7óra7

Nyomozás egy eltűnt kisfiú után a MU Színházban

Nyomozás egy eltűnt kisfiú után a MU Színházban

2015. 11. 04. | 7óra7

Petra Tejnorová és színészei egy igaz történeten alapuló, fikciós bemutatót hoznak el hozzánk Csehországból.

A cseh rendező egy megtörtént esetet vesz alapul előadásában: a Nick egy texasi kisfiúról szól, aki 1994-ben, tizenhárom éves korában eltűnt. A húga mindent elkövetett, hogy megtalálja, mígnem fáradhatatlan kutatását siker koronázta. Az előadás ebben az értelemben egy boldog családegyesítést mutatna be. Vagy épp az ellenkezőjét – viszi fel a hangsúlyt a színház közleménye.

nick_2_kis.JPGNick

Néhány történet annyira hihetetlen, hogy akarva-akaratlanul elhisszük. Túlmutat az ép elme határain. Nick eltűnésének történetét három ember párhuzamos elbeszéléséből ismerjük meg, de egyes momentumokra mindenki másképp emlékszik. Vajon ki mond igazat? Mi alapján döntjük el, hogy kinek hiszünk az adott pillanatban? Az előadás során a nézőknek is nyomozniuk kell. Közben pedig kutatni magukban, keresve az igazságot. Az előadást már középiskolás kortól ajánlja a rendező.

A produkcióban különleges szerepe van a filmnek: a nézők egyszerre hallják a történetet az egyik szereplőtől, és látják, hogy egyazon időben mi történt a másik figurával.

nick_1_kis.JPGNick

Az előadás magyarországi szereplését a Manna Produkció szervezi, aki a hazai színházi életben évek óta segíti független és fiatal alkotók bemutatkozását, projektjeinek megvalósítását. Idén egy nemzetközi együttműködés keretében, a Visegrádi Alap támogatásával két előadást mutathat be Magyarországon a SKUTR műhelye a Manna segítségével. A cseh független színházi terület egyik kiemelkedő sikertörténete a SKUTR rendezőpárosának karrierje. Martin Kukučka és Lukáš Trpišovský egy kis stúdiószínházban kezdték pályájukat, és rendhagyó rendezéseinek, formabontó elképzeléseiknek eredményeként ma már a prágai Operaházban is dolgoznak, sőt tanítanak több művészeti egyetemen. Nemrég alakították ki az STK Theatre Concept alkotóműhelyt, ahol más kortárs cseh rendezőknek is adnak lehetőséget a bemutatkozásra. A MU Színházban bemutatásra kerülő Nick ennek a műhelynek az egyik kiemelkedő előadása – izgalmas formanyelvvel kísérletezve és a nézők aktív részvételére számítva készítette Petra Tejnorová és csapata.

A Nick november 11-én este 7 órától látható a MU Színházban, magyar felirattal.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr198050554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása