7óra7

Kína és drámapedagógia - Nem egy sivatagot locsolunk

Kína és drámapedagógia - Nem egy sivatagot locsolunk

2015. 09. 21. | 7óra7

A Magyarországon töltött idő tapasztalata alapján milyen általános hasonlóságokat, illetve különbségeket látsz a kínai és a magyar emberek között?

Még éppen feldolgozom mindazt, amit tapasztaltam, ezért lehet, hogy egy kicsit összeszedetlen leszek. Annyit már most is látok, hogy a magyar és a kínai kultúrának van egy közös vonása azzal kapcsolatban, hogy mennyire avatkozunk bele azokba a dolgokba, amelyek körülvesznek minket. Budapesten egy hetet eltöltve azt tapasztaltam, hogy például a pincér az étteremben elkerüli a kapcsolatot a vendéggel, és ez a helyzet nagyon hasonló ahhoz, ami Kínában is történik. Nehéz dolog társadalmi szinten kapcsolódást létrehozni másokkal, és ez erősen összefügg a politikai, társadalmi, kulturális múlttal. Ezzel sem a magyarokat, sem a kínaiakat nem akarom kritizálni, egyszerűen csak azt mondom, hogy ez a nehézség egyfajta kultúra, különösképpen egyfajta oktatási kultúra következménye.

Cao Xi

A másik, ezzel éppen ellentétes szcenárió az, amikor az egyik workshop folyamán egy olyan helyzettel foglalkoztunk, amelyben megölnek valakit: az egyik résztvevő felugrott, és már akkor benne akart lenni a dologban, mielőtt még a beavatkozás lehetőségét felkínálta volna neki a foglalkozás. Azóta is azon gondolkodom, hogy vajon ez az intenzív akarás, hogy részt vegyünk a történésben, miért nincsen jelen abban a másik társadalmi helyzetben, amelyben a pincérrel vagyunk. Miért és hol tűnik el az emberből?

Mennyire helytállóak a sztereotípiáink Kínával kapcsolatban egy erősen központosított, kevés szabadságfokot engedélyező, már-már diktatórikus hatalomról?

Ez a kép alapvetően igaz, de azt is tudni kell, hogy ami Kínában van, ez egy összetett és finom elemekből összeálló centralizáció. Történeti távlatokban Kína egy kommunista rendszerre és ezen belül is egy erősen államosított szisztémára épül. 1979-ben elkezdődött egy reformfolyamat, amely során a piacok megnyíltak, és most éppen a kellős közepén vagyunk ennek a kommercializálódásnak. Ezzel együtt a nyitás kérdése a politikában állandó vitatéma: vannak olyan törvények (mint például az egy gyerek-törvény), amelyek erőteljesen gátolják az állampolgári szabadságot, miközben a falvak szintjén egészen aktív az önálló, demokratikus döntéshozatal. Kínára amúgy is jellemző, hogy földrajzi területenként eltérően működik a közhatalom: a falvakban másként, mint a városokban, és az olyan kiemelt nagyvárosokban, mint például Sanghaj vagy Peking megint egészen másként. És mivel ez a helyzet ennyire összetett, én, aki benne élek, nem biztos, hogy jobban átlátom, mint ahogy ez kívülről látszik.

Ebben a helyzetben mi a Drama Rainbow szerepe?

A Drama Rainbow a családokra szeretne fókuszálni. Ebben a politikai helyzetben nagyon nehéz elérni, hogy mi magunk irányítsuk a közösségi terünket. Az óvodás korosztály mellett a 8-10 éves gyerekekkel kezdtünk el foglalkozni, és azt tapasztaljuk, hogy amikor bevonjuk a szüleiket is ebbe a foglalkozásba, akkor azok az eszközök, amiket használunk, és az a demokratikus gondolkodás, amit képviselünk, elkezd visszahatni magára a közösségi térre is, és abban – ezután már önállóan - továbbműködik. A legújabb generációra koncentrálunk, és a családokkal is azért foglalkozunk, hogy a most felnövő nemzedéknek legyen esélye egy egészen más gondolkodásra és felelősségvállalásra. Ehhez pedig kiváló eszköz a dráma, mert a résztvevők egy fikción belül láthatják magukat és másokat is, és ezen a fikción keresztül tudunk azzal foglalkozni, hogyan gondolkodnak, és hogyan akarnak cselekedni a valóságban. Kínában ez az egészen fiatal korosztály az, amelyik gondolkodik önmagáról és másokról is: központi kérdés számukra, hogyan lehet igazságos helyzeteket létrehozni társadalmi léptékben.

Drama Rainbow foglalkozás

Nem hisszük azt, hogy pillanatok alatt elérhetünk változásokat: egy olyan generációt kell teremteni, amelyik figyeli és reagál azokra a társadalmi helyzetekre, amelyek létrejönnek körülöttük ebben az extrém világban, amiben Kínában élünk. Nem egy sivatagot locsolunk, hanem a magokat ápoljuk.

Mennyire gyakoriak Kínában a hozzátok hasonlóan társadalomformáló léptékekben gondolkodó, drámapedagógiával és színházi-neveléssel foglalkozó társulatok?

Nem igazán vannak mások, akiket ez a terület ugyanebben a formában foglalkoztatna. Minket leginkább három jelenség, három probléma érdekel. Ezek közül is kiemelkedik az egy gyerek-szabályozás. Kínában még mindig nincsenek kutatások azzal kapcsolatban, hogy milyen hatásai vannak annak, hogy a felnövő generáció tagjai már egyedüli gyerekek a családokban. Ezt a különleges problémát mi a „kiscsászárok” – jelenségnek hívjuk: egy gyerekre két szülő, és négy nagyszülő figyelme összpontosul, ami miatt hatalmasra nő a nyomás, hogy sikeresek legyenek. Ezáltal lecsökken az idő, amikor a saját korosztályán belül egyszerűen csak játszani tud másokkal. A szülők azért küzdenek, hogy minél több lehetőséget biztosítsanak a gyermekeiknek a siker eléréséhez. Ez a drámapedagógiában egy jellegzetes trendet hozott létre: sorra alakulnak olyan szervezetek, akik ahelyett, hogy a társadalmi problémákat vizsgálnák, a sikerhez való kulcsként ajánlják magukat.

Ez összefügg egy másik, egy oktatási problémával is. Az oktatásunkban a 8. században kialakult egy jól kidolgozott szisztéma arra, hogyan válasszák ki a hivatalnokokat a legalacsonyabb szinttől egészen a császár tanácsadóijáig. 1905-ben elvileg megszüntették ezt a szisztémát, ám az valójában tovább él mind a mai napig, azzal a különbséggel, hogy most már természettudományos tárgyakat is tanítanak. Másról sem szól az oktatás a gyermekek 6 éves korától 18 éves koráig, mint hogy felkészítsék a diákot arra a vizsgára, aminek egyetlen egyszer lehet nekifutni, és ami innen kezdve minden további lehetőséget meghatároz. Az ehhez kapcsolódó oktatási módszertan a memorizálásra, a tényanyag sulykolására épül, ahol a tanulónak a helyes választ kell megjegyeznie. Csak hogy szemléltessem ennek a rendszernek a társadalmi hatását: vannak szülők, akik gyógyszerezik a lányaikat, hogy ne menstruáljanak azon a három napon, amikor ezek a vizsgák zajlanak. Emellett sok depressziós és öngyilkossági eset is kapcsolódik ezekhez, miközben a legjobb egyetemekre is erről a vizsgáról lehet továbbjutni. Ez a rendszer a magasabb pontszám eléréséért feláldozza a kritikai gondolkodást, az önmagunkkal való foglalkozást és egyáltalán a kérdésfeltevést. Ez a gondolkodásmód a drámapedagógiában is megtalálja a maga formáját, ahol a rögzítésre, a konvenciók bemagolására alkalmaznak drámás technikákat.

Cao Xi a magyarországi workshopon

A harmadik probléma a fogyasztói társadalom, amelyben a gyerekek egy újabb célréteget képviselnek. Mi vagyunk a világ legnagyobb és leggyorsabb gazdasága, amihez muszáj a gyerekek számára is termékeket létrehozni. Meg tudod vásárolni a gyereked útját, hogy ő legyen a legokosabb a faluban, vagy akár egészen a Harvardig. Ebben a helyzetben a drámapedagógia maga is egy termékké válik, amit az oktatási szisztémából eredő szülői elvárásokhoz alakítanak, hogy eladhatóvá váljon. Mivel az államin kívüli oktatás maga is a fogyasztói társadalom része, azaz piaci áruként jelenik meg, a benne résztvevők nagyon vigyáznak arra, hogy véletlenül se kritizálják magát a struktúrát, hiszen nekik is ebből kell megélniük. Vagyis a drámapedagógiával foglalkozók száma robbanásszerűen növekszik, csak éppen nem azzal foglalkoznak, amivel véleményem szerint, a dolog lényege alapján kellene.

Milyen állami támogatásokat kaptok, és mennyire tud piacképes lenni az, amit ti kínáltok?

A Drama Rainbow semmilyen költségvetési támogatást nem kap, vagyis teljes mértékben független a politikától is, és az oktatási alaptantervtől is. Ez egy ellentmondásos helyzet, mert a szabadságunkat a fogyasztói társadalom kialakulásának köszönhetjük, és nekünk is el kell adni magunkat, hogy legyen bevételünk, miközben ehhez a társadalmi jelenséghez kritikailag is viszonyulunk. Az elmúlt hat év során több, mint kétszáz tagja volt a központunknak, akik elkezdték megérezni, hogy milyen az, amikor nem egy eredményorientált oktatás során foglalkozunk a gyerekekkel. Ugyanez az oka annak is, hogy a szülőket is muszáj nevelnünk. Kínában él egy taoista hagyomány, ami szerint az árral haladunk, és ebben nincsen semmiféle elvközpontú irányultság. Mindez a Drama Rainbowra nézve azt is jelenti, hogy ha megfelelően vezetjük rá az embereket, akkor hajlandóak váltani, és hajlandóak a szülői feladatukat másként értelmezni. A kétszáz tag azonban nem tudja eltartani a szervezetet, így muszáj nekünk is eladni magunkat a piacon. Tavaly létrehoztunk egy úgynevezett kreatív tantervet, amit iskolák számára kínálunk tanórán kívüli tevékenységként.

Drama Rainbow foglalkozás

Mik a kézzel fogható eredmények, és mire irányulnak a Drama Rainbow kutatási projektjei?

A drámát mi nem egy olyan eszköznek látjuk, aminek konkrétan számszerűsíthető eredményei vannak, hanem egy olyan közösségi térként, ahol az emberek elkezdjenek a saját ügyeikkel foglalkozni. A kutatásaink pedig arra vonatkoznak, hogy kiderítsük, hogy mik azok a problémák, amelyekkel érdemes foglalkoznunk, és milyen különböző terepek lehetségesek ezek megvitatásához. És ennek során a szülök maguk is a kutatás résztvevőivé és alakítóivá válnak.

Vannak kísérleteitek hasonló szervezetekkel való kapcsolódásra Kínán belül, vagy ilyenek híján hasonló kezdeményezések támogatására?

Van egy képzési központunk, ahol kifejezetten tanárokkal foglalkozunk, és amelynek az a célja, hogy egy új generációs drámapedagógus születhessen meg. Ez egy stratégiai fontosságú ügy a számunkra, de nem vagyok biztos benne, hogy megfelelő eredményeket fog hozni. A kétségem mögött az oktatási rendszerünk áll, amit bizonyosan nem lehet az egyik napról a másikra megváltoztatni. Ezen belül is elkezdtünk azzal foglalkozni, hogy a képzéseken résztvevők ne elsősorban pedagógusként lássák magukat, hanem a konyhaasztal körül ülő emberként kezdjenek el olyan kérdéseket feltenni, amelyek fontosak a számukra. Merthogy ez a kör alapvető ahhoz, hogy később pedagógusként mit tehetnek, miközben ez utóbbi ebben az oktatási rendszerben nagyon erősen korlátozott. Lehet, hogy ezáltal nem lesz nagyon sok hasonló gondolkodású pedagógus a környezetünkben, de lesz sok hasonló gondolkodású szülő, akik felismerik a képzelet erejét és a társadalmi ügyekkel való kapcsolódás fontosságát. A dráma egy eszköz, hogy emberibbé váljunk.

*Kapcsolódó*

Nem oktatni, hanem gondolkodni

Részt venni - Drámás műhelymunka két felvonásban

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr577992523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása