7óra7

Egy balhéhoz kevés
7óra7: (5/10)
Közösség: (0/10)

Egy balhéhoz kevés

2015. 06. 08. | Hajnal Márton

Amerikai bölény

Prof, Don és Bob: az áltudós, az álúr és az álszolga működésképtelen triumvirátusa ez, ahol senki sem az, aminek látszik. Prof nem ért semmihez, Don ócskaságai értéktelenek, Bob meg teljesen alkalmatlan mindenre, miközben felmerül annak is a lehetősége, hogy a háttérben pont ő irányít. Mégis mindenki, önmaga és a többiek becsapása érdekében, túljátssza a szerepét. És valahol itt siklik félre a kézdivásárhelyiek vendégelőadása: a szereplők olyan erővel bizonygatják hamis identitásukat, hogy minden karakterekben rejlő potenciál és emberi jellemző elveszik belőlük. Nagy Botond és Lung László Zsolt hangosan és élénken indít a színpadon, ahonnan már nincs hova építkezni. A nagy svung egy mellékszereplőt talán emlékezetessé tett volna, egy főszerepet azonban végtelenül egysíkúvá és unalmassá degradál. A figurákat jövőre egyébként a Thália saját produkciójában Csányi Sándor és Szervét Tibor viszi színpadra, remélhetőleg több sikerrel. Bob butuskának látszó figurája csendesebb, talán hálásabb szerep is, Dávid Péternek mindenesetre sikerül egy izgalmas, különc srácot elénk varázsolnia.

A rablás tervezése, az egyéni érdekek ütközése és az amatőr munka várható kudarca mégis megteremti a folyamatos feszültséget Kolcsár József rendezésében. Az ócskásbolt árui átláthatatlan zsúfoltságot teremtenek a színpadon, a különböző kacatok összezsúfolása roppant kifejező. Különösen igaz ez az előadás végére, amikor a kirobbanó indulatokban, az amúgy is rendetlenül szétszórt tárgyak összetörnek, apokaliptikus káoszt teremtve. A felszínre kerülő ösztön ez, a kétségbeesés áttöri az emberiesség és a barátságok vékony mázát. Mindezt azonban csak sejthetjük az előadás hátterében, erős alakítások híján a tetőpont az ingerküszöb alatt marad.

Amerikai bölény

A díszlet a 90-es éveket idézi, a szöveg és a játékstílus enyhén elemelt és művi, egyetlen jelenet pedig egészen szürreális, összességében nem kapunk igazán realisztikus, átható képet a nyomorról. Habár az előadásban a szegénység a fő hajtóerő, ez egy kifejezetten idealizált és eltartott szegénység. Ha végig is nézeti magát az előadás, azt összességében céltalanul teszi, átsiklik rajtunk, merthogy nincs, ami megfogjon. A balhé ezúttal elmarad.

(2015. május 15.)

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr278006089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása