7óra7

Visszhangok

Visszhangok

2015. 07. 07. | 7óra7

A második előadás egy aradi középiskola diákszínpadának a produkciója volt. A román gépezet című előadást az anyanyelvükön játszották, mi pedig közvetlenül az előadás előtt kaptuk meg a szövegkönyvet - angolul. Gyorsan átfutva és az előadás közben néha belepillantva sajnos, nem derült ki teljes egészében, hogy miről szól az előadás, de a lényeg nagyjából annyi volt, hogy mindenki félreért mindent, mindenki szemét mindenkivel, egyre nagyobb a káosz, és jó lenne végre csendben és nyugodtan rendezni a dolgokat. A fiatalok nagy erővel dolgoztak, nagy gesztusokkal, nagy hangerővel. Gond nélkül beszélték be a JMSZK nagyszínpadát.

A román gépezet

A Pápai Zsinagógában viszont a legnagyobb problémát éppen a speciális akusztika jelentette. A Soltis Lajos Színház előadásának a mondatait teljesen érthetetlenné tette a visszhang. Volt, aki azt mondta, hogy ez nem akusztikai kérdés, ha a játszók megfelelő módon beszéltek volna, azt ebben a térben is lehetett volna érteni. Bárhogy is van, nagyon örültem, hogy bemehettem a Zsinagógába. A tizennyolc év alatt, amíg Pápán éltem, egyszer sem jutottam be. Te voltál már? Itt áll a város közepén Magyarország harmadik legnagyobb zsinagógája, és mi az évek alatt nem láttuk belülről. Azért ez furcsa. Persze már nem működik zsinagógaként, a második világháború után, amikor a vidéki zsidóságot a deportálások történetében a leggyorsabb ütemben kitelepítették, az épületből bútorraktár lett.

Woyzeck - Pilnay Sára és Bruckner Roland

Valaki felvetette az esti Neofolk koncert melletti fröccsözésen, hogy egy évszázadokig szakrális helyként használt térben okés-e a baszás, a gyilkosság? Megvitattuk a témát, voltak érvek pro és kontra. Az előadás maga nem megbotránkoztató, széles réteg ízlésével találkozhat. Nagy Péter István rendező most végzett Vidnyászky Attila kétéves rendezőképzésén, és már fel is vették az SZFE-re Horváth Csaba fizikai színházi rendező osztályába. Bruckner Roland erős állapotokat mutatott Woyzeck szerepében, és a formátumos rendezés erőteljes képeit a visszhangok sem tompították. A kifeszített láncokra fektetett hulla az előadás végén neked is beadta volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr277992547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása