból álló projekt célja egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gyermekotthon gyermekei és környezetük, továbbá a velük foglalkozó nevelők és szakemberek figyelmének felhívása a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás veszélyeire - az áldozattá válás folyamatától egészen az emberkereskedelem működéséig. A program keretében feltérképezik a térségben tevékenykedő civil szervezeteket, és kidolgozzák a hatékony segítségnyújtás és együttműködés módszereit, drámafoglalkozásokat és kerekasztal beszélgetéseket szerveznek.

A színtársulatok 2015 tavaszán az Emberi Erőforrások Minisztériuma színházi nevelési programja keretein belül már négy foglalkozást tartottak a gyermekotthonban, az együttműködés következő állomása a mostani alkalom.

kiall_1_ki.JPGKiállok érted - Jaskó Bálint, Urbanovits Krisztina, Feuer Yvette (próbafotó)

A modernkori rabszolgaság - a magas látencia ellenére - világszerte milliókat érintő társadalmi probléma - áll a közleményben.

Mint írják, a program egyedülállóságát a fórumszínház eszközei adják. A színházi munkát egy évig tartó kutatómunka előzte meg: beszélgetések a területen dolgozó szakemberekkel, a kapcsolódó szakirodalom megismerése és esetismertetések alkalmával tájékozódtak a színészek a prostituálttá válás társadalmi hátteréről, a folyamat jellegéről, az áldozattá váló lányok lehetséges pszichés múltjáról és lélekrajzáról. Az előadást mindezek alapján állították össze.

A produkciót a célcsoport számára is bemutatják, és az ezt követő feldolgozó foglalkozás a veszélyeztetett csoport számára lehetővé teszi tapasztalataik megosztását, empátiájuk és döntéshozatali képességük fejlesztését. Segítséget nyújthat abban, hogy közös gondolkozással stratégiákat alakítsanak ki a veszélyhelyzetek felismerésére és elkerülésére.

A szervezők a program lezárásaképp, 2016 márciusáig egy sajtótájékoztatóval egybekötött workshop megtartását tervezik. Az eredményeket szakmai anyagokban teszik közzé, így a program elemei a pályázat leteltével is használhatóvá válhatnak, szolgálva ezzel a megismerés és megelőzés hatékonyságát - áll a közleményben.

Forrás: MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr748102682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása