7óra7

Máté Gábor a Dömötör Andrásról

Máté Gábor a Dömötör Andrásról

2015. 07. 28. | 7óra7

A „legendás Máté-Horvai osztály” évről évre elkészíti az egyikük életét feldolgozó előadását. Gondolom, sok osztály megfogadja, hogy az egyetem után is hoznak majd létre közös előadást. Mi kell ahhoz, hogy ez tényleg megvalósuljon, hogy egy osztály így összetartson?

Máté Gábor Erre a kérdésre már nem tudok ugyanúgy válaszolni, mint évekkel ezelőtt. Ez a hajó elment. Vagy inkább léket kapott, hiszen az „osztályból” nem mindenki gondolja már úgy, hogy nyaranta két hetecskét együtt kell dolgozni. Naivitás volt részemről és részünkről azt gondolni, hogy sértetlenül végig csináljuk. Az elején valódi összetartozás volt az „osztály” tagjai között, ma pedig azok, akik megmaradtak – azt hiszem – dacból eljutnak a végéig.

Az AlkalMáté Trupp előadások minden nyáron telt házzal futnak. Az osztályból többen nyilatkozták, hogy volt bennük kétely az ötlettel kapcsolatban, hogy magukról készítsenek előadást. Az ötlet kitalálásakor számított ekkora sikerre?

Azzal tisztában voltam, hogy egyedi vállalkozásról lesz szó. Eredetileg a zsámbéki rakéta bázison egy körülbelül 60 főt befogadó térben dolgoztunk, három előadással és egy nyilvános főpróbával kalkuláltam. De már a „Járó Zsuzsa”-kor dupláznunk kellett. Kiderült, hogy azok sem férnek be, akik jeggyel érkeztek. A potyázók megtöltötték a nézőteret, és majdnem verekedés tört ki a beengedéskor. Az az igazság, hogy Zsámbékon nem voltak hozzászokva ekkora érdeklődéshez. Az volt a gyakorlat, hogy aki odáig elautózik, az úgyis befér. Így a következő évben már a legnagyobb bunkerben játszottunk. Itt a Jurányiban pedig eleve duplázunk minden előadást. De így is másfél hónapja elfogytak a jegyek.

Az előadások formáját sokszor befolyásolja az, hogy épp kiről készül. Az idei kiválasztott, Dömötör András esetében milyen formát, műfajt tud elképzelni? Van esetleg már konkrét ötlet?

Konkrét ötlet van, de valószínű, hogy nem azt fogjuk megcsinálni. Dömötör András esetében az a nehézség, hogy színházi rendezőként sajátos nyelve van, tehát ezúttal nem elég ennek az előadásnak a formáját megtalálni, azt is szeretnénk, hogy ez a forma hasonlítson egy olyan előadásra is, amit András rendezne.

Az élettörténeteken keresztül az előadásokba gyakran belefogalmaznak olyan kérdéseket is, melyek éppen foglalkoztatják az osztályt. Milyen kérdések merülhetnek fel idén (aktuálisan, vagy épp Dömötör Andráshoz kapcsolódóan)?

András politikus alkat, várható, hogy a magánéletének megmutatásán kívül beemelődnek társadalmi kérdések is. Csalódott lennék, ha ez nem történne meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr827992485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása