7óra7

Július közepén kezdődik a 25. THEALTER

Július közepén kezdődik a 25. THEALTER

2015. 07. 09. | 7óra7

A 2012. évben bevezetett A fesztivál díszvendége kitüntetést és rangot a szervezők döntése alapján idén a k2 Színház nyerte el.

A jubileumi THEALTER fesztiválon az idei évadban létrehozott előadásaik közül bemutatják a Szkéné Színházban készült Züfec - tisztelet a kivételnek egy részben (9 pontos kritikánk itt olvasható és a Stúdió K társulatával közösen létrehozott, Dürenmatt: A nagy Romulus című drámájára alapozó Bakfitty című előadásokat (7 pontos írásunk itt található Előbbiek 1-1, az Orlai Produkciós Iroda támogatásával a budapesti Hátsó Kapuban bemutatott Csehov-adaptáció, az Apátlanok – tétlenség (7 pontos kritikánk itt olvasható 2 részben két alkalommal lesz látható Szegeden. A társulathoz és a kaposvári egyetemhez kapcsolódó Macskák Esernyővel zenekar is bemutatkozik a fesztiválon.

Züfec

A fesztivál bevallása szerint, a nagyon fiatal, de máris figyelemre méltó munkákat felsorakoztató k2 Színház mellett is nagy figyelmet fordít a fiatalokra, az utánpótlásra. A találkozó hagyományaihoz híven a fesztivál programjának újra kiemelt része a műhelymunka. Az idén immár harmadik alkalommal meghirdetett THEALTER Tea for Two tréningkurzusok vezetésére a fesztivál díszvendége, a k2 Színház rendezői, Benkó Bence és Fábián Péter, Urbán András Jászai Mari-díjas rendező, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója, valamint Hegymegi Máté vállalkoztak. Az idei workshop címe: Nyilatkozz, hercegnő – Amphytrion Realoded. A kurzusok résztvevői – hazai és határon túli, közép- vagy felsőfokú művészeti oktatásban részt vevő fiatalok – közösen dolgozva fogalmazzák újra, igazítják magukra a klasszikus dráma problematikáját. A munkafolyamatot idén is fiatal színházi újságírók, a blog jr. kritikusműhely résztvevői dokumentálják. Az izgalmasnak ígérkező tréningbemutatókat július 22-én, illetve a fesztivál záró napján láthatja a közönség.

A THEALTER nyitó napján, július 17-én lesz látható a fesztivál fő helyszínén, a Régi Zsinagógában a Manipulációk című előadás (7 pontos írásunk itt olvasható Bár hosszú évek óta készülnek előadások kifejezetten a fesztiválra, illetve rendszeresen hoznak létre koprodukciós előadásokat hazai és határon túli magyar alkotókkal, ez most egy különleges előadás, illetve alkalom a fesztivál negyedszázados történetében - olvasható a közleményben.

Manipulációk

A hazai független színházi előadások közül látható lesz a Forte Társulat – Szkéné Színház Horváth Csaba rendezésében készült Dosztojevszkij-apadtációja, Bűn és bűnhődés címmel. Első alkalommal lesz látható a fővároson kívül Pintér Béla és Társulata Bárkibármikor című új produkciója (9 pontos írásunk itt található valamint itt lesz a Kultúrbrigád-Átrium Film Színház: Igenis, miniszterelnök úr! című előadása, amelyet 50. alkalommal játszanak el a színészek, köztük Alföldi Róbert és a szegedi Hevér Gábor. Bemutatkozik a Közmunka Színház is, Messécske a Csodatévőről című előadásuk a Kisszínházban lesz látható. Visszatér a KIMI Rokka csoportja, ezúttal a Nyáry Krisztián írásaiból készült Így szerettük Őket! című előadásukat mutatják be.

A táncszínházi vonalat a SÍN produkciói képviselik: Molnár Csaba Dekameron című összművészeti projektje, és Fülöp László there’s an elephant in every room című előadása, amely elnyerte a 2014-es év legkiemelkedőbb hazai kortárs táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjat.

„there’s an elephant in every room…”

Számos bemutatót is láthat a közönség az idei THEALTER fesztiválon. A Szkéné Színház, a Zsámbéki Színházi Bázis és a MASZK Egyesület koprodukciójában, Hegymegi Máté rendezésében, Nagy Zsolt főszereplésével lesz látható a KOHLHAAS című produkció. Az Anyaszínház, valamint ugyancsak a Zsámbéki Színházi Bázis és a MASZK Egyesület koprodukciója az Escurial, Ghelderode darabját Kuna Károly és Menszátor Héresz Attila előadásában láthatja a szegedi közönség.

A fesztivál hagyományainak megfelelően vendégszerepel ajándékprogrammal a szegedi Csillag Börtön Dankó Pista fesztiválján – ezúttal saját bemutatóval, az Olivetti82 című produkcióval.

Bánk bán Szegedi produkciókban sem lesz hiány: az idén ugyancsak 25 éves Metanoia Artopédia Én tökéletes vagyok című alkotása a premiert követően még két alkalommal lesz látható a Grand Caféban. Az Aranygyapjú Társulat pedig az Ének Szent György vitézről című zenés bábelőadással két alkalommal is elkápráztatja a gyerekeket. Szegeden is látható lesz két alkalommal a Bandart Productions: You-Topia című előadása. A Parastudio – Paraliturgikus és Rituálpedagógiai Egyesület színházpedagógiai munkacsoportja Liszkai Tamás vezetésével, egy workshop keretében készíti el Az állhatatos herceg – Helyzetgyakorlat egy témára Calderon nyomán című előadását a THEALTER fesztiválon.

A magyar produkciók nemzetközi kontextusát a főprogram negyedik pillére adja. A THEALTER karakterét megőrizve továbbra is a Déli Vonal szellemében, elsősorban Kelet- és Dél-Európa izgalmas színházai közül válogattak, és a hagyományoknak megfelelően vendégül látnak határon túli magyar alkotókat is. Visszatér Szegedre az Újvidéki Színház, a Bánk bán Urbán András rendezésében lesz látható (9 pontos kritikánk itt található A Lola Blau című előadás Béres László rendezésében érkezik (8 pontos kritikánk itt olvasható

Igencsak aktuális problémát jár körül a nemzetközi Prizma Kollektíva/offline ontheater: Menni vagy maradni című különleges, szabadtéri produkciója, melyet a Mars téren láthat a közönség, két alkalommal.

A tavaly nagy sikerrel bemutatkozott izraeli Niv Sheinfeld-Oren Laor duó idén koreográfusként tér vissza, a Bolondok hajója című produkcióval. Elsőként szerepel a fesztiválon a portugál Lander Patrick-Jonas Lopes duó: Tojáshéjak című előadásuk zárja a jubileumi eseménysorozatot.

A tervek szerint színes, ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány idén sem, az egész estés színházi előadások mellett zenei programot is kínálnak majd: Szemző Tibor formációja mellett bemutatkozik a Macskák Esernyővel, a Keddek, a szegedi Vacsora Zsuzsival, és visszatér Szegedre David Yengibarjan is. A Szentesi Horváth Mihály Gimnázium csapata a Klauzál téren szórakoztatja a nagyérdeműt a Szabadság határok nélkül című utcaszínházi előadással.

THEALTER 25 - előzetes

A szakmai programok részeként Jászay Tamás és Proics Lilla vezetésével naponta összeül a kritikus szekció is. Idén is megjelenik az Ex-stasis, a fesztivál ingyenes lapja, lesz THEALTER Rádió, naponta frissülő THEALTER-blog, valamint a tavaly nagy sikerrel bemutatkozó blog jr, és mozgóképes tudósításokat is terveznek: idén is folytatódik a THEALTER Híradó sorozata.

A programsorozat fő helyszíne ebben az évben is a Régi Zsinagóga és a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza lesz, de a város számos pontján találkozhatnak a fesztivál programjaival a szegediek és a Dél-Alföld központjába látogatók.

A július 17-én induló rendezvénysorozat fő támogatója Szeged MJV Önkormányzata.

A részletes programról a fesztivál honlapján valamint a rendezvény Facebook oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr367992525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása