A Balázs Béla-díjas, Oscar-díjra is jelölt animációs rendező évek óta kapcsolatban áll a Magyar Állami Operaházzal. Egyedi stílusú filmjei az operajátszás és az Operaház történetéről nagy sikert arattak a közönség körében. 2013-ban a Máté-passiót vitte színre; előadásában a vetített kép és az élő zene, illetve a színpadi látvány együtt alkottak egységet, a közönség pedig nem csak befogadója volt a produkciónak, hanem aktív részese is. Közel egy éve foglalkozik A Rajna kincse előkészítésével, miközben szem előtt tartja, hogy ezúttal a teljes Ring-ciklusnak kell egységet képeznie. „A szerző szándéka a fontos, figyelembe véve persze azt is, hogy az adott időszakban, éppen most, 2015-ben, az Operaházban, az adott énekesekkel és adott zenészekkel hozunk létre egy – azaz a négy év során négy – előadást. Arra jutottam, hogy ebben a megközelítésben meghatározó a látványt szervező logika, azaz a látványdramaturgia” – nyilatkozta M. Tóth Géza a produkció műsorfüzetéhez készült interjúban.
A sorozathoz olyan térszervező logikát keresett, ami nem kifejezetten a formából építkezik, mert világosan látta, hogy a mű ledobná magáról, ha egy-egy jelenet között teljesen átrendeznék a színpadot, hangsúlyosan képekre bontva a művet. „Miután ez egy egybefüggő mítosz, nagyon sok szállal kapcsolódnak egymáshoz a jelenetek, felvonások csakúgy, mint a tetralógia egyes darabjai. Ennek a térszervezés logikájában, az anyag- és térhasználatban is meg kell jelennie. Ez volt az egyik kiindulási pont. A másik pedig, hogy nagyon sok olyan dolgot írt bele Wagner, ami a klasszikus színpadi megoldásokkal nehezen megvalósítható. (Sellők úsznak a víz alatt, tűz lobban a semmiből, bejön két óriás, valaki sárkánnyá változik a szemünk előtt…) Tehát valamilyen varázslásra alkalmas médiumot kellett találni” – tette hozzá az alkotó.
Mindezeket félig transzparens vetítőfelületek segítségével kívánja megvalósítani; az anyagok előtt és mögött lévő fény arányának változtatásával előidézett álomszerű hatásra építve, vagy ez által elrejtve vagy kiemelve a szereplőket. A vetített kép, a különböző színű fény és a jelzésszerű díszletelemek együttese adja a stílust. A vetített képi közeg azonban csak a látvány egyik eleme, legalább ennyire fontos szerepet játszik a fény, a díszlet, a jelmez és persze mindenekelőtt az énekesek játéka, mozgása, színpadi jelenléte.
A vetítés két külön pontról (szemből és hátulról) történik, előre legyártott kétszer két és félórányi mozgókép-anyaggal, ám M. Tóth Géza kiemeli: „Fontos, hogy ez nem mozifilm, inkább egy folyamatos mozgó vizuális jelenlét. Ha túlhangsúlyozódik ez az elem, az hiba, hiszen egyetlen formai megoldás nem lehet öncélú, mindennek a műről és Wagnerről kell szólnia.”
A rendező a művet a modernitás társadalmi kérdései felől közelíti meg. Úgy véli, járható út volna az is, ha egy történelmen kívüli időben játszódó mitológiai történetet mond el istenekkel, törpékkel és óriásokkal, de abban az esetben a társadalomkritikai vonulat sokkal rejtettebben jelent volna meg. „A másik, amit el tudtam képzelni, hogy inkább a kapitalizmus kritikáját mutatjuk intenzívebben, ami Wagner Schopenhauerrel, Nietzschével való kapcsolata, sőt részben az ő befolyásuk által lett a gondolkodásának fontos része. És ez egy nagyon izgalmas, napról napra aktuálisabb tematika. Ha ezt választom, a mitologikus vonal nyilvánvalóan érintőlegesebb, és óhatatlanul a sci-fi mitologikumába hajló lesz, és nem a történelem előtti korokat idézi.”
Miután ez a döntés megszületett, egy olyan hierarchia bontakozott kis az alkotó előtt, amelybe az összes a rendszerben élő alak bele van kényszerítve, és törekszik egyre feljebb a pénz által megszerezhető hatalom rendszerében. Ebben a struktúrában nem csak a gazdagság, hanem az általa megszerezhető, kikényszeríthető befolyás is számít. „És ami még érdekesebb: az egyre magasabb társadalmi státusz elérését elsősorban nem a magasabb pozíció előnye, hanem sokkal inkább a lecsúszástól, a kiszolgáltatottságtól való félelem motiválja. Az alant valókon uralkodni önmagában nem annyira vonzó – minden „uralkodó” (tanár, szülő, vezető stb.) érzi ennek a terhét, felelősségét is –, de azzal mindenki tisztában van, hogy lent lenni nagyon rossz.”
A zenei megvalósítást Halász Péter, az Opera főzeneigazgatója irányítja. „Az első Ring ciklust élőben itt, a Magyar Állami Operaházban hallottam tinédzser koromban Jurij Szimonov dirigálásával, de igazán akkor kezdtem a darabbal ismerkedni, amikor később Solti György lemezfelvételét megkaptam ajándékba” – nyilatkozta a dirigens.
A Rajna kincse rendkívül színes és kiválóan strukturált partitúráját hónapok óta elemzi és vallja: minden egyes átnézéskor új felfedezést tehet benne az ember. „A Rajna kincsének számos jelentős és nagyon különböző interpretációja ismert: gyakran akár fél órával gyorsabb az egyik, mint a másik. Az előadások nemcsak hosszukban, hanem számos más kritériumban (pl. hangszín, plasztikusság) is nagyon különbözőek” – teszi hozzá. „A vezérmotívumok rendszere talán kevésbé szövevényes, mint a tetralógia utolsó két darabjában, de igen kifinomult pszichológiai kommentárt ad a cselekményhez. Mindenképpen megéri a hallgatónak megismerkedni a motívumokkal és a szöveget figyelmesen elolvasni – ez egy csodálatos intellektuális kaland, ami már sokakat rabul ejtett.”
A bemutatón az Opera vezető énekeseit hallhatja a közönség. A főszerepben, Wotanként Kálmándi Mihály, a 2013/2014-es évad kamaraénekese lép színpadra, Loge és Alberich szerepére pedig két külföldi vendégművészt kértek fel. Adrian Eröd és Marcus Jupither debütál a budapesti Operában.
Kapcsolódó
