7óra7

Színházi nyári tábort indít a Színház- és Filmművészeti Egyetem

Színházi nyári tábort indít a Színház- és Filmművészeti Egyetem

2015. 09. 07. | 7óra7

Színház- és Filmművészeti Egyetem Az egyhetes foglalkozásokat vezető tanárok – mások mellett Hegedűs D. Géza, Forgács Péter, Kovács Dániel – előre választott téma alapján, döntő részben színészi gyakorlatokon keresztül alakítják a nyári egyetem programját. A résztvevők közös próbákon dolgoznak ki jeleneteket, készülnek fel rövidebb előadásokra. Az elméleti és gyakorlati képzések mellett témába vágó filmeket nézhetnek meg a jelentkezők, hogy azokat átbeszélve, tanulságaikat feldolgozva mélyítsék a napközben megszerzett tudásukat. Vendégként egy-egy napra frissen végzett színészek is ellátogatnak majd a táborba, akik tapasztalataikkal segítik a résztvevők fejlődését.

A nyári egyetem – megfelelő számú jelentkező esetén – két alkalommal indul, július 1-jén és július 8-án. Az egyhetes tábor részvételi díja 47.000 forint, amely összeg magában foglalja a napi háromszori étkezést, a szállást, valamint a gyakorlati oktatás összes költségét.

Jelentkezni, vagy a programokról bővebben olvasni a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr298000649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása