7óra7

Tizenhárom bemutató a Veszprémi Petőfi Színházban

Tizenhárom bemutató a Veszprémi Petőfi Színházban

2015. 08. 21. | 7óra7

Szeptember 1-jén Molnár Ferenc Liliom című színművének olvasópróbájával kezdik az új évadot, majd Szabó Magda Abigél című művének bemutatója következik. Friedrich Schiller Ármány és szerelem című romantikus színműve után Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című komédiáját ismerheti meg a közönség - mondta az igazgató.

Oberfrank Pál Hozzátette: a nyár folyamán már több helyen vendégszerepelt a társulat Eisemann Mihály-Szilágyi László Tokaji aszú című zenés vígjátékával, amelyet az új évad elején a veszprémi közönség is láthat. Oberfrank Pál azt mondta, hogy "igényes művészi munkával, a közönséget is bevonva közösséget kíván teremteni a színház társulata az előttük álló színházi évadban". Az igazgató kifejtette: ezt szolgálja majd a Szilágyi Tibor által rendezett Tokaji aszú című zenés vígjáték éppúgy, mint Molnár Ferenc Liliom című műve és Szabó Magda alkotása, az Abigél, melyben sok gyerek szerepel majd és élő zenekar kíséri az előadást.

Oberfrank Pál beszélt arról is, hogy az Ármány és szerelem című romantikus színműben, amelyet Eperjes Károly rendez, Haumann Péter és fia, Haumann Máté és szerepel majd. Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című komédiáját Kéri Kitty rendezi és jó alkalmat ad majd hatalmas nevetésekre – jegyezte meg.

A Latinovits-Bujtor Játékszínben Pozsgai Zsolt Meztelen éj…Mozart című művét mutatják be Gaál Ildikó rendezésében, ezt követi majd A.R.Gumey Love Letters – szerelmes levelek című műve, majd Bálint András estjét láthatja a közönség Ami Márai naplójából kimaradt címmel.

Hozzátette: Balázs Attila A voltember című művét Tóth Loon veszprémi színművész rendezésében láthatja a publikum, végül Alonso Alegría Kötélen a Niagara felett című darabja kerül színpadra Molnár Keresztyény Gabriella rendezésében.

A gyermekeknek is tartogat meglepetést az évad, ők Mátyás és a bolondkirály, a Világszép nádszálkisasszony valamint a Bonbon matiné előadásain szórakozhatnak – fűzte hozzá.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr797992445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása