7óra7

Premier7 - csütörtöktől csütörtökig

Premier7 - csütörtöktől csütörtökig

2015. 03. 21. | 7óra7

Március 20-án, pénteken mutatják be Szombathelyen a Sweet Charity-t Béres Attila rendezésében, Nagy Cilivel a főszerepben. Két héttel ezelőtt alkalmunk volt benézni egy próbára: a színészek éppen egy bonyolultabb mozgássort gyakorolva „súlyzóztak” Vass Szilárddal. A Cabiria éjszakái című Fellini-film alapján írt darab a beszédes nevű örömlány, Charity Hope Valentine boldogságkeresését meséli el. Alig egy hete, hogy Béres Attila előző szombathelyi rendezését, a Vitéz Mihályt beválogatták a POSzT versenyprogramjába és bár mulatós zenéből abban sem volt hiány, most egy musicallel lép a szombathelyi közönség elé. Igaz, nem először: Kabaré-rendezését több évadon keresztül is játszotta a színház.

Ugyancsak március 20-án láthatják először az érdeklődők az Artus Sutra című, műfajilag besorolhatatlannak ígért performanszát. Annyit már tudhatunk, hogy az Artus visszafelé olvasva öltést jelent, és hogy a Sutra létrejöttében szerepe volt egy bükkfának, ujjlenyomatoknak és indiai szárított tehénlepényeknek. Aki látott már Goda Gábor rendezést, mindezen talán már meg sem lepődik. És azon sem, hogy a ráhangolódáshoz még verset is írt a rendező:
”Hol fény születik - nem vagyok
Hol célba ér - ott meghalok
Hol közel a fény, ott a vakság
S csak távolabb a világosság”

Háromnegyed - Kolibri Színház

A Kolibri Pincében két egyfelvonásos darabból, Oláh-Horváth Sára Háromnegyed és Holger Schober Apa Anya Fiú Lány című művéből készül előadás, Tóth József rendezésében, Megyes Melinda, Krausz Gábor, Molnár Zsófia Boróka és Mészáros Tamás szereplésével. A bemutató március 21-én (szombaton) 19 órakor lesz. Oláh-Horváth Sára darabja a színház ifjúsági drámapályázatára érkezett, és a címe egy csonka családra utal. A másik egyfelvonásos egy elárvult fiú családkereséséről szól. Bár az alkotók elsősorban ifjúsági előadásnak szánják a Háromnegyedet, nem titkolt szándékuk, hogy – a témában legalább annyira érintett – idősebb korosztályt is megszólítsák.

GyermekAki látta a Dollár Papa gyermekei Család-trilógiájának előző két előadását, a Szerelmet és az Otthont az biztosan ott akar lenni a harmadik részen, az Ibsen Nórájából készült Gyermeken is. Bejutni egyébként nem lesz könnyű, nekünk is csak az áprilisi előadásra sikerült jegyet kapnunk. És hogy miért ez a nagy érdeklődés? Mi így látjuk: A Dollár Papa Gyermekei elnevezésű színházi csoport érdeklődésének középpontjában indulása pillanatától kezdve a mikroközösségek, és ezen belül is elsősorban a család áll. (…) Előadásaikban a játszók és nézők kis és még kisebb (sosem szokványos színházi) terekbe tömörülnek, és ez a testközelség egy sajátos színházi nyelvvel és egy visszafogott színjátszói hangvétellel párosul. (Török Ákos)
Nem véletlen az sem, hogy a NEXTFESZT-en készített interjúinkban a fesztiválon fellépők rendre az Otthont nevezték meg, amikor azt kérdeztük tőlük, hogy fellépőtársaik melyik előadására kíváncsiak a leginkább. Az előadást Ördög Tamás rendezte, aki szerepel is a darabban Kiss-Végh Emőke, Láng Annamária és Terhes Sándor mellett.

A bejegyzés trackback címe:

https://7ora7.hu/api/trackback/id/tr467993111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása