A bukás (örök) természetrajzát körbejáró darabot a két szólista - Csereklyei Andrea (szoprán) és Mikecz Kornél (bariton), valamint a Soharóza Kórus előadásában láthatja a közönség a budai színházban. A szövegen alapuló zenés performanszról a darab szerzőjét - Németh Hajnalt, és a Soharóza Kórus vezetőjét - Halas Dórát kérdeztük.

► Ahogy az egyik korábbi munkád, a beszédes című -Összeomlás, úgy A vesztes is hasonlóan többrétegű performansz. Ennél a darabnál mi volt a fő gondolati/formai/zenei ív, amiből kiindultál?

*Németh Hajnal:* A vesztes elsősorban élő előadásra lett tervezve, míg az Összeomlás felvételre készült. Ez erősen befolyásolja a formai elemek használatát, lehetőségeit és korlátait. Bár egy színpadi helyzetet feltételez, A vesztes mégsem egy színdarab, és koncertnek sem nevezhető, mivel zeneisége olyan közvetítő elem, amely megidézi a zenét, de nem teremt egy domináns zenei atmoszférát. A darab egy szövegre alapuló performansz, ami az eszmékkel vagy a fogyasztói konformizmussal élő társadalom minden szintű bukásáról szól – ezáltal a vesztés passzív állapotáról általában. A különböző társadalmi pozíciók a diadal fénye helyett a bukás tényében egyesülnek. Ennek a gondolatnak a prózai megfogalmazása az elsődleges formai elem, erre épül a szövegek zenei előadásmódja és az előadók térbeli elhelyezkedése. Az énekek jórészt a szövegre reflektáló improvizációkból épülnek fel, a koreográfia a nézőtér és a színpad viszonyát használja.

► Maga a történeti szál hogy épül fel? A bukott bankárok színvallása, illetve a politikusok hazugsággyárainak felmutatása, nemcsak Berlinben vagy Budapesten, de bárhol a világon értő fülekre találna, hiszen a pénzügyi-politikai korrupció, a legújabb kori reneszánszát éli.

*NH:* Nincs konkrét történeti szál, a bukáson túl vagyunk, ahol az elbukott személy a saját lelkiismeretével folytat párbeszédet. Felidézi a múltat, az elhivatottság idejét, és felidézi az elkövetett hibákat, de ezek a visszaemlékezések randomszerűek. A lelkiismeret szintjén azonban képtelen építő következtetésekre jutni, tehát nem csak mint társadalmi szerepet betöltő személy, de mint ember is elbukik. Ez tehát a bukás általános története, ami nincs időhöz és helyhez kötve. Néhány konkrétum, mint „kommunizmus” vagy „piacgazdaság” ugyan megfogalmazódnak a darabban, de inkább, mint példaszerűen kiemelt, behelyettesíthető ideológiák, kapaszkodók. A mű nem reflektál sem múltbéli, sem aktuális helyzetekre, legfeljebb használja azokat, hogy a bukás mibenlétéről beszéljen.

► Az Átrium Film-Színházban május 20-án látható előadás mennyiben különbözik majd a 2012-es berlini ősbemutatótól? (elsősorban nem arra gondolok, hogy itt magyarul hangzik el…)

*NH:* Az elsődleges különbség, ami eszembe jutott az (mégis) a nyelv. A szövegek közvetlen és teljes mértékű befogadásának lehetősége miatt nagyon fontos a darab nyelve. Pont emiatt - vetítés formájában -, feliratozva is lesz az élő előadás, hogy ne vesszen el semmi a jelentésből. A koreográfiát befolyásolta a tér. Az Átrium Film-Színházban valódi színpaddal és valódi, székekkel beépített nézőtérrel dolgozunk, míg Berlinben a CHB kiürített konferencia termében csak jelzésszerűen vált el a színpad a nézőtértől. Zeneileg is különbözni fog a mű a berlini verziótól. Az énekek a próbák során, improvizációkból épülnek fel, tehát a zenei részt illetően az előadók kreatív alkotók. A Soharóza Kórusnak jelentős része van a kórusra írt szövegek zenei feldolgozásában.

*Halas Dóra:* Egy videófelvételt láttam a berlini előadásról – ezzel próbáltam készülni a saját bemutatónkra. Főleg a kórus részére koncentráltam, a szóló epizódokat ugyan megnéztem, hogy tartalmilag tisztában legyek azzal, hogy mi van előttünk és utánunk a darabban, de zeneileg nem elemezgettem. A kórus részét viszont többször is meghallgattam, vesztemre, ugyanis lévén egy blues stílusú improvizáció, azonnal a fülembe költözött az a verzió, és roppant nehezen tudtam elszakadni tőle, amikor megpróbáltam a magyar változatot – a mi előadásunkat – elképzelni. Azt hiszem, csak az mentett meg attól, hogy mi is valami hasonlót csináljunk, hogy annyira lebetegedtem az első próbánkra, hogy a kórus nélkülem vágott bele a projektbe az egyik kórustagunk - Zámolyi Eszter - vezetésével, és mire megérkeztem, kiderült, hogy ők valami egészen mást találtak ki. Innen aztán már könnyebb volt felvennem a fonalat. Visszatérve a berlini verzióra: a kórusrészt én kifejezetten humorosnak éltem meg – abszurd volt ezeket a szövegeket ilyen zenei stílusban hallani. Egy egyszerű szabályrendszerrel dolgoztak, ami nagyon jól működött szerintem: az előénekes egyes szám első személyű improvizatív szövegét ugyanabban a ritmusban ismételte vissza a kórus egyes szám harmadik személyben és több szólamban. Ez egy kiszámítható, mégis izgalmas ritmikai játékot eredményezett. Amikor ránéztem a magyar szövegre, rögtön láttam, hogy ez a magyarral nem fog működni – a személy megváltoztatása ugyanis változást eredményez a szótagszámban. Részben ilyen egyszerű és földhözragadt okai is vannak annak, hogy nekünk valami másban kellett gondolkodnunk.

► Annak ismeretében, hogy a felhasznált szövegek gerincét Konrád György: A cinkos című regénye és Josef Ackermann (Deutsche Bank volt elnöke) 2009. április 2-án adott nyilatkozata adja, kimondható, hogy lélekboncolás zajlik a színpadon?

*NH:* Igen, a színpadon egyfajta lélekboncolás zajlik, de nem a lélek mélységeiben járunk, hanem a lelkiismeret bontja meg az elmét. Konrád regénye és Ackermann nyilatkozata idézetek forrásául szolgált, de a szövegek gerincét nem ezek alkotják, hanem egy meghatározó, párbeszédre épülő, ismétlődő szerkezet. A párbeszéd a bukott vezetők esetében a személy és a lelkiismeretét megszemélyesítő titkárnője között zajlik, a bukott tömeg esetében az egyén és a tömeg mutatkozik be dialógus formájában.

► A két szólista - Csereklyei Andrea (szoprán) és Mikecz Kornél (bariton) mellett, milyen szerep jut a tömeget képviselő kórusnak?

*NH:* A két szólista a – politikai vagy gazdasági – vezető és titkárnője között lefolytatott dialógusnak az „Elszámolás” címet adtam. A kórus a nézőtér soraiból énekel, egy nagyon száraz és tényszerű bemutatkozást ad elő, először a naiv forradalmár, aztán a megalkuvó polgár pozíciójából. A vezetők és a tömeg viszonya – azon túl, hogy egymástól elkülönülve és egymásnak szembefordulva helyezkednek el – nem különösebben fontos. Ez egy alaphelyzet, amiben a belső ellentmondások fogalmazódnak meg bővebben, például az ideológiák önellentmondásai, vagy az egyén ambivalens helyzete a tömegben. Bár felmutatja és elemzi a szöveg a társadalomban betöltött különböző szerepeket, mégsem a szerepek összehasonlítása érdekelt elsősorban, hanem hogy egy nevezőre, a bukás állandósult állapotába hozzam azokat. A vesztes szerepében azonosulnak és egyesülnek a társadalom különböző rétegei.

► Mivel nem először dolgoztok együtt a Soharóza Kórussal, feltételezem, hogy Halas Dórával félhangokból is megértitek egymást. Hasonlóan gondolkodtok a művészi improvizációról, illetve a zene és tér kapcsolatáról?

*NH:* Szerintem mindketten alapvető kifejező eszköznek tekintjük az improvizációs előadásmódot, talán mondhatom, hogy univerzális eszköznek. Ebben olyan szinten egyetértünk, hogy soha nem folytattunk róla komolyabb diskurzust, egyszerűen elkezdtünk együtt dolgozni, és ment, mint a vízfolyás. Részemről minden felvételre vagy élő előadásra kidolgozott darab egy folyamat alapú munka eredménye, a legtöbb formai elem a próbák során alakul ki. A Soharóza is ezzel a módszerrel dolgozik, de erről Dóri tudna többet mondani.

*HD:* Pontosan így van. A Soharózában az évek során most már kialakult az a munkamódszer, amit eredetileg kórusimprovizációnak hívtam, most már inkább közösségi zeneszerzésnek. Az improvizáció kicsit félrevezet – nálunk sokszor rögzített elemek is vannak az előadásainkban, sőt van olyan produkciónk, ahol a koncerten már semmi lényegi dolog nem változik, maximum az egy-egy játékszabályon belüli részletek alakulnak mindig máshogy, de ez kifelé talán nem is érzékelhető. A lényeg viszont valóban a folyamaton van, ezt Hajni nagyon jól mondja. Elindulunk a semmiből, és a próbákon történő improvizációkból, játékokból, megbeszélésekből, kísérletekből alakul ki a végeredmény. Az, hogy mekkora szabadság van a végén, az már nem fontos, csakis az számít – és szerintem ezt lehet érezni is az előadásainkon –, hogy a munkafolyamat alatt teljes volt a szabadság, a magunk arcára (hangjára) formáltuk az egészet, minket képvisel a végső forma és tartalom. A sajátunk.

► A vesztes esetében mennyire szentírás a kész szövegkönyv, vagy hagyod a művészeket szabadon beszélni?

*NH:* A szövegkönyv – ha nem is szent – de sérthetetlen, mivel az hordozza a jelentést, ott semmi nem csúsztatható, változtatható. A zene és a mozgás ad teret a játéknak, melynek tétje a befogadói oldal érzelmi és szellemi aktiválása. A játék értelme azonban a szövegben van. Egyetlen alkalommal fordult elő eddig, hogy egy helyzetleírás alapján dialógusokat építettek fel az előadók, ez azonban egy konkrét színpadi darab, pontosabban egy kísérleti musical esetében történt. Mindig van egy kötött elem, legyen az szöveg, vagy szituáció, ebből kiindulva és ezen túl szabadon, egyéni vagy közös kreatív munka keretében építik fel az alkotóvá vált előadók a darabokat.

Tervezitek-e, hogy A vesztest más alkalommal, esetleg más város(ok)ban is előadjátok? Merthogy ez a darab megszólító lehet nemcsak a hatalomból így-úgy kipottyant lúzereknek, sőt…

*NH:* Mindenkinek szól, aki megszólítva érzi magát, és persze mint minden munkát, amit élvez az ember, ezt is jó lenne megismételni, de egyelőre nincs semmi konkrét terv erre vonatkozóan.

► A Soharózával a közeljövőben vannak-e további közös projektek?

*NH:* Egészen valószínű, hogy fogunk még együtt dolgozni a jövőben, de ez is, mint az improvizáció, spontán jön majd.